Kultúra
The Bangles, Susanna Hoffs, Vicki Peterson, Debbi Peterson, Michael Steele, Diamond Awards Festival, Antwerpen, Belgium, 19/11/1988. (Photo by Gie Knaeps/Getty Images)

Régen még a feldolgozások is jobbak voltak

Inkei Bence
Inkei Bence

rovatvezető. 2017. 11. 30. 21:21

Harminc éve jelent meg a nyolcvanas évek és a Pet Shop Boys egyik legnagyobb slágere, amiről még mindig vannak, akik nem tudják, hogy feldolgozás. És van ilyen számból még több, összesen tizenkettő.

Harminc évvel ezelőtt, 1987. november 30-án jelent meg a Pet Shop Boys Always On My Mind című kislemezdala. Bár eredetileg Elvis Presley előtti tisztelgésből készült, az akkor a népszerűsége csúcsán lévő brit szintipop-duó gyakorlatilag teljesen új számot csinált belőle, mely azóta is a legkedveltebb Pet Shop Boys-sláger. Sőt, három éve egy BBC-szavazáson egyenesen minden idők legjobb feldolgozásának választották meg, tehát bőven több, mint egy popfeldolgozás a sok közül.

A nyolcvanas évtizedet leginkább válltöméses, szintipopos évtizedként szokás jellemezni, melyben a modern és a digitális voltak a kulcsszavak, és amelyben tényleg pár év alatt elképesztően nagyot változott a popzene képe, ezért nagyrészt a jövőről, és nem a múltról szólt. Ez azonban téves leegyszerűsítés, hiszen a nyolcvanas éveknek ugyanúgy megvolt a visszatekintő, nosztalgiába révedő oldala is. Hogy mást ne mondjunk, az évtized nagy slágereinek nem kis része volt feldolgozás, sőt, a nyolcvanas évek emblematikus nagy dalai közül is nem egy valójában egy hatvanas vagy hetvenes évekbeli szám újrahasznosítása.

Persze a technológia fejlődése, az egyre profibb szintetizátorok és samplerek lehetővé tették, hogy egy szám feldolgozáskor ne csak úgy szimplán kaszáljanak egy régi, jól ismert slágerrel, hanem radikálisan újraértelmezzék azt. Ezt tette a Pet Shop Boys is, amikor a kezébe vette az Always On My Mindot, és utólag nehéz elhinni, hogy eredetileg nem is szánták lemezre, csak egy egyszeri projektnek egy tévéműsorba. A brit ITV ugyanis Elvis Presley halálának tizedik évfordulójára sugárzott egy műsort, amiben a Király slágereit a kor népszerű sztárjai szólaltatták meg. Meghívták a második albumát, az Actuallyt épp megjelentető Pet Shop Boyst is, de Neil Tennant és Chris Lowe nem voltak oda az ötletért, mert nem tartoztak Presley legnagyobb rajongói közé. Végül mégis igent mondtak, és direkt egy olyan dalt választottak, amely a kései, Las Vegas-i periódust képviselte Elvis életében.

Ez volt az Always On My Mind, amit egy Wayne Carson nevű countryzenész írt még a hetvenes évek elején, Johnny Christopher és Mark James segítségével. A dalt ugyan először egy R&B-énekesnő, Gwen McCrae énekelte kislemezre, de nem az övé lett ismert, hanem Elvis Presley-é, aki épp akkoriban vált el a feleségétől, Priscillától, úgyhogy pont abban a hangulatban volt, ami egy ilyen megtört szívű countryballadához kell. Természetesen sláger is lett, és azóta is Elvis egyik legérzelmesebb, legmegindítóbb énekesi produkciójaként szokás hivatkozni rá. Készült belőle több countryfeldolgozás is, majd 1982-ben a műfaj szupersztárja, Willie Nelson a maga előadásával még Elvisnél is jobb listahelyezéseket ért el, sőt három Grammyt is bezsebelt a felvételért.

