Kultúra

Pumped Gabó nélkül unalmas lenne az élet, a tévéről nem is beszélve

2017 a hazai tévézés szempontjából egész erősre sikerült, több olyan formátum indult el – és nem csak az RTL Klubon, TV2-n –, amire már szüksége volt a magyar közönségnek, akkor is, ha finoman szólva trashről beszélünk. Látszik, hogy a klasszikus valóságshow-knak vége, ugyanakkor a kukkolás igénye nem változott szeretünk benézni mások életébe. Illetve azt se felejtsük el, hogy Magyarországon aranykorát éli a gasztroreality, és még mindig fent maradhat a felszínen évi egy tehetségkutató, pedig régen elfogytak a tehetségek. Az év végéhez közeledve visszatekintünk 2017-re, hogy mit kaptunk a tévétől, pár olyan műsort emeltünk ki, amit még egy Netflix-előfizetés vagy HBO mellett is érdemes lehet újranézni, és várni a folytatást.

Pumped Gabó 2015-ben még csak egy szimpla soundos fehérjetorony volt, nem tudhattuk, hogy örökre beírja magát a tévétörténelembe, elvégre hamar eltűnt a szemünk elől a táncával együtt. Az RTL Klub viszont látott benne potenciált, és Gabóval vérfrissítést hoztak. Lehet fújolni, ismételgetni, hogy ennyi erővel lemondhatnánk az összes agysejtünkről is, de jó volna egy kicsit túljutni azon, hogy mi keresnivalója lehet Pumped szintjének a nappalinkban.

Ha a realityket nézzük, Pumped Gabó erre a műfajra született. 

Az év egyik nagy meglepetése az RTL Spike-on (nevében RTL, a csatorna a Viacomhoz tartozik) a Pumpedék, egyből két évad ment le 2017-ben. A valóságshow az RTL Klubon futó – sajnos csak egy évadig jutó – Szelfi mintájára készült, alapvetően arra épít, hogy a szereplő magától csinálja a műsort. Folyton Gabó nyomában lévő operatőrök helyett több szerepet kap a vlogolás, amit a második évadra sikerült tökéletesíteni.

Ha mondjuk egy tizenötös, vagy húszas listát állítanék össze az idei sorozatokból, a Pumpedék első évada felférne a végére. És nem azért, mert lenyomja az HBO-s, magyar gyártású sorozatokat, hanem mert hazai szinten kiemelkedően jól sikerült az RTL Spike realityje, a csatorna ráérzett hogy kell a minőségi trashez nyúlni, és olyan ismerőseim is könnyesre röhögték magukat – egyszerre Gabón és Gabóval –, akik kesztyűvel se nyúlnának a valóságshow-khoz.

Pumped Gabó már nem olyan Gabó, mint amilyen volt, neki is van szíve
Amit össze is törtek. A Pumpedék második évada pont olyan erősen indul, mint az első. Drámák, tesók, nők, fehérje és Balaton Sound. Csak ennyi kell a boldogsághoz.

Pumped Gabó titka abban rejlik, hogy hiányzik belőle a szégyenérzet képessége, illetve nyíltan felvállalja az egyszerűségét, nem akarja értelmiséginek eladni magát, ha egyszer tényleg a gyúrás a kedvenc foglalatossága. A Pumpedék bejött, nagy sajtóvisszhangja volt, ami kitartott a második évadig, félig-meddig jogosan. Gabó és bűvköre őszre kifejezetten belejött a szelfikamerázásba, sokkal kevesebb külső felvételt láthattunk, mint korábban. Mintha csak egy előre megírt – pedig állítólag nem, Gabó sorsa írja forgatókönyvet –, sorozatban járnánk igazi karakterfejlődéssel, Pumpedet ugyanis dolgozni hívta az élet. A baj csak annyi, hogy a szereplők és a készítők túlságosan ráerősítettek a vulgáris vonalra, sokszor már nézhetetlenül alpári a Pumpedék – Bikiniszezon, de ettől függetlenül a hazai piacon az egyetlen és a legjobb szocio-trashrealityt csinálta meg az RTL Spike.

