Kultúra

10 lecke az életről, amit a 100 éve született Szabó Magda tanított nekünk

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2017. 10. 05. 07:00

100 éve, 1917. október 5-én született meg Szabó Magda – eddig a száraz életrajzi szöveg. Mert lehetne írni arról, hogy micsoda feledhetetlen, csodás nőalakokat köszönhetünk neki. Vagy lamentálni, hogy micsoda égbekiáltó igazságtalanság volt évekre mellőzni, csak mert nem volt elég kommün-kompatibilis a származása. Lehetne írni szülővárosa, Debrecen fontosságáról, óriási műveltségéről, varázsos szüleiről, akiknek műveltségét köszönhette, legendás nagy szerelmükről férjével, Szobotka Tiborral, az oly gazdag életmű lezáratlanságáról, és sok egyébről. De ha valaki megérdemli az élő, lüktető szöveget megemlékezésül, akkor az ő. És, mivel élőbben, lüktetőbben úgysem lehet megmutatni, ki is volt ő, itt van tíz szövegrész tőle magától.
Korábban a témában:

A fantáziáról

Szabó Magda nem szült gyereket – mégis, Bárány Boldizsár, Tündér Lala és a többiek bizonyítják, hogy nagyon is értette a gyereklélek működését. Így például azt is, hogy miként működik a gyerek képzelete, amit csak elront, ha túl sok kész, csillogó-villogó játékot kap:

Mennyire lényegtelen bármilyen külsőséggel terhelni a fantáziát, a felfordított és égnek álló lábú asztal felső lapjára ülve igazán csak az eszement nem látja meg a viharzó tengert, mely odalent ringatózik.

(Ókút)

A művészetről

A Szabó családban nagyra értékelték a művészet valamennyi ágát, legyen az zene, irodalom, képzőművészet, házukban az író elmondása szerint mindenki és folyamatosan olvasott, és olyan helyeken is könyvek bukkantak fel, ahol normális esetben senki nem számított volna rá. Így aztán az sem meglepő, hogy a halál is olvasás közben érte Szabó Magdát. Hogy milyen hozzáállást javasolt a művészi produktumokhoz?

…nem szabad agyonelemezni az alkotást, hogy megölöm, ha szerteboncolom. Kell, hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak a munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.

(Ókút)

Az írás varázsosságáról

2003-ban egy olvasó azt kérdezte tőle, hogyan dolgozik. Hidegrázós választ adott:

Nem tudok úgy könyvet írni, hogy ne tudjam, mi lesz az utolsó mondata. A meglepetés munka közben történik, amikor az általam kitalált figura egyszerűen ellenáll. Mondjuk, nem akar meghalni. Vagy nem ahhoz megy feleségül, akihez én szántam. Van az írásban egy olyan elem, ami tőlem független. Én ezt úgy szoktam fogalmazni, hogy ha nem érzem a Jóistent a hátam mögött, nem fog megszületni senki.

(Nők lapja 2017/20. lapszám idézi egy 2003-as webes kérdezz-feleleket)

A fájdalomokozásról

Az ajtó című klasszikus épp azért is klasszikus, mert olyan természetesen, minden hatásvadászat nélkül potyognak ki az oldalak közül az életbölcsességek, hogy az olvasó azt sem tudja, hogy jegyzetelje ki az erősebbnél erősebb gondolatokat. Például:

…attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van…

(Az ajtó)

A sérelmekről

A többi Szabó Magda-regény sem szegényebb e tekintetben egyébként. Lásd például az emberi kapcsolatok egyik alapszabályát:

…beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.

(Álarcosbál)

A szeretetről

Szintén a már említett kérdezz-felelekben kérdezték az írót arról, hogy honnan az örök derű, ami körbe lengi. Mire ő pontosított:

Egész életemben mindenkit, aki hozzám tartozott, jobban tudtam szeretni önmagamnál. Ennyi a titok. Ez nem derű, ez a szeretet fegyvere. Szeretnék önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején. Mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta: „Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.”

(Nők lapja 2017/20. lapszám idézi egy 2003-as webes kérdezz-feleleket)

A szerelemről

A teljes világirodalom fő témája természetesen Szabó Magdánál is megkapta a neki kijáró tiszteletet, és mielőtt, miközben, miután megírta a magyar szépirodalom néhány lángolóbb, szomorúbb, tragikus, feledhetetlen szerelmének történetét, ő maga is legendás szerelmet talált a szintén író Szobotka Tibor személyében. Szerelmüknek a Megmaradt Szobotkának című kötetében állított emléket:

Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.

