Kultúra
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Amíg a magyarok nem beszélnek angolul, addig nincs mitől félnünk

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2018. 03. 30. 18:00

Herman Péter 2003 óta dolgozik az RTL Klubnál, a szakmában viszont mindenki csak Pierre-ként ismeri. A Mónika show-val kezdte, és a Vacsoracsatától kezdve az Éjjel-nappal Budapesten át az X-Faktorig rengeteg műsort köszönhetünk neki, kreatív igazgatóként gyakorlatilag minden saját gyártású produkció az ő kezén fut keresztül. A csatorna éppen egy új sorozat, A Tanár bemutatójára készül, ennek apropóján ültünk le beszélgetni a hazai műsorkészítés egyik legfontosabb szereplőjével. Szóba került a magyar sorozatgyártás helyzete, a Netflix térhódítása, illetve az, hogy miért ennyire népszerű a buta humorral operáló Mi kis falunk, és meg lehet-e szokni, ha lop a konkurencia.

Mit lehet tudni A Tanár műfajáról, inkább családi sorozat lesz, vagy a most nagyon népszerű Young Adult kategóriájába esik?

Dramedynek mondjuk, legkevésbé sem vígjáték. Ezt azért akarom hangsúlyozni, mert valaki egyszer tévedésből leírta, de legalább sokan átvették, és nem akarunk a nézőkben rossz elvárásokat ébreszteni. Kicsit olyan, mint a Válótársak, néha vidáman, de komoly helyzeteket, problémákat dolgoz fel, mindezt játékosan. Egy tanár van a központi szerepben, méghozzá egy olyan tanárról beszélünk, amilyenre mindannyian vágyunk, de valószínűleg nincs is. Egy optimalizált tanárt képzeljünk el, aki sosem létezett, de markáns, ebben az esetben férfias, mert férfi tanárról van szó, de lehetett volna fordítva is. Egy olyan tanár, aki mindig, minden körülmények között kiáll a diákjaiért.

Milyen korosztályt lőttek be célcsoportnak?

Az RTL Klubról lévén szó, a mi fő célcsoportunk a 18-49-es korosztály, de ez egy kereskedelmi meghatározás. A valóság az az, hogy jóval lejjebbről kezdjük, és igyekszünk nézőket gyűjteni. Egy ilyen sorozat segíthet, mert minden 14-16 éves is könnyen azonosul vele.

Nem először készül magyar gyártású sorozat a gimnáziumról, ott van a közmédiás Holnap tali vagy a Középsuli websorozata. Szolgált valamelyik példaként vagy ellenpéldaként?

Semennyire nem szolgáltak. Ez egy speciális eset, mert itt van egy példa (A Tanár egy német sorozat, a Der Lehrer alapján készül – a szerk.)

Kicsit máshonnan indítva a kérdésre a választ: van egy sorozatforradalom, ezt mindenki tudja és látja, viszont nagyon sok mindenki félreérti. Egyrészt sorozatok mindig is voltak, ez nem ma kezdődött és forradalom is volt már. Most van egy tartalmi forradalom, egy tartalmi felszabadulás, de ez pont annak köszönhető, hogy teljesen másképp fogyasztanak ma az emberek sorozatot, mint tíz évvel ezelőtt. Azaz mondjuk egy Netflix valójában egy sokkal kisebb targetnek készít sorozatot, hiszen míg egy hagyományos televízióban a 18-49-es korcsoport a fontos, addig egy netes csatornán lehet a 17 és 18 év közöttieknek is gyártani, akik fehérek és északkeleten laknak, mert ők is vannak egymillióan. Mi azért egy klasszikus broadcaster vagyunk, azaz továbbra is a 18-49-re megyünk. Olyan tartalmakat igyekszünk találni, amelyek hagyományosan egy meglehetősen széles ollónak működnek, tehát a viszonylag kicsiktől az idősebbekig.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Vagyis mindenkinek meg kell felelni.