Pumped Gabó és volt barátnője a Playback párbaj című műsorban. Fotó: RTL KLub

Hogyan is élhetnénk Luxus Babett nélkül?

A második tévés mérföldkő szintén nem a két konkurens csatornától, a TV2-től vagy az RTL Klubtól érkezett, a Viasat újra magára talált. Az Exek az Édenben bénasága után a Viasat3 elhozta nekünk a külföldi licensz alapján Luxus Babettéket. Feldolgozhatatlan a Feleségek luxuskivitelben, az első rész után konkrétan köpni-nyelni nem tudtunk, ez az a műsor, ami még Rubint Rékának is ciki volt, és ahonnan megtudtuk, hogy létezik olyasmi, hogy botoxparti.

Egy műsor, ahol Rubint Réka a legszimpatikusabb
A Feleségek luxuskivitelben a legjobb dolog, ami az elmúlt években történhetett a magyar trash-sel. Kiállhatatlan gazdag nők, ármánykodás, és rengeteg dráma.

De ha egyszer a legmegosztóbb és egyben legérdekesebb tévés pillanatokat szedjük össze, nem maradhatnak ki a luxusfeleségek. Persze erőltetetten megrendezett az egész, egy idő után túl sok az intrika, de részről részre el lehet képedni, mekkora különbség van gazdag és gazdag között, és azon, hogy Luxus Viviennek tényleg elhangzott a szájából az alábbi mondat:

Azért, mert személyzetnek hívjuk, ugyanúgy szolgák.

Luxus Babett és Vivien már beépültek a hazai bulvárba, sőt, Köllő Babett egészen az RTL Klubos Celeb vagyok, ments ki innen!-ig jutott. A luxusfeleségek miatt a nézők jó része imád gyűlölködni, kitöltik a szereplőkön a mérgüket, akiken lássuk be, találni fogást eleget.

Fotó: Viasat3

Gasztrót mindenkinek

Több cikket is szenteltünk a gasztrós realityknek, és a táblázatok is azt mutatják, hogy a közönségnek tetszik a főzőműsorok új korszaka: a Konyhafőnök VIP tavaszi és őszi évadát agyonnézték, az adások végig szerepeltek a heti nézettségi táblázatokon a kereskedelmi 18-49-es korcsoportban. Persze az is sokat hozzátett az RTL sikereihez, hogy civil szakácsok helyett celebeket kerestek, de ettől még nem volt törvényszerű, hogy megtartsák a korábbi Konyhafőnökök színvonalát. A csatorna képes volt új sztárokat kinevelni, és ez az, ami nem jön össze a TV2-nek. Fördős Zét és Wossala Rozinát a főzés vitte el Dél-Afrikába a Celeb vagyok, ments ki innen!-be, és ha megnézzük a korábbi bekezdéseket,

az RTL Klub mindig ügyesen megtalálja, kivel kell frissíteni a piacot, figyeli a konkurencia valóságshow-it, hogy a felfedezetteket ő gyűjtse össze egy közös produkcióban.

Már csak egy gasztrós Tinder hiányzik a tévéből
A Konyhafőnök VIP-nek mindjárt vége. De mi lesz a következő gasztrós reality? Lennének ötleteink.

Így van ez Luxus Babettel, Pumped Gabóval, Wossala Rozinával és Fördős Zével (ő egy korábbi évadban versenyzett) is. Ez lehet a TV2 egyik hátránya, képtelen új arcokat kitermelni, ugyanazokat a szereplőket használja: az ázsiás műsorukban egyedül a rusnyázó Megyeri Csilla volt saját találat, de még Megyeri se a TV2-nek köszönheti a hírnevet, hanem a 444-nek.