(Megmaradt Szobotkának)

A gyászról

Döntse el, aki tudja, hogy irigylésre méltó-e Szabó Magda, amiért ekkora szerelmet megélt, vagy sajnálatra, amiért el kellett veszítenie azt. Szobotka Tibor ugyanis 1982-ben meghalt, Szabó Magda pedig önkéntes apácasorban élt innentől kezdve haláláig, még huszonöt éven keresztül. Saját gyászából is kötet lett: naplója, melyet 1982. május 25-étől 1990. február 27-éig vezetett, és Liber Mortis (Halottaskönyv) címen jelent meg, borzongatóan pontosan ragadja meg a gyász lényegét:

Borzasztó, hogy folyton várlak. Borzasztó, hogy vagy én haltam meg, és Te élsz, vagy Te haltál meg és én élek, de folyton kergetjük egymás árnyékát.

(Liber Mortis)

Az öregedésről

Szabó Magda különleges kapcsolatot ápolt a Nők Lapjával, főként mert a lap egyik szerzője, a Szabó Magdáéhoz hasonlóan hatalmas műveltségű Nagy Emőke megtalálta hozzá a kapcsolódás módját, így több emlékezetes beszélgetésük is született. 2002-ben, az utolsó Nők Lapja-interjúban például az öregedés egy egészen izgalmas aspektusára világít rá:

Isten kegyelmi ajándékként azt adta nekem, ahogy az évek szálltak, riadalom nélkül vettem tudomásul: telik az idő. Sosem féltem az öregedéstől, a haláltól sem: ami megkezdődött, végződik is egyszer. Ami meglepett, az édes és simogató felismerés volt: nekem az öregedés csak ad. S hogy fejében beleszánt sima bőrömbe? Alig számít annak a derűs békének a birtokában, amellyel az ember a tükör helyett önmagával néz szembe, hajdani eseményeket mérlegel. (…) Nekem a múló idő csak dott. Bátorságot, erőt, emberi tartást, s ha ki is fosztott az ifjúság édes kelléktárából, nem erre lettem érzékeny, hanem az adományára, hogy végre értek mindent, világosan és elfogultság nélkül láthatom a családomat, saját idáig való fejlődésem történetét. Fiatal éveimben dehogy lett volna bátorságom megmutatni magamat olyannak, amilyen voltam.

A halálról

Szabó Magda sokáig és sokat élt, kilencven évesen halt meg. Teljes nyugalomban, könyvvel a kezében – de ezt már édesanyja megjósolta annak idején. Jablonczay Lenke szerint ugyanis létezik az „előhalál” intézménye: minden eget rengető szívtörés, összezuhanás, tragédia egy előhalál.

Semmi az, kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz. (…)Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se erese nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat.

(Für Elise)

+1: Esterházy Péter Szabó Magdáról

Többféle bevezetés ez, nem a szépirodalomba, nem is a múlt mélységesen mély ókútjába, az csupán díszlet, vagy az anyag. Hanem bevezetés a megismerésbe. Valaki mintha először nézne apjára, anyjára, városára, egy lóra. De legelőször is a szavakra. Bevezetés ez a nyelvbe is, beletanulás a nyelvbe, ahogy fogalmak lassan elnyerik jelentésüket, ahogy valaki a méltó büntetését, a nyelv mint világ, a világ mint nyelv, mint egyetlen megismerésre érdemes. Sartre legrokonszenvesebb könyve, A szavak juthat az eszünkbe, az az egészen elképesztő emlékezésprodukció. Szabó Magda jó emlékező, sőt, nagy, de hiányzik belőle mindenféle programosság, illetve nem hiányzik, nincs benne. Nyelve: természetesen pontos. Pontoson azt értem, hogy bonyolult helyzeteket, tárgyakat, ügyeket elképzelhetően ír le, természetesen meg azt, hogy nem figyelek föl arra, hogy ezt tudja. Könnyen mesél, de nem fecsegősen, nem akarnok, és nem is könnyelmű. Ismeri a nyelv birtoklásának nehézségeit, a buktatóit, nem naiv, de nehézség nélkül birtokolja a nyelvet (a birtoklás módjáról beszélek, nem a belefektetett munkáról; munkás nő). Vele kapcsolatban le lehet írni, ami amúgy gyanús dicséret: jótollú. (Ápoltan ír, akartam írni, arra célozva, hogy ápolja a nyelvet, de ez így meglehetősen kórházosan hangzanék.) Szórakoztatóan tud írni, jó ritmusban, váltani hogyan, mikor: tudja nagyon. Valahová, ide, beszúrni: Szókincs. Sok szót ismer. Talán így: Szabó Magda közel van a nyelvhez, a magyar nyelv nagy használója.

Esterházy Szabó Magdáról A szabadság nehéz mámora című esszékötetében

Kiemelt kép: Hunyady József / Fortepan

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.