Kultúra sorozatkritika

Nehéz szeretni Stephen King mostohagyerekét

Mohos Máté
Mohos Máté

2018. 08. 03. 11:29

A Castle Rock című sorozat a legendás horrorszerző karakterein és helyszínein alapul, de híján van pár fontos összetevőnek. Megnéztük az első három részt.
Korábban a témában:

A moziban és a tévéképernyőkön is pusztító reboot-, remake-, folytatás- és nosztalgiámánia ezúttal a modern horror atyaúristenének, Stephen Kingnek a teljes életművét cincálja szét: a Castle Rock című sorozat nem konkrét King-adaptáció, hanem az író által felépített univerzumon alapul, ahol a kisvárosi terror és a párhuzamos fantasy-univerzumok évtizedek óta könnyedén megfértek egymással. Ezeket próbálja a sorozat összefűzni egy eredeti, új sztoriban, ami azonban egyelőre nem vezet sehova: a jobb-rosszabb, konkrét művekhez kötött feldolgozások mellett csak a King-univerzum saját helyét nem találó mostohagyereke tud lenni.

A sorozat a Castle Rock nevű fikcionális városkában játszódik, ami jópár King-regény és novella színhelye. Ahogy az a horrortörténetek kisvárosaival lenni szokott, a tisztes polgári jólét itt is csupán kirakat a lakosok szörnyű titkaihoz, a település erőszakos, rejtélyekkel teli történetéhez. Ide tér vissza Henry Deaver (André Holland), a gyerekkorában misztikus körülmények között eltűnt, majd előkerült ügyvéd, hogy nyomába eredjen néhány fokozatosan a felszínre kerülő sötét ügynek.

Papíron egy efféle életmű-feldolgozás épp időlegesnek tűnik: a szerző művéből készült Az is szépen hasított nemrég a mozikban, és a Netflixen is jól futottak az utóbbi időkben olyan King-feldolgozások, mint az 1922, vagy a Bilincsben, a tévénézőket pedig a 2015-ben véget ért A búra alatt is szépen hozzáérzékenyítette az író világához. J. J. Abrams és a Hulu pont jó időpontot választott ahhoz, hogy némileg rendhagyó módon közelítsék meg King egymáshoz ezernyi szállal kötődő műveit: a nagyszabásúnak szánt Castle Rockot részben viszont pont a vállalkozás eredetisége fogja vissza attól, hogy igazán érdekes legyen. Hiába a nagyszerű szereplőgárda, a Holdfényből ismert André Holland, és az Az démonaként befutott Bill Skarsgård vezetésével, a sorozat képtelen megállni a saját lábán.

Már az amúgy meglepően eseménytelen első három rész végére is kitűnik, hogy a Castle Rock meglehetősen túlvállalta magát: a sorozatnak egyrészt fel kell érnie a hetvenes évek óta könyvről könyvre épülő King-mitológiához, másrészt pedig újat kell mutatnia a csendes-kisváros-sötét-titkokkal-műfajban, amit a Twin Peaksszel kezdve a Wayward Pineson keresztül a Stranger Thingsig bezárólag mostanra már eléggé kipörgettek. Ja, és ezen felül az sem ártana, ha saját jogon is képes lenne elmesélni egy érdekes, átélhető történetet.

Talán nem fair már a startvonalról King évtizedes életművéhez mérni egy most induló sorozatot, de Bődöcs Tibor szavaival szólva a Castle Rock házhoz jött a lófaszért. A sorozat már előzeteseiben és marketingkampányában is azt ígérte, hogy elhozza a kingi horror non plus ultráját, és a képernyőn is kínosan ügyel rá, hogy ne feletjse el a néző, kinek a hátsó kertjében is jár: a könyvekből visszatérő szereplők, például Alan Pangborn nyugalmazott sheriff, újságkivágások a Castle Rockban történt, klasszikus King-regényekben megénekelt incidensekről, és olyan helyszínek, mint A remény rabjaiból ismert shawshanki börtön emlékeztetnek folyamatosan arra, hogy mihez is akarja mérni magát a sorozat.

Nem is arról van szó, hogy a King-életmű annyira eklektikusan zseniális lenne, hogy csak fokozott óvatossággal, vallásos tisztelettel lehetne hozzányúlni: az író sztorijai eddig is a hátborzongatóan tökéletestől a kritikátlanul agyalágyultig terjedtek minőségben, ám még rendre érkező mélypontjaikon sem voltak unalmasak. A Castle Rockkal pedig ez a legnagyobb probléma: egyszerűen unalmas.

Habár a szereplőgárda alakítására nem lehet szó, és lassú folyása miatt a hely hangulatát is át tudja a adni a sorozat, az atmoszféra és a produkciós értékek nem tudnak kárpótolni azért az ürességért, ami a sorozat minden egyes percében ott lappang.

Ha leszaggatjuk a sztoriról a rápakolt körítést és gyorsfagyasztott mitológiát, akkor egy olyan átlagos, érdektelen thrillert kapunk, aminek minden egyes elemét már ezerszer láttuk:

Mert ugyan kit érdekel már egy hányadtatott gyerekkorú, nemes lelkű főhős, hány bőrt lehet még lehúzni a megcsömörlött öreg rendőr karakteréről, és ki nem szarja le, hogy miért tűnnek el emberek rejtélyes körülmények között, vagy hogy mi a magja az álmos kisvárost folytogató évtizedes erőszakhullámnak? Ha a Castle Rock összes főszereplője elhatározná, hogy inkább elköltözik a szomszéd államba, vagy városba, a sorozat sztorija magától semmis lenne, és ez jelenleg, három rész után egy érdekesebb alternatíva, mint az az irány, amibe a sorozat jelenleg halad.

Ez a jelenlegi irány pedig egy olyan történet, amit folyamatosan elgáncsolnak a szolgalelkű visszautalások, amivel a King-laikusok nem igazán tudnak kezdeni semmit, a rajongóknak pedig nem nyújt annyi újat, ami miatt megérné hétről hétre visszatérni Castle Rockba. Három rész után az egyetlen dolog, amire kíváncsi lennék a sorozat további történéseivel kapcsolatban, az az, hogy a Jackie Torrance nevű karakter (itt női szereplőként a város önjelölt történésze) mikor zökken át eredeti inkarnációjába A ragyogásból.

De ezen kívül a Hasznos holmik újraolvasása, vagy a Twin Peaks újranézése bőven jobb eltöltése a szabadidőnknek, mint a Castle Rock-ot nézni.

Castle Rock, 2018, Hulu. 5/10

Képek: Hulu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Professor Yuval Noah Harari, author and Professor of History at the Hebrew University of Jerusalem, speaks about themes from his new book 'Homo Deus: A Brief History of Tomorrow' on September 8, 2016 at the Dancehouse Theatre as part of the Manchester Literature Festival in Manchester, England. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.