Fotó: TV2

A gasztrós műsorokra visszatérve, az RTL Klub magasan nyerte a Konyhafőnökkel a kört a Séfek séfével szemben, annak ellenére, hogy utóbbi sem lett rossz. Arra mondjuk nem vennék mérget, hogy egyedül a korábbi évadoknak, és a már kitaposott útnak köszönhető a siker: a Konyhafőnökben most híres amatőrök versenyeztek, emellett nem bonyolítják túl a formátumot. Adott egy Michelin-csillagos séf, Sárközi Ákos és a magyar Jamie Oliver, Fördős Zé Wossala Rozina oldalán, kis túlzással a casting elvégzi a kreatívok munkáját.

A TV2 Ázsiáig utazott a pofonért

Az Ázsia Expressz nem tudta megverni a Celeb vagyok, ments ki innen! számait, pedig ha úgy vesszük hasonló az alap: a készítők toboroznak egy csomó celebet, és messzire utaztatják őket, a jó műsorvezető csak a ráadás. A TV2 Ázsia Expresszének veszte, hogy a nézőt nem köti le a véget nem érő stoppolás, Berki Krisztián kérhet fuvart bárhol, nem kell ahhoz egészen Vietnamig vagy Thaiföldig elmenni. De legalább meg Ördög Nóráék vlogja felhúzta az Ázsia Expresszt, reklámnak tökéletes.

Ördög Nóráék utazása jobban sikerült, mint az Ázsia Expressz
A Nánási-család lehet, hogy az unalmasra sikerült Ázsia Expressz miatt vlogol, de jól teszik. Legalább látunk valamit Ázsiából is.

Ezzel szemben a Celeb vagyok, ments ki innen! úgy tudott műsort csinálni, hogy alig mozdultak el a versenyzők a táborból, hiszen a szereplőválogatás a lényeg. Az RTL ügyesen megoldotta, hogy olyan embereket rakjon össze, akik amúgy egy liftbe se szívesen szálltak volna, Pumped Gabó és Kabát Péter pedig tökéletesen működött Anger Zsolt mellett. A Celeb vagyok egyetlen gyenge pontja a két műsorvezető volt, Kiss Ramónából és Puskás Péterből csak Sebestyén Balázs humora hiányzott, semmi más.

A zenés műsorokban erősebb a TV2

A számok alapján a magyaroknak koránt sincs elegük a tehetségkutatókból vagy a zenés produkciókból. Az őszi X-Faktor magabiztosan vezette a nézettségi listákat, maximum a második helyig esett vissza, annak ellenére, hogy igazi tehetségeket, vagy hozzáértő zsűrit már nem tud az RTL Klub a műsor mögé tenni, inkább egy valóságshow-ról van szó dalokkal.

Az X-Faktort nem kell utálni, egyszerűen csak átalakult
Kérdezheti, hogy minek ül a helyén a zsűri, ha nicsenek nagy tehetségek a műsorban, de fölösleges. Ez egy reality, és úgy is kell kezelni.

A TV2 viszont ügyesen tartja magát az élen a zenés szórakoztatásban, a tavaszi Nagy Duett és az őszi X-Faktorral versenyző Sztárban Sztár is jól szerepelt. A TV2 csak ebben a két esetben tudta igazán megszorongatni az RTL-t, a béna és profi énekes celeb-vetélkedő, a Nagy Duett áprilisban zsinórban többször is megverte a legnagyobb ellenfelét. Az pedig csak a bónusz, hogy a láthatóan castingproblémákkal küzdő Sztárban Sztár szárnyal, úgy látszik, hogy mindegy, hogy Király Viktort, Pápai Jocit vagy Pál Dénest maszkírozzák el a végtelenségig.

A nagy kérdés viszont, hogy meddig tart ki a nézők lelkesedése, mi van, ha elfogynak a TV2-nél a sztárok, vagy már a kutya se akarja adni a csatornához az arcát?!

Pápai Joci a Sztárban Sztár utolsó évadában. Fotó: TV2

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik