Szórakozás

Egy műsor, ahol Rubint Réka a legszimpatikusabb

Az a jó hírünk van, hogy a Viasat feltámadt a romjaiból, újra megmutatta, mihez ért a legjobban. A trash-hez. A jó előre megírt, de igazi trash-hez, ami után a rutinosak is Mezzóért kiáltanak. Csak két szó:

Feleségek luxuskivitelben. 

Hat nő, akik mind olyan gazdagok, hogy hirtelen rájövök, mennyire jó az életem úgy, ahogy van. Kis lakással, kis rezsivel, Maserati nélkül. Ha ilyen a luxuslét, ilyen barátokkal, kell a fenének egy isztambuli Burak milliárdokkal.

Mielőtt nagyon elmerülnénk az ítélkezésben, és rögtön előhúznánk a kitartott kártyát, ismerjük meg a Viasat3 új, hétfőn indult realityjének szereplőit. Először is ott van Csősz Boglárka ex(?)modell/színésznő, akit a bemutatkozó sorok alapján a 3-as szám kerített hatalmába. 33 éves, 300 fa van a kertjében, 1300 négyzetméter a lakásában és 30 ezer euró megy el a sopinál. De aki a fákat szereti, az rossz ember nem lehet, ugye, és Boglárka a jelek szerint rajong az oázisokért. Szóval Burakkal, a török építési vállakozóval éldegélnek immáron 9 boldog éve Isztambulban. Szerényen, kettecskén külön villában a villájuk mellett.

Nem telt el 3 perc, és Boglárka szájából már elhangzott, hogy

21. századi nő vagyok: szexi, gazdag okos. Gyilkos kombó.

Egyből megijed az ember, ha az egyik tényező hiányzik, akkor hányadik századhoz tartozik, de ugorjunk. Túl erős a kontent, hogy sokat időzzünk egy szereplőnél. Azt viszont elárulom, hogy szegény Buraknak valami 100-as listát kellett teljesítenie, hogy elvegye a feleségét. Itt csak egy búvárkodós képet vágtak be a szerkesztők, de igazából nem is merem tudni a további 99 pontot.

Fotó: Viasat3

Ismerjék meg Köllő Babett színésznőt, és férjét, Andrást. Babett az első rész alapján a férje kopasz fejénél jobban csak a milliókat és az áskálódást szereti jobban. De olyan jó barátnő, hogy egy pillanat alatt lemond egy zürichi fenékplasztikát, hogy a csajokkal legyen.

Nem egészen ilyen pasit képzeltem el magamnak, amikor gyerekkoromban álmodoztam esküvőről és férjről, ő 21 évnél idősebb nálam, kopaszodó, viszont a legfantasztikusabb pasi.

Csillár, tapéta és festmény nélkül nincsen vécé.

– Luxus Babett.

Fotó: Viasat3

Aztán ott van Smaltig Dalma, akit első ránézésre a legnormálisabb nő eddig (!), és másodjára is. Őt áldotta meg a jóisten a legjobb ízléssel itt, már elnézést. Éppen ezért nyugtat meg, hogy társai helyett ő visz egy gyerekruhacéget. Az azért kiderült róla a reklám után, hogy szeret kavarni, de nem ő lesz az, aki miatt beszippant a műsor. És ez bók, azt hiszem.

Fotó: Viasat3

Ha már így ABC-sorrendben haladunk a luxusfeleségek sorában, jöjjön Rubint Réka. Schobert Norbert felesége pedig abszolút kilóg a sorból. Aki eddig ki nem állhatta a Schobert családot, most megköveti őket. Rubint őszintén szereti az életét, amit láthatóan ketten a férjével raktak össze. Most lehet azon vitatkozni, hogy ki miért nincs kibékülve az Update-tel, de tornázzon végig 5 órát, akinek két anyja van.

Rubint egyszerűen nem passzol az első 10 perc alapján az unatkozó, de költeni azt tudó nők sorába, akik üzletasszonyság ide vagy oda, megtestesítik a legrosszabb női sztereotípiákat. Ez rossz reklám a nők nagyobbik hányadának, de nem vagyunk ilyenek, esküszöm.

Fotó: Viasat3

Csacsognak, nem beszélnek magukon kívül nagyon másról, a külsőségekre figyelnek, és egy hitelkártyára. És miért készült ez a műsor, ha ezt nem lehet kimondani?! Egyszerűen a pénzt és önmagukat imádják a legjobban. Nem véletlenül van több ezer eurós kutyájuk a menhelyi helyett. Ez nem ciki, de tény.

Rubint Rékánál pedig mintha a pénz csak egy kellemes mellékhatása, velejárója lenne az életének. Most lehet, hogy a naivitás beszél belőlem, de rögtön más képet ad Rubintról a műsor, hogy mellétettek pár luxusnőt. Azonnal eszembe jutott, amikor Friderikusz Sándor szétszedte Rubint Rékát. Friderikusz előbb nézze végig ezt a realityt, aztán szívjon vissza mindent! Aki ennyit ugrál, attól nem sajnálok egy Furla-táskát. Mondjuk amúgy se, de így pláne.

Az utolsó előtti versenyző Farkas Rita, gyorsétterem-tulajdonos. A bejátszás alapján ez egy menza, és már megint beigazolódott, hogy a menzáztatás a világ legjobb üzlete. A nagy multiknál, munkahelyeknél alig van opció, az ember bemegy kifőzdébe, ha jó, ha nem, megeszi, amit elé pakolnak. Ha drága, ha nem. És általában ugye drága.

Luxus Rita amúgy nem feleség, elvált, négygyerekes nő, aki 17 éves kora óta nem mosott otthon hajat. 

Azért remélem, még nem felejtett el.

Fotó: Viasat3

És most végre elértünk Feleségek luxuskivitelben sztárjához, Luxus Vivienhez. Akinek soha semmi nem jó, aki irányító típusnak hívja magát, közben csak addig hisztizik, amíg meg nem kapja, amit akar. A pasiját, Fecsót (Fecó?) úgy küldi haza a meglepi bulijában egy váltás ruháért, hogy a fal adja a másikat. Szegény Fecsó pislogni is alig tudott, de azért hazaballagott a haspólóért és maxiszoknyáért a partira, amit ő szervezett álmai asszonyának, jövendőbelijének, a nagy Ő-nek. Na, ezt hívják domináns nőnek? Nekem mindegy, ha Fecsó bírja.

Azért, mert személyzetnek hívjuk, ugyanúgy szolgák.

– Luxus Vivi.

Fotó: Viasat3

Magasról teszek rá, hogy idáig érzem a szkript szagát, ha szórakoztató. Nem lehet mindenki egy Pumped Gabó, akinek nem kell előre megírt sztori ahhoz, hogy nagyot alakítson. Ahogy a kalapomat teszem arra is, hogy az exnője, Ági se megy a szomszédba a született magamutogatásért. De ez egy ilyen műfaj. Nekik ez megy, a Feleségek luxuskivitelben szereplőinek meg a pénzszórás.

Pumped Gabó már nem olyan Gabó, mint amilyen volt, neki is van szíve
Amit össze is törtek. A Pumpedék második évada pont olyan erősen indul, mint az első. Drámák, tesók, nők, fehérje és Balaton Sound. Csak ennyi kell a boldogsághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik