Kultúra

Michelle Pfeiffer, minden idők legdögösebb Macskanője 60 éves

Ma ünnepli hatvanadik születésnapját Michelle Pfeiffer, ezzel ő is belép azok közé, akik meghazudtolják az öregedés létezését. Egy ekkora életműnek egész sok fénypontja van, meg is mutatunk néhányat.

Az, hogy Michelle Pfeiffer színésznő lesz, nem volt egyből teljesen egyértelmű, nem úgy, mint az, hogy a szépségével érdemes lenne kezdeni valamit. Így a szokásos út következett: szépségversenyek, modellkedés, reklámok, tévé.

Ismét szerelem. Fotó: Youtube

Végül a mozifilmszerep is összejött, lásd fenti képet az Ismét szerelem című első filmjéből. Ám eddigre Pfeiffer már összeszedett némi komplexust, amiért csak a külseje érdekli a hollywoodi fejeseket, így nem meglepő, hogy belecsúszott függőségekbe is – az viszont már nagyobb ritkaság, hogy a függőségeiből, ha nehezen is, de sikerült kimásznia.

Grease 2. Fotó: Paramount

Az első igazán nagy dobásnak ígérkező filmszerepe a Grease 2-ben volt. A gigasikeres első rész után érthető volt, hogy lesz újabb, ám a folytatás megbukott, így akkora siker mégsem lett. Ezzel együtt nem elhanyagolható tény, hogy Pfeiffer maga énekelte fel a részeit.

Fotó: Universal Pictures

Ahhoz azért még a bukással együtt is elég volt a Grease 2-beli szerepe, hogy ismertséget és újabb szerepeket hozzon Pfeiffernek. Így került be A sebhelyesarcúba Al Pacino oldalára.

Veszedelmes viszonyok. Fotó: Warner Bros

És aztán nem sokára jött az igazi áttörés is: a rengeteg feldolgozás közül még mindig a Glenn CloseJohn Malkovich párossal készült Veszedelmes viszonyok a legjobb, ebben Pfeiffer is nagyot ment, a film hét Oscar-jelölése közül az egyiket ő kapta, és elhozott a szereppel egy Bafta-díjat is. Meg Malkovichot is elhozta, miután a forgatás alatt összemelegedtek – így válás követte a filmet.

Batman visszatér. Fotó: Warner Bros

Ezzel beindult a szekér: a következő évben megint Oscar-jelölt volt az Azok a csodálatos Baker fiúkkal, ebben szintén maga énekelt, és ha Oscart nem is, Golden Globe-ot azért kapott érte. Jött a szintén csodás Krumplirózsa, majd a legendás, Michael Keaton Batmanjével domborító Batman visszatér, melyben ő alakította Macskanőt, olyan csodásan, hogy erről nem is egy, de rögtön három képet hoztam.

Fotó: Warner Bros
Fotó: Warner Bros

Ezek után már tényleg csupa nagy cím jön, Az ártatlanság kora, Farkas, Szép kis nap, és így tovább. „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”-alapon a kedvencemből, A hírek szerelmeseiből hoztam egy fotót.

A hírek szerelmesei. Fotó: Touchstone

A 2000-es évek elején tartott némi pihenőt, hogy aztán 2007-ben egyből három filmben főszerepeljen, ezek közül a Hajlakkban megint énekelhetett egyet, aztán Johnny Depp oldalán az Éjsötét árnyékban buktak egy elegánsat, és így tovább.

Hajlakk. Fotó: New Line Entertainment

Michelle Pfeiffer tehát nem nagyon akar megállni, sőt, még csak nem is lassít: a tavalyi év egyik legmegosztóbb filmjében, Darren Aronofsky Anyám!-jában is szerepelt, hamarosan pedig beszáll a szuperhősbizniszbe A Hangya és a Darázs című Marvel-mozival. A napokban épp A sebhelyesarcú 35. évfordulóját ünnepelték Al Pacinoékkal a Tribeca Filmfesztiválon, de hogy messze nem csak a nosztalgiáról szól a színésznő élete, mi sem bizonyítja jobban, minthogy tavaly már kisebb Pfeiffer-reneszánszról beszélt a sajtó, miután a korábbi években inkább gyermekneveléssel foglalkozó Pfeiffer 2017-ben több fontos filmben is játszott: a fent említetteken kívül élete első Emmy-jelölését kapta a Wizard of Lies című tévéfilmért, amelyben Ruth Madoffot alakította, a Gyilkosság az Orient expresszen új verziójában pedig ismét énekelhetett. Mondtuk, még csak nem is lassít.

Fotó: MTI/AP/Invision/Evan Agostini

Kiemelt kép: MTI/EPA/Alba Vigaray

Ajánlott videó

Olvasói sztorik