Pet Shop Boys Performing At Wembley Arena In London, Britain - 1989, Pet Shop Boys - Neil Tennant (Photo by Brian Rasic/Getty Images)
Pet Shop Boys
Fotó: Getty Images/Brian Rasic

A fenti verziókban közös, hogy olyan istenigazából nagy különbség nincs köztük, egyik feldolgozás sem változtatott túl sokat a dal tempóján, hangvételén és stílusán, az Always On My Mind bevonult a pop standardjei közé, amihez nagyobb kockázat nélkül hozzá lehetett nyúlni. Hát ezen változtatott a Pet Shop Boys, amikor ‘87-ben a maga képére formálta ezt a dalt egy tévéműsor kedvéért, noha ezen túl nem voltak tervei a saját változattal. Mégis, az előadás akkora siker lett, hogy innentől kezdve a rajongók folyamatosan bombázták Tennantékat, vegyék fel a dalt rendesen lemezre is és adják ki, mert túl jó ahhoz, hogy csak egy tévéműsorban hangozzék el, és feledésbe merüljön. Ekkora nyomásnak pedig nem lehetett, nem is akartak ellenállni, és november végén megjelent a kislemez, mely hetekig vezette a brit és a német listát is, sőt, ez volt a karácsonyi No. 1 is abban az évben. De még Amerikában is top 5 sláger lett, pedig ott már épp kezdett leáldozni a Pet Shop Boys népszerűsége.

Ugyan az együttes elkövette azt a pimaszságot, hogy a dal közismert formáját nem tette fel a következő lemezére (Introspective), hanem csak egy 9 perces house remixet, az Always On My Mind így is népszerű maradt. Ki nem maradhat azóta sem a koncertek setlistjéből, és talán a legkedveltebbnek is nevezhetjük  – a Spotify-on például ezt a Pet Shop Boys-számot hallgatták eddig legtöbben, és akkor ott van a már említett BBC-szavazás első helye is. Lehet, hogy eredetileg countryszám, meg sokan Elvistől vagy esetleg Willie Nelsontól hallották először, az Always On My Mind ma már egy „rendes” Pet Shop Boys-sláger, akárcsak a West End Girls vagy a Domino Dancing.

És ez leginkább annak köszönhető (természetesen az eredeti dal erényeit nem lebecsülve), hogy merészen hozzá mertek nyúlni az alapanyaghoz: a lassú balladából egy igazi tempós Hi-NRG/szintipop slágert csináltak, mely még a dal üzenetét is megváltoztatta. Az eredeti dalt éneklő férfi magát hibáztatja, amiért nem tett többet a már véget ért kapcsolatáért, és nem bánt úgy a megszólított nővel, ahogy kellett volna. Ezzel szemben a Pet Shop Boys verziója minimális szövegbeli változtatásokkal teljesen más hangulatú: „Egy önző, önimádó férfi szemszögéből íródott, aki valószínűleg nem is képes másokat szeretni, és most whiskyt iszik és sajnálja magát. Egy abszolút érzéketlen dal” – mondta erről egy interjúban Tennant. De mondhatott volna akár gonoszat is, a dal ettől még ugyanúgy népszerű, és ebben még annak a plusz két akkordnak is szerepe lehet, amit a Pet Shop Boys pluszban toldott be a refrén után.

Ez pedig csak egy példa arra, hogyan tekintettek vissza folyamatosan a nyolcvanas években is, amikor amúgy is tucatjával virágoztak nosztalgikus vagy retrós zenei stílusok, miért különbözött volna ettől a fősodor? Amúgy is ez volt az az évtized, amikor már „nagykorú” lett a popzene, és több évtizedes távolságba vesztek a műfaj korai slágerei – annál hálásabb volt újra elővenni őket. Következzen hát még tizenegy feldolgozássláger a nyolcvanas évekből, és alább az összes egyszerre is meghallgatható.

 

Soft Cell: Tainted Love (eredeti: Gloria Jones, 1965)

A Pet Shop Boys számára például szolgálhatott a Soft Cell is, amely hat évvel korábban egy elfeledett, hatvanas évekbeli Northern Soul slágert gondolt át radikálisan: a gitárok, dobok, fúvósok helyett csak szinti és dobgép maradt, a tempó lelassult, és a dal az egyre népszerűbb szintipop műfaj egyik első világslágere lett. Sőt, 1981-ben ebből a kislemezből adták el a legtöbbet a briteknél, a Tainted Love pedig azóta is ebben a verzióban a legismertebb, sokan még mindig nem tudják, hogy ez valójában egy feldolgozás (és aztán a Soft Cell nyomában is feldolgozta még sok mindenki).