Igen, de hogy egész pontos legyen, a mindenkinek megfelelést fordítva kell nézni. Nem megfelelni akarunk nekik, hanem olyan témát adni, amit fontosnak gondolunk, a nézőink is fontosnak gondolhatnak, és minél több mindenkinek szólnak. Az oktatás – és ez most szárazon hangzik –, klasszikusan ez a terület. Hiszen jóformán nincs olyan modern ember, aki ne járt volna oktatási intézménybe, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs ma olyan magyar állampolgár, akinek ne lennének középiskolai élményei. Ez egy jó alap.

Az, hogy a mai közoktatás milyen, arról mint kétszeres kisgyerekes apuka hosszan tudok beszélni: ha körbenézünk, sejthetjük, hogy meglehetősen siralmas állapotban van. Ami azt jelenti, hogy a téma iránti igényt még inkább felkorbácsolja.

És ebben a világban mutatunk egy kiutat, ami arról szól, hogy minden oktatási intézmény olyan amilyen, de az a legfontosabb, hogy milyen emberek vesznek minket körül. Na, ez a mi legfőbb üzenetünk.

Miért pont Nagy Ervinre esett a választás? Mostanában mindenhol őt látni. Nem gondoltak arra, hogy egy új arcot keressenek a főszerepre, akit még nem szokott meg a közönség?

Az a helyzet, hogy a témák jelentős többsége az életben a pohár teli, vagy félig üres oldalról közelíthetőek meg, ez is egy ilyen. Verzió egy: fel lehet tenni ezt a kérdést úgy, hogy miért mindig őt? Már úgy unom. Verzió kettő: milyen jó, hogy ő van, úgy szeretem. Nagy Ervin korunk egyik legtehetségesebb színésze a korosztályában. Ervin nemcsak egy kitűnő színész és kitűnő srác, de remekül hozza azt a kicsit esetlen, kicsit férfias, sokszínű figurát, amilyennek a tanárt is elképzelem. Nem egy Adonisz, kicsit pocakja is van, épp nem kockás a hasa, de azért csak jól néz ki. Van egy sármja, de könnyen zavarba hozható, tud egy kicsit szánalmas lenni, és tud menő is lenni, ha arról van szó.

Meghívtunk a castingra hat-hét vezető színészt, és egyszerűen amikor Nagy Ervin belépett, olyan evidens volt, mintha ráírták volna a szerepet. Másrészt lássuk be, kereskedelmi tévé vagyunk, nem kell ettől félni. Amerikával kapcsolatban sem véletlenül van az az érzésünk, hogy egy 300 milliós országról beszélünk, mégis ugyanazt a húsz színészt látjuk.

Közben a másik feled azon is gondolkodik, hogy jól tudod kommunikálni, mert a sajtó is szívesen fog írni Nagy Ervinről – lehet, hogy így, lehet, hogy úgy –, és a néző is szívesen elolvassa. Kíváncsibb rá, mintha egy ismeretlen színész játszaná. Nem biztos, hogy rosszabbul, de sokkal nagyobb meló lenne, mire meggyőzöd a nézőket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A Tanár eredetileg egy német sorozat, az HBO vett már könyvet Izraelből, Finnországból, a Válótársak holland. Felmerül a kérdés, hogy miért külföldről vásárolunk, miért nem fejlesztünk saját sorozatot?

Csodálatos válaszom van, el is kezdem a végén: képzelje el, hogy de, létezik magyar sorozat, épp most fejlesztjük, és jelenleg arra keresünk szereplőket. A következő alkalommal talán arról tudunk beszélni, hogy milyen nagyszerű ez a magyar magyar sorozat, majd meglátjuk. Mi az RTL-nél – és ezen belül én magam is – ezt egy tanulási folyamatnak fogtuk fel. Azt gondoltam, hogy el kell kezdenem a saját fikciót, és ennek az első lépcsője volt nekem az Éjjel-nappal Budapest – azért mondom ezt, mert a Barátok köztben sosem dolgoztam. Első lépésként a kollégáimmal létrehoztunk egy napi sorozat-univerzumot, ahol nagyon jól megtanultuk a fikciót. A következő lépés volt megcsinálni a Válótársakat, amit már nagyon profin akartuk megcsinálni, de még nem a könyvvel foglalkoztunk. Ennek a része A mi kis falunk, és tulajdonképpen A Tanár is.

