Kultúra

Érkezik az HBO GO-ra Török Ferenc 1945 című filmje

És a díjnyertes alkotás mellett is egyre több magyar sikerfilm található a videótárban.

Május 26-tól lesz látható az HBO GO-n és a Cinemax2-ön Török Ferenc legutóbbi filmje, a Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra főszereplésével készült 1945. A nemzetközi filmfesztiválokon nagy sikerrel vetített történelmi drámát közel 30.000 néző látta a hazai mozikban.

1945 augusztusában, miután a „felszabadító” szovjet csapatok megszállták Magyarországot, a kis alföldi faluban a jegyző fiának esküvőjére készülődnek. Közben két fekete ruhás, hallgatag férfi érkezik a vasútállomásra két titokzatos ládával. Az állomásfőnök értesíti a hivatalnokot a két zsidó felbukkanásáról. Mindez riadalmat kelt a faluban, a jegyző attól tart, hogy a második világháború alatt deportált zsidók örökösei azért jöttek, hogy visszaköveteljék jogtalanul elvett tulajdonukat.

Üdvözlet a bűntudat gázkamráiból
A világháború úgy megforgatta az embereket a mocsokban, hogy ma is érezni a szagát, azon frissiben pedig még erősebb volt. Török Ferenc 1945 című filmje briliáns alkotás.

Az HBO évek óta arra törekszik, hogy a nemzetközi filmek és sorozatok mellett a mozibemutató után elsőként az HBO GO-n legyenek elérhetőek legálisan a magyar filmek a közönség számára.

A közelmúlt terméséből jelenleg többek között a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Tiszta szívvel, A martfűi rém, a Hurok, a Kút, és Az állampolgár is elérhető az HBO GO-n.

Török Ferenc rendezése a tavaly januári debütálása óta világszerte kiemelkedő siker a nemzetközi filmfesztiválokon: közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon is. Meghívta programjába a nagy presztízsű Edinburgh-i és a jeruzsálemi filmfesztivál is, utóbbin a Yad Vashem Intézet díjával tüntették ki, San Franciscóban a kritikusok díját és a közönségdíjat is elnyerte.

A freistadti mustrán a legjobb játékfilm díját kapta, a Temesváron megrendezett közép- és kelet európai filmszemlén a fődíjjal jutalmazták, és legutóbb a hollandiai Vlissingen fesztiváljáról hozta el a fődíjat.

Az év legjobb filmjei közé választotta az 1945-öt egy amerikai oldal
Török Ferenc történelmi filmjét a Film-Forward nevű portál válogatta be az esztendő TOP 10 alkotása közé.
Kiemelt kép: Katapult Film

Ajánlott videó

Olvasói sztorik