Ha a Macskafogó országában valaki azt mondja, hogy jön egy komoly büdzséből, tehetséges alkotói stábbal készülő egész estés animációs film, arra azért a filmek iránt fogékony közönség felkapja a fejét. Ugyan például Bucsi Réka rövid animációi évek óta sorra nyernek tucatszám nemzetközi díjakat, játékfilmes hosszúságú projektek nem igazán születnek. Pedig igény valószínűleg lenne rá, hiszen még a B-kategóriás animációs filmeknek is akad mindig szabad szemmel látható közönsége, egyszerűbb kisgyerekes program egy mesés mozizásnál nemigen akad. Szülő felpakolja utódait, kis sóhajjal vesz egy családi jegyet, aranyárú popcornokkal megváltja másfél órányi szabadságát, amikor a gyerekek a vászonra figyelnek, ő pedig eközben legrosszabb esetben is zsibbadtan szundikálhat kicsit a klimatizált sötétben, ha pedig szerencséje van, még akár ő maga is élvezi a látottakat.
És valljuk be: az utóbbi években az utóbbi esetre bőven volt lehetősége, hisz a Disney-Pixar, a DreamWorks, az Illumination komoly versenyben próbál egymásra licitálni színvonalban, és a melléjük felsorakozó rétegjátékosok, mint a pár éve a lenyűgöző A tenger dala, vagy a japán animációs műhelyek kincsei sem adnak alább. Ebbe a térbe lépett be a magyar-izraeli koprodukcióban készült Salamon király kalandjai, de úgy, mintha az imént felvázoltakról a produkciónak fogalma sem lenne. Amit kétlek, így a stáblistát látva – ezen a filmen értő, jó ízlésű szakemberek dolgoztak. Hogy akkor miként sikerült ennyire kuszára a végeredmény, érthetetlen.
A történet az ifjú Salamon ténykedéseit hivatott bemutatni, miután túl fiatalon megörökölte atyja trónját, ám az uralkodáshoz se kedve nincs, alázata még annyi sem, inkább csak élné a gondtalan aranyifjak életét, sőt, még inkább a gondtalan óvodásokét, mert a csajozás és szórakozás helyett inkább csak az imbecillis gyerektréfák kitervelése mozgatja, és összességében egy igazi, ütni való hülyegyerek. Persze amikor Sába gyönyörűséges királynője érkezik hozzá, akit nejéül szántak a diplomáciai tervek, egyből megembereli magát, és hogy a hozzá hasonlóan érett és szimpatikus (nem) gondolkodású Balkisnál bevágódjon, vagánykodni kezd egy régi ellenlábasával. Számításai nem jönnek be, és Jeruzsálem városát eluralja egy gonosz démon, ő pedig a sivatag közepén találja magát, palotája kényelme helyett pedig meg kell tanulnia helytállni az élet valós kihívásaival szemben, és módot találni arra, hogy kiűzze a démont a városából és visszaszerezze az uralkodást.
Ez így összességében erős kis történet lehetne, ahogy általában a bibliai vagy biblikus gyökerű történetek – hit ide vagy oda, azt nem lehet vitatni, hogy az ott megírt sztorik egészen izgalmasak. Azonban a Salamon király kalandjai – ahogy a cím sugallja – inkább egymáshoz lazán kapcsolódó – és a Bibliában foglaltakat egészen lazán kezelő, magyarán többnyire kitalált – kalandok sorából áll, mintsem egy, összefüggő eseménysor lenne történeti ívvel, dramaturgiai csúcspontokkal, és így tovább. Mintha hat-nyolc rövidebb rajzfilmsorozat-epizódot tapasztottak volna össze, egy pici konfliktus, megoldás, még egy pici konfliktus, megoldás, és nem igazán érzékelhető az az egy, központi kihívás, ami körül az események forognak. A történet még ezzel együtt is működőképes lehetett volna némi vágószobai szigorral, mert azért mégsem bergmani súlyú drámát vár a néző egy gyerekfilmtől, de sajnos a rövidke filmidő még így is hosszúnak és vontatottnak érződik attól, hogy a szaggatottság mellé még holtidők is maradtak a filmben.
Sajnos a karakterek és a dialógusok táján is akadnak gondok, a figurák sematikusak, túlegyszerűsítettek, és olyan valószerűtlen stílusban beszélgetnek egymással, amit humorosnak szánhattak az alkotók, de inkább kissé karikatúraszerű lett a végeredmény. Mert oké, hogy szóljunk a mai kor gyermekeihez, de annál, hogy egy több ezer éves történet hősei úgy érintkeznek egymással, mint az Instagram unatkozó milliomosgyerekei, szinte biztosan van életszerűbb alternatíva. Salamon mint egy hormontolulásos tinédzser próbál bevágódni Balkisnál, aki leginkább valamelyik Kardashianra emlékeztet, hogy aztán a történet előrehaladtával mindkettejük egy csapásra normálisodjon meg, mert az csak úgy megy.
Kár mindezért, mert mindehhez a látvány egészen klassz, még ha kissé idegen is, de az, hogy nem a tipikus animációs stílustrendekre hajaz, még javára is válik egy ilyen régi történetnek. Ugyanakkor ha a szövegben a mai gyerekhez akarunk szólni, akkor a látványban sem árt, ezzel szemben a hangulat inkább retró, és nem a sivatag meg a padlóvázák miatt. Összességében olyan ez a film, mint valami, amit én a saját gyerekkoromban alighanem valamennyire élveztem volna, mert hát nagyon szépen rajzolt dolgok mocorognak nagyon érdekesen, de hát az én gyerekkorom a kilencvenes évek elején volt, kezit csókolom. Ezzel együtt, amolyan kulturális nemzeti konzultációként érdemes erre a filmre elvinni a gyereket, csak hogy ilyet is lásson, a kedves szülő meg jócskán túl fogja élni azt a hetvenegynehány percnyi plusz szunyókálást.
Salamon király kalandjai – izraeli-magyar animációs film, 80 perc – 5/10