Így jutottunk el mi is oda, hogy csináljunk egy saját sorozatot, ennek a munkacíme – elárulom, úgyis más lesz –  Méhkirály.

Ugyanakkor, hogy egy kicsit visszaugorjunk, néha ez az eredeti kérdés messze nem olyan érdekes, mint azt az ember gondolná. Ha színházba jársz, föl se merül benned, hogy a színházak miért Shakespeare-t, Dürrenmattot, mindannyiunk által jól ismert, de nem magyar szerzőket játszanak, de mégis teljes értékű művészi alkotásként éled meg a darabokat. Miért? Mert a szöveg az csak szöveg, ami persze nagyon fontos, viszont a színpadra állításnak a módja adja aztán az este művészi értékét. Itt ugyanerről beszélgetünk. Mi nem egy az egyben kopizunk, hanem megveszünk egy forgatókönyvet, azaz megkapjuk a Shakespeare-drámát, de onnantól kezdve, hogy hogy írjuk át, hogy magyarítjuk, az a dolog sikere.

A Válótársakat nem mi írtuk – illetve néhol írtuk át, ahol kellett –, de azért csináltuk meg, mert úgy éreztük, hogy bár lehet, hogy ezt egy holland csávó írta, lehetett volna magyar is. A válás és az azzal kapcsolatos problémák nem igazán mások. A Tanár ugyanez a sztori: a német oktatási rendszer alapjaiban legendásan hasonló a magyarhoz, így aztán a benne felmerülő problémák egy része szintén az. Nem lenne szükségszerűen magyarabb, valóságosabb, ha mi írnánk. A forgatókönyvek vásárlása nem feltétlenül jelent rosszat, időt nyerünk. Egy forgatókönyv kifejlesztése – ha már rajta vagy a szeren, tudod mit akarsz – hat-hét hónap, tisztán az írás. Broadcasterként egy kicsit könnyítesz a kockázatvállaláson, hogyha tudod, hogy külföldön sikeres volt ez a sorozat. Persze ettől még jócskán elronthatod, de lehet egy megnyugtató érzés benned, hogy azért ez már máshol működött.

De miközben magyarázom ezt a bizonyítványt, egyetértek valahol. Az ember szeretne sajátot, de ennek vagyunk a küszöbén. Bízom benne, hogy egy év múlva ilyenkor már ennek tudunk örülni. Az, hogy leforgatjuk az első epizódot, nem is kérdés, de jobban a körmére nézünk, mert itt nincs megnyugtató külföldi példa. Aztán, ha sikeres lesz, majd mi adjuk el.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Akkor ez a nehezebb út.

Igen, de azért üzleti kérdés is. Mennyivel jobb eladni egy forgatókönyvet, mint megvenni. Több pénzt kapsz, nem pusztán csak a magyarságunk és az önbecsülésünk boldog kipipálásáról szól a dolog. Nyilván ezt is kipipálod, de üzletet csinálunk.

Az RTL Klubnak a megváltozott tartalomfogyasztási szokások miatt fel kell vennie a versenyt a Netflixszel?

Előbb-utóbb igen, de jelenleg nem. Magyarországon borzasztóan kevesen használják, nincs is igazán jele. Ez nagyrészt az oktatási rendszerünknek köszönhető, ha már A Tanárra utalunk vissza. Példának okáért Hollandiában a Netlfix elég komoly tényezővé vált, mivel gyakorlatilag nincs olyan holland ember, aki ne beszélne angolul.

Magyarországon pedig az a szomorú felismerésem – amit egyébként őszintén nem értek –, hogy a mai 18-20 évesek sem beszélnek angolul, ami dermesztő. Így aztán nem néznek Netflixet, mert nem értik.

És addig, amíg a Netflix nem tesz szinkront, addig azt kell mondjam, hogy nem nagyon kell tőle félni. Azt zárójelbe teszem hozzá magánemberként, hogy sajnos.

Az elképzelhetetlen, hogy az RTL egyszer a filmgyártásba is beszáll? Jelenleg a Filmalapot nem lehet kikerülni, de a sorozatok után talán ez a következő lépcső.

Az egy másik buli, a klasszikus mozis filmgyártással nem fogunk foglalkozni. Teszem hozzá, nincs is nagyon miért, abban nincs üzlet. Végtelenül fontosnak tartom a nemzeti filmgyártást, büszke is vagyok rá, de a magunk presztízs limitjét abban látjuk, hogy egyre színvonalasabb, egyre sikeresebb, egyre magyarabb sorozatokat készítsünk, amelyek sokszor több nézőhöz érnek el, mint egy-egy mozifilm.

Egy korábbi interjúban azt olvastam, hogy az Éjjel-nappal Budapestre a legbüszkébb. Ezt továbbra is így érzi?

Inkább úgy mondanám, hogy nem a végtermékre vagyok büszke – azt is nagyon szeretem –, hanem a rendszerre, amit összeraktunk, és a kettő nem tűpontosan ugyanazt jelenti. Rendszer alatt azt értem, hogy létrehoztuk az ország egyik legnépszerűbb sorozatát olyan gyerekekből, akik egyébként elkallódtak, elsüllyedtek volna, ha nincs ez a műsor. Kiképzünk színészeket, rendezőket, operatőröket tulajdonképpen utcagyerekekből, és mögéjük rakunk oktatást, lakhatást, létrehozunk egy szociális világot.

Erre igenis büszke vagyok. Az Éjjel-nappal Budapest pedig egy kifejezetten színvonalas, jó minőségű, az emberek által szeretett sorozat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Azt honnan lehet érezni, ha egy produkció elfáradt? Például van-e még jövője a tehetségkutatóknak?

Ez egy nehéz ügy. Reménykedjünk, hogy jókor érezzük meg. A kutatási adatok folyamatosan segítenek, látjuk, hogy mit mennyien néznek, próbálunk okosak lenni. Amerikában rengeteg pénz van, és az ember azt gondolná, hogy tuti a jó film receptje. Akkor mitől készül a mai napig egy jó filmre tíz rossz az USA-ban? Ebben a műfajban soha nem tudsz semmit biztosan, csak bízol benne. Egyelőre nagyokat nem tévedtünk, kicsiket időnként igen, de mindig az a kérdés, hogy a jó döntésekből legyen több, mint a rosszakból. Mi azt gondoljuk, hogy még egy X-Faktorra kíváncsiak az emberek, aztán ha nem így volt, majd megdumáljuk utána, de most még ezt feltételezzük.

Az utolsó X-Faktorban a valóságshow elemekre erősített rá a csatorna. Hova lehet ezt még fokozni?

Valóban így kezdődött pár hónappal ezelőtt, hogy na, akkor tavaly már mindent kitaláltunk, mit lehet idén? Aztán kitaláltunk pár dolgot, de most nem árulom el őket előre. Az a helyzet, hogy nehéz elengedni a tehetségkutató műfaját, mert a mai napig a legnézettebbek egyike. Az ember úgy érzi, hogy ebben nincs több, aztán megnézed a nézettségi adatokat: lehet, hogy mindenki fikázza, de igazából ezt nézik a legtöbben. Te kereskedelmi tévéként nem teheted meg, hogy nem csinálod, ha egyszer ilyenek a számaid.

És az Éjjel-nappal Budapesttel mi a helyzet? A tavalyi számokhoz képest (2017. március elején a 18-49-es korcsoport heti toplistáján a 6. volt, egy évvel később 40.) csökkent a nézettsége. Mi ennek az oka?