The Communards: Don’t Leave Me This Way (eredeti: Harold Melvin & the Blue Notes, 1975)

Hogy pontosabbak legyünk, a Communards már egy feldolgozást dolgozott fel, hiszen a dalt Thelma Houston tette ismertté, az ő verziója lett diszkósláger 1976-ban, és ezt a változatot vette alapul a Communards is. Az együttesnek kellett is egy nagy lökés, hiszen Jimmy Somerville nem sokkal korábban vált ki a Bronski Beatből, a szekér pedig egy feldolgozásnak köszönhetően indult csak be, de akkor viszont igazán! A Communards Hi-NRG verziója még táncosabb és tempósabb volt, mint a Houston-féle, és az év egyik legnagyobb slágere lett egész Európában, miközben a videóból rengetegen főleg a menő dobos lányra emlékeznek: nos, ő June Miles-Kingston, aki több angol posztpunk és new wave zenekarban is dobolt, de a legsikeresebb projektje ez volt.

Bananarama: Venus (eredeti: Shocking Blue, 1969)

Ennek a dalnak ugye magyar kapcsolódása is van: az eredeti dalt Veres Lajos prímás már Hágában született lánya, Mariska énekelte a korszak sikeres holland zenekara, a Shocking Blue énekesnőjeként. A Venus a maga idejében nagy nemzetközi sláger is volt, de bő másfél évtizeddel később már a többség nem ismerte a dalt, sokan a Bananarama feldolgozását hallották először. A vezető brit lányegyüttes már évek óta játszotta a dalt, mielőtt lemezre vették volna a Stock Aitken Waterman slágergyáros producertrió segítségével, akik utána gyakorlatilag évekre kisajátították a listákat. Nem csoda, mert a modernizált Venus még nagyobbat szólt, mint az eredeti, és azóta is ott van a nosztalgiarádiók leggyakrabban játszott számai között.

Kim Carnes: Bette Davis Eyes (eredeti: Jackie DeShannon, 1974)

Erre a dalra alig lehet ráismerni, Kim Carnes tényleg annyira átalakította, hogy ha meghallgatjuk az eredetit, nagyon kell figyelni, hogy észrevegyük a hasonlóságot. A Carnes-verzió védjegyszerű szintetizátor-riffjét is hiába keressük az eredetiben, hiszen az énekesnő billentyűse, Bill Cuomo nevéhez fűződik. A modern, hűvös hangzású, sőt újhullámos sláger 1981-ben óriásit robbant, túlzás nélkül az évtized egyik legnagyobb amerikai slágere, mely még a dal címében szereplő elfeledett hollywoodi dívát, Bette Davist is visszahozta a köztudatba kicsit: az akkor 73 éves színésznő köszönőlevelet is írt Carneséknak, és örömmel újságolta, hogy végre az unokája is felnéz rá.

Billy Idol: Mony Mony (eredeti: Tommy James & the Shondells, 1968)

Hasonlóan a Venushoz, a Mony Mony is nagy sláger volt a hatvanas években, de hamar kikerült a köztudatból, így amikor Billy Idol újra elővette, egy teljesen új generációt ismertetett meg a dallal. A számot még 1981-ben vette fel, de akkor viszonylag észrevétlen maradt, hat évvel később viszont a koncertverzió listavezető lett Amerikában, és ami még fontosabb, a dal az amerikai szalagavatók, gólyabálok és hasonló bulik elengedhetetlen kelléke lett, köszönhetően annak, hogy a verzé egyes sorai közé pont befért, hogy a lelkes fiatalok primitívségeket skandáljanak. Ez végül odáig fajult, hogy kitiltották a dalt az amerikai iskolákból, de buliban a mai napig kiabálják rá, hogy „Hey motherfucker, get fucked, get laid!”

Tiffany: Think We’re Alone Now (eredeti: Tommy James & the Shondells, 1967)

A Mony Mony fura módon egy másik Tommy James-feldolgozást váltott az amerikai lista élén, hiszen Tiffany a hatvanas évek slágergyárosának köszönhette a legnagyobb sikerét. A mindössze 15 éves énekesnő a korszak tinisztárja lett, nagy vetélytársával, Debbie Gibsonnal együtt, és ez a feldolgozás hozta meg számára a sikert, noha nem nagyon volt kedve ehhez a dalhoz, de a menedzsmentje meggyőzte. A dalt egy kicsit áramvonalasították, a kor igényeinek megfelelően modernizálták, és pár hónapig úgy nézett ki, Tiffany Darwish lesz az új szupersztár. Ehhez képest mire betöltötte a tizennyolcat, már ki is ment a divatból, és a legismertebb slágere is egy feldolgozás.

