Az öt részes Patrick Melrose Edward St Aubyn ugyancsak öt részes regényciklusa alapján készült, minden egyes epizód egy-egy könyvet filmesít meg, melyekhez St Aubyn saját élete szolgáltatta az alapanyagot. A könyvek tudtommal nem jelentek meg magyarul, úgyhogy a magyar közönség nagy része előtt ismeretlen is a sztori, melynek a talán legfontosabb eleme csak a második epizódban derül majd ki, úgyhogy azt még nem is lőném le, noha már az elsőben is lehet rá következtetni.
Patrick Melrose (Benedict Cumberbatch) egy nagyon jómódú angol családban felnőtt fiatalember, akit azonban nincs miért irigyelni. Nyilvánvalóan súlyos traumákat cipel magával a gyerekkorából, és ezeket drogok (elsősorban heroin), no meg alkohol töménytelen fogyasztásával próbálja kompenzálni, az pedig már a nyitójelenetből kiderül, hogy az apja iránt hogyan érez: telefonon tudja meg a halálhírét, viszont gyásznak a nyoma se látszik rajta, sőt, a hír hallatán hisztérikus nevetésben tör ki. Majd New Yorkba indul az apja, David földi maradványaiért, de az egész kaland túléléséhez leginkább egyvalamire lesz szüksége: heroinra.
Innentől tényleg valóságos lázálom veszi kezdetét: Melrose hol elvonási tünetektől szenved, izzad, pánikol, és szüntelenül azt keresi, hogyan mérgezhetné magát valamivel, hol az öngyilkossággal flörtöl, hol tör-zúz a luxus lakosztályában, hol pedig belőve utazik a múltba, és próbál menekülni az apja nyomasztó emlékétől. Igen, Melrose egy borzalmas alak: nem csak gyenge, de kifejezetten ellenszenves is, ugyanakkor a folyamatos belső monológjaiból mégis kiderül, hogy igenis van benne valamiféle önreflexió és igény a változásra, és ez tartja a reményt bennünk is, hogy lesz értelme követni tovább is a kalandjait. Az első epizódban azonban leginkább szánnivaló, súlyosan sérült, elkényeztetett és önző szociopatát ismerhetünk meg benne, aki nemcsak a közeli rokonaival nem képes normális kapcsolatot fenntartani, hanem nagyjából senkivel.
Benedict Cumberbatch számára ez a szerep régóta valódi álom volt, executive producerként is beszállt a sorozatba, amit ural is a nyitóepizód első percétől kezdve. A törékeny, sápadt, szenvedélybeteg és különc úrifiúról persze nem tud nem eszünkbe jutni az ugyancsak általa alakított Sherlock figurája sem, noha neki kétségkívül legalább ennyi jó oldala is van, Melrose viszont egyelőre titokban tartja ezeket. Nyilvánvaló, hogy Emmy-, BAFTA- és ki tudja, még milyen díjak tömkelegével fogják majd jutalmazni ezért a szerepért, és teljes joggal, hiszen a forgatókönyvet is gyakorlatilag Cumberbatchre írták, és nem is tudjuk levenni a szemünket róla, talán tényleg az eddigi legtökéletesebb alakítása.
Pedig a Patrick Melrose a végig jelenlévő humor ellenére nem könnyű esti szórakozás: leginkább fekete komédiaként írható le, de a drogos csetlés-botlás, a naturalisztikus fecskendős, izzadós, hányós részletek igencsak próbára teszik a nézőt. A hallucinációk és az összefolyó valóság és képzelet pedig egyértelműen eszünkbe juttathatnak olyan filmeket is, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban, noha azért ez nem elsősorban egy drogos sorozat akar lenni. A folyamatos belső narráció és a rendkívül trükkös vágások pedig tovább erősítik a feszültséget, szinte egy pillanatig nem lelünk nyugalomra, ezért is érezhetjük pokoljárásnak a Patrick Melrose-t. Könnyen lehet, hogy ez is olyan sorozat lesz, amit elsősorban a kritikusok fognak szeretni, és nem a nagyközönség, viszont sokkal több meglepetéssel szolgálhat sok népszerű sorozatnál.
David Nicholls forgatókönyvíró már dolgozott korábban adaptáción (Távol a világ zajától, Szép remények), illetve saját regényeit vitte filmre (Egy nap, A nagy kvízválasztó), de eddig ez tűnik a legnagyobb vállalkozásának, míg a német rendező, Edward Berger (korábban a Jack című filmet rendezte, továbbá dolgozott a Deutschland 83 és A Terror sorozatokban is) lehet a sorozat egyik igazi felfedezettje, aki tényleg nagyon sajátos stílusban mutatja be Melrose nyomorúságos, de mégis sokszor mosolyra ingerlő létezését. Hatásos képekkel ábrázolja a Melrose lelkében tomboló káoszt, és remek szereplőket gyűjtött össze, akik közül sokan csak pillanatokra bukkantak fel az első részben (Jennifer Jason Leigh, Allison Williams vagy az apa egyik blazírt barátját alakító, nagyszerű Pip Torrens, aki a Crownból lehet ismerős leginkább), és persze a Davidet játszó, fenyegető benyomást keltő Hugo Weaving.
Ami kicsit kizökkenthet, hogy bár az első rész 1982-ben játszódik, túl steril és tiszta ez a New York ahhoz képest, amit más, akkori filmekből megismerhetünk, egészen mások a fények is, néha bajos elhinni, hogy tényleg a nyolcvanas évek elején járunk, még akkor is, ha közben remek korabeli számok szólnak a háttérben a Squeeze vagy Nick Lowe előadásában. És igen, amiről már beszéltem, egész másfajta élményt kínál a Patrick Melrose, mint amiket általában a mai sorozatoktól kapni szoktunk: ez bizonyos szempontból kényelmetlen, de mégis felüdülés a sok, egy kaptafára készülő krimihez vagy thrillerhez képest, amik a dráma sorozatokat uralják. A Patrick Melrose merész vállalás, és az első rész alapján bármi lehet belőle, viszont egy rendkívül erős főszereplő és a stílusosan elbeszélt sztori biztosíték lehet rá, érdemes végignézni a sorozatot.
Patrick Melrose, 2018, értékelés: 8/10. A sorozat Magyarországon az HBO GO-n látható.