Ez egy összetett dolog. Közrejátszik, hogy a televíziós fogyasztási szokások változnak: az Éjjel-nappal Budapest folyamatosan ott van a top ötben a neten. Ez az, amit még nem tanultuk meg – sem az újságírók, sem a tévékészítők –, hogy hogyan kell jól számolni. Mert ha darabra vesszük, nem biztos, hogy sokkal kevesebb nézőnk van. Régen faék egyszerűségű volt a dolog, volt három csatorna, te dolgoztál az egyiknél. Minél többen néztek, annál több volt a reklám, kész. A jelent tekintve nagyjából olyan az egész, mint egy cukrászdában: két nézőm van ezen a sütin, ezen száz, ezen kétezer, és ezt csomagolod össze.

A mi kis falunk viszont mindenhol tarol.

Valamelyik újság nagyon viccesen a mai televízió halálcsillagának nevezte, nyilvánvalóan az. Tényleg aktuálisan ezt nézik a legjobban, teljesen mindegy, hogy szeretem, vagy nem szeretem. Vannak tények, és abból kell kiindulni, meg kell nézni, hogy mitől lehet sikeres.

Amikor mi ezt a sorozatot képernyőre terveztünk, kicsit atipikus volt az előzőekhez képest. Ezt nem úgy csináltuk mi, mint a Válótársakat vagy A Tanárt, hanem egy külső cég ajánlotta nekünk. Egész konkrétan a ContentLAB és Kapitány Ivánék, akik saját költségen elkészítettek egy pilotot. Amikor megnéztem, rögtön beleszerettem. Észrevettem, hogy ez a régi magyar összekacsintós, klasszikus kelet-európai, a Magyarországon is nagyon szeretett, banánhéjon elcsúszós humortípus. Ez máshol is van, Mr. Beantől kezdve mondhatnék rengeteg példát. Nem kell attól még rosszat gondolni rólunk, hogy ezt sok magyar szereti.

De tény, hogy ez egyfajta humor, nem intellektuális, aminek van létjogosultsága, és meg tudom védeni minden esetben – bárki bármit mond, akár joggal –, mert a sorozatban mindenki szerethető.

Soha annyi gratulációt nem kaptam, mint A mi kis falunkért, kicsit zavarban is voltam.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Mi sem, de más kritika sem kímélte A mi kis falunkat. Az Index egyszer azt írta egy nézettséggel foglalkozó cikkében, hogy a tahóságot szeretik a magyarok, és a sorozat színvonalát a Pappa pia és a Valami Amerika közé lőtte be. Ez hogy érinti?

Azért nem érint rosszul, mert a kritikus ember nem a jóisten, nem ő mondja meg a tutit. A véleményét mondja, és én ezekkel a véleményekkel nemes egyszerűséggel nem értek egyet. Ebben az esetben ráadásul azt is tudom, hogy nekem van igazam, mert nézik.

De ez egyenértékű a minőséggel?

Nem, persze hogy nem. Csak én azt gondolom, hogy nem kell elvárónak lenni a minőségben. Amikor egy kritikus annak mentén kritizál egy művet, hogy annak az üzenete hibás, emberölésre, gyerekek megerőszakolására, vagy az ISIS-be való bevonulásra buzdít, akkor azzal egyet fogok érteni. Mert vannak korosztályok, amelyek nagyon könnyen megérinthetőek, veszélyben vannak. És egyáltalán nem mindegy, hogy egy művész a magas lóról milyen hangnemet üt meg, és milyen üzenetet ad át. Amikor egy kritikus a dolog színvonalával nem elégedett, az a színvonal benne létezik, a kritikusban, hogy hol húzza meg a határt, milyen elvárásai vannak. Ezt el lehet fogadni, de nem értek vele szükségszerűen egyet.

Magánemberként milyen sorozatokat néz? 

Viszonylag sok sorozatot nézek, mint mindenki más. Nem hinném, hogy olyan borzasztó meglepő dolgokat mondanék, például aktuálisan nagyon szeretem a Black Mirrort, nagyjából mindegyik epizódját. Aztán a The End of The Fucking World egy csodálatosan meglepő, nagyon jó kis sorozat, most néztem meg az Altered Carbont, meg a Stranger Thingset. És van még egy, amit nagyon szeretek, ez a Fauda, egy izraeli sorozat.

Nem is olyan régen óriási volt a meccs az RTL Klub és a TV2 között, mivel a TV2 lemásolta a konkurencia megvásárolt vetélkedőjét, A Falat, és gyorsan beelőzte az RTL-t A Piramissal. Kreatívként hogy érintette, hogy már megint lenyúlták egy tervét?

Nyilvánvalóan rosszul esett, mert ez egy tisztességtelen piaci magatartás. Rosszul esett, mert nem először fordult elő.

Mondjuk úgy, hogy nem feltétlenül jó érzés szembesülni azzal, hogy nem ugyanazon a pályán vagyunk, vagy valahogy a bíró mindig csal, vagy nekik mindig két labdájuk van.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A nézőket viszont már nem A Fal és A Piramis háttere érdekli. Hosszú csatározás után úgy tűnik, hogy Andy Vajna tévéje nyert, Stohl András vetélkedőjét választották.

Nem Andy Vajna tévéje nyert. A TV2 egyik műsora lett eredményes és sikeres. Ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Az, hogy nem mi vittük el a prímet, persze nem esett jól. De ez a rész inkább csak elgondolkodtat, hogy mik azok a dolgok, amelyeket legközelebb érdemes lesz máshogyan csinálni. Egy-két évente mindig előfordul, hogy van a konkurensünknek egy olyan terméke, ami jobban megy, mint a miénk, volt már máskor is erre példa. Itt az a lényeg, hogy éves viszonylatban ez előfordulhat ugyan egyszer, de lehetőleg többet ne. És abból az egyből igyekszünk megérteni az okokat. Itt nagyon komoly szerepet játszott az, hogy másfél hónappal hamarabb indultak el, mint mi, azaz a nézők megszerették, hozzászoktak. Egyébként a kettő közül ugyan mi maradtunk alul, de nem pokoli nagyságrendről van szó, egy-két-három a százalékos csak a különbség. Nem az van, hogy Sebestyén Balázs show-ját ne néznék és ne szeretnék sokan, de az tény, hogy pont egyel kevesebben teszik, mint a konkurensét.

Nem örülök neki, de ez nem kis részben még csak nem is az én bulim, hanem ez már egy nemzetközi kérdés, hogy megtehetik-e valóban büntetlenül, vagy sem. Ráadásul sohasem csatát, hanem mindig háborút kell nyerni. A főműsoridőben, a 18-49-es kereskedelmi szempontból fontos nézők között pedig, köszönjük szépen, továbbra is jól, nagyon jól állunk. Tavaly az RTL Klub az év 365 estéjéből 327-et vitt, és az idén sem kívánunk ez alá menni. Ezen fogunk dolgozni továbbra is.

Ráadásul az RTL Klub-os karriere során nem ez az első alkalom, hogy a TV2 majdnem ugyanolyan műsorral jött ki. Ott van mondjuk a Vacsoracsata és a Hal a tortán párhuzama.

A Vacsoracsatánál mondjuk ugyanezt csinálta a TV2. Az is egy egyben való koppintás volt, egészen komikus módon, legalább annyira, mint most. Ez előfordult a Sztárban sztárnál újra, ezt a nézők azért nem tudták, mert mi megvettük az eredeti formátumot, amit a TV2 gyorsan elhappolt, csak akkor kicsit megsértődve nem csináltuk meg. De kevéssé tisztességes magatartással hosszú távú eredményt – hiszek benne -, hogy nem lehet elérni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.