Kultúra

Tele lesz ijesztő furcsaságokkal Stephen King új horrorsorozata

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 05. 04. 13:10

Kiderült, mikor fog startolni a Castle Rock című széria, amely egyúttal új előzetest is kapott.
Korábban a témában:

Még októberben jelentette be A szolgálólány meséjét is készítő Hulu, hogy 2018-ban új misztikus horror- és drámasorozatot indítanak Castle Rock, címmel, amely Stephen King művein fog alapulni. A sorozatot nyára ígérték, azonban a bemutatóját nem tűzték ki, legalábbis eddig, merthogy immár fix, hogy július 25-én fog debütálni a Hulu oldalán. A premierdátum bejelentése mellett új trailer is érkezett a szériához.

A J.J. Abrams által producerált sorozat (első évadában) tíz különböző történetet fog elmesélni, melyek között az lesz a kapocs, hogy mind a King történeteiből ismerős Castle Rock fiktív városkájában játszódnak. A szereplőket olyan színészek fogják játszani, mint Andre Holland, Sissy Spacek, Scott Glenn, Jane Levy és Bill Skarsgård, aki a tavaly mozikba került AZ rettenetes bohócát is megformálta.

A Castle Rock már a második King-sorozata lesz Abramsnek és a Hulunak, ugyanis az első a James Franco főszereplésével két éve készült 11/22/63 volt, amelyet a nézők és a kritikusok is szerettek.

Kiemelt kép: Hulu/Bad Robot/Warner Bros. Pictures
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2018.12.07. Semmelweis Budapest Award.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.