Joe Cocker: You Can Leave Your Hat On (eredeti: Randy Newman, 1972)

A legnagyobb sikereit feldolgozásokkal elérő Joe Cocker a nyolcvanas években sem maradt hűtlen a korábban már bevált recepthez, de a You Can Leave Your Hat On főleg azért férhet be ebbe az összeállításba, mert – az Always On My Mindhoz hasonlóan – Cocker teljesen átértelmezte a dalt. Az eredetit a szatirikus szövegeiről is ismert énekes-dalszerző, Randy Newman „egy vesztes szemszögéből” írta, és a dal is lassabb – ezt hallgatva senki nem gondolná, hogy ebből egyszer sztriptíz-aláfestő lesz, pedig így történt. Cocker változata a 9 és fél hét című filmben hangzik el egy vetkőzés alatt, és azóta Tom Jones is elénekelte az Alul semmiben. Cocker dala érdekes módon egyáltalán nem szerepelt annyira jól a listákon, mint amennyire elterjedt később, bár annak idején rengetegszer játszotta a klipeket amúgy ritkán sugárzó magyar televízió is.

George Harrison: Got My Mind Set On You (eredeti: James Ray, 1962)

Utolsó nagy szóló slágeréhez George Harrison egy kevéssé ismert soul dalt melegített fel újra: akkor Rudy Clark szerzeményét James Ray énekelte el, de a dal nem lett nagy sláger, olyannyira, hogy Ray nem sokkal később túladagolás miatt bekövetkezett halálának sem lehet tudni a biztos dátumát, olyannyira nem számított ismertnek. A 44 éves Harrison viszont egy energikusabb, populárisabb formában ismertette meg a dalt a nagyközönséggel, ebben nagy szerepe volt Jeff Lynne (ELO) produceri közreműködésének, no meg az ötletes klipnek. Az eredmény a slágerlisták élcsoportja volt világszerte, és az ő esetében is több ez egy feldolgozásnál, gyakorlatilag a saját dala lett.

The Bangles: A Hazy Shade of Winter (eredeti: Simon and Garfunkel, 1966)

Ezt a dalt is alaposan átértelmezték az eredetihez képest: a Bangles sokkal több zúzást és erőt vitt bele, mint amennyi a Simon and Garfunkelben valaha is volt, és az eredmény nem is maradt el, a Bangles-dal sikere felül is múlta az eredetiét. A számot egy ideje játszották már koncerten, mielőtt a Less Than Zero című Bret Easton Ellis-regényből készült filmhez (nálunk: Fagypont alatt) felvették, a legendás Rick Rubin irányításával. A sikerhez valószínűleg az is kellett, hogy a szövegből kivegyék a vodkaivásra utaló részletet – ha nem teszik, kevésbé játszották volna a rádiók is.

Boy George: Everything I Own (eredeti: Bread, 1972)

Már nem az első eset, amikor egy népszerű popegyüttes énekese szólóban folytatja, és egy feldolgozásnak köszönhetően sikerült sínre tenni a projektet. Így volt ez az évtized első felének egyik népszerű zenekara, a Culture Club énekese, Boy George esetében is, aki egy sokszor feldolgozott dal legnépszerűbb változatát csinálta meg: az Everything I Own eredetileg a Bread nevű szoftrock zenekar frontembere, David Gates dala volt, melyből Ken Boothe csinált egy sikeres reggae-feldolgozást. Boy George ez utóbbi verziót formálta a saját képére, túl sokat nem is tett hozzá, mégis elég volt ahhoz, hogy végigsöpörjön Európán, és azóta is ez az Everything I Own legismertebb változata, pedig énekelte ezt azóta az N’ Sync is.

Doctor and the Medics: Spirit in the Sky (eredeti: Norman Greenbaum, 1969)

Így lesz egy pszichedelikus, kicsit spirituális indíttatású dalból kicsit megkésett glam rock-sláger: a Doctor & The Medics külsőben a Kisst, zenében kicsit a T. Rexet nyúlta, és ugyan több kísérletet is tett a befutásra saját dalokkal, a feldolgozások hozták el a sikert, de azok közül is kiemelkedett ez. A Norman Greenbaum-szám is sláger volt a maga idejében, de a Doctor & The Medics hozzárakott a glames menetelés mellett némi szintis, modernebb hangzást is, és tessék, meg is volt a No. 1 sláger. Később az ABBA Waterloojával is megpróbálták ezt a trükköt, de hiába, és aztán el is tűnt a Doctor & The Medics neve a listákról örökre – ez a feldolgozás viszont megmaradt az örökkévalóságnak.

Kiemelt képünkön a The Bangles együttes tagjai láthatóak.

Fotó: Getty Images/Gie Knaeps

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.