Jabba, a hutt, az ewokok, Jar Jar Binks vagy éppen Watto két lábon járó sztereotípiagyűjtemény.
Hogy miért?
Jabba a klasszik olasz maffiavezér, aki még a galaktikus standardot sem hajlandó használni (pedig szemlátomást megérti), az Endor bájos űrmackói, az ewokok tökéletesen beleillenek a fehér ember által erősen rasszista vademberképébe, ha pedig van valaki, akire ez még inkább igaz, az Jar Jar Binks. Fajára hiába illene a nemes jelző, “hősünk” mindent megtesz, hogy csak butának és semmirekellő aboriginalnak tartsuk a gunganeket. A legdurvább viszont mégsem ő, hanem Watto, akinél még Goebbels sem gyúrhatott volna durvább sztereotip figurát: nagy orr, görbe tartás, és az üzeletek mindenekfelettisége. Íme Watto, az űrzsidó:
Csak a pajesz hiányzik róla. További sztereotípiák a Star Warsból emitt:
Apropó űrzsidók! A Star Trek ferengi fajára és kultúrájára szintén a profit és a kereskedelem iránti megszállottság jellemző, sőt, állandóan azon fáradoznak, hogy másokat csalással rászedjenek. Ezen kívül arról is ismertek, hogy rendkívül konzervatívak a női egyenjogúság terén. Ha ez nem lenne elég, a vallásuk is a kapitalizmus elvein alapszik: még imáikat is a Szent Államkincstárhoz intézik annak reményében, hogy haláluk után beléphetnek az Isteni Kincstárba. Legnagyobb félelmük, hogy túlvilági életüket a Örökös Szegénység Kriptájában töltik.
Persze a Star Treket illik megvédeni, univerzális üzenete van, hogy a jövőben a fajok mindenféle probléma nélkül, vallási és egyéb felekezeti hovatartozástól függetlenül békében élhetnek egymás mellett.
Viszont, ahogy látszik, vannak archetípusok, amik azért beavászkodtak a történetbe. A ferengik mellett még közhelygyűjteménybe illő faj a vulkániaké, akik leginkább valamilyen furcsa, jövőbeni ázsiai sztereotípiákat viselnek. Eleve kimonóban járnak, érzelmeik mellett a lelkesedést is elfojtották, és állandóan a logikáról meg számokról beszélnek. Aztán ott vannak a klingonok, akiket a hatvanas években eleve a Hidegháború hívott életre, ők szimbolizálták a szovjeteket, akik fő riválisai és ellenfelei a Föderációnak, ami ugyebár az USA-t és Nyugat-Európát volt hivatott szimbolizálni. Ráadásul a klingonok hiába voltak technikailag fejlettek, jellemző módon mindig egy kicsit a Föderáció mögött kullogó vademberek voltak.
Azon túl, hogy a Duck Tales-nek nagyon fülbemászó (már-már dallamtapadásra lehetőséget adó) főcímzenéje van, és amolyan tiniknek szóló Indiana Jones-sorozat kacsákkal, bizony elég gyatrán bánik az aboriginal törzsekkel: pont azt a képet erősíti a polinéz őslakosokhoz hasonlatos bennszülöttekről, amit sokan képzelnek: buták, visszamaradottak, és könnyű megvezetni őket. Dagobert bácsi például az Egy nagyvilági kacsa című epizódban egy üveg mogyoróvajért vásárol meg tőlük egy értékes relikviát:
Nem véletlen, hogy a katolikusok nem kedvelik a sorozatot, és anno még XVI. Benedek pápa is többször felemelte a szavát ellene, hiszen a főellenség benne nem más, mint a Volturi, ami leginkább Vatikán torz karikatúrája. Először is:
- Olaszországban székelnek
- Hatalmas, bazilikaszerű épületekben ármánykodnak
- Megmondják más vámpíroknak, hogyan éljék az életüket
- Van saját eretneküldöző alosztályuk, és szeretnek embereket kínozni
- Az ott dolgozók gonosz és önző parazitaként vannak beállítva
Kérdés?
A Kongó-medencében élő pigmeusokat már az ókori egyiptomi fáraók is kedvelték, gyakorta expedíciókat indítottak, hogy összefogdossák őket, és az “isteni törpe táncosok” udvaraikban táncoljanak. A különösen alacsony népcsoport tagjait aztán az Afrikát felfedezni vágyó 19. századi fehér ember is szívesen hurcolta Európába “látványosságként”, hogy a “vademberekből” háziszolgát csinálhassanak, és mutogathassák különböző összejöveteleken.
Az alacsony, buta, pigmeus szolganép sztereotípiáját erősítik a Charlie és a csokigyár umpa-lumpái és a Gru minionjai is.
Azt most talán hagyjuk is, hogy ez a mese is a whitewashing áldozata, de az 1989-es eredeti verzió ráadásul már a nyitódalocskában is full rasszista volt. A magyarul Ezeregy éj címen futó dal szövegének van néhány ilyen sora:
Oh I come from a land, from a faraway place
Where the caravan camels roam
Where they cut off your ear
If they don’t like your face
It’s barbaric, but hey, it’s home.
Vagyis szabad fordításban:
Én egy olyan távoli földről érkezem, ahol tevekaravánok járnak, és levágják a füled, ha nem tetszik az arcod. Ez elég barbár, de az otthonom.
Az Amerikai-arab diszkriminációellenes bizottság aztán elég sokat nyaggatta a Disney-t, hogy távolítsák el a nevezett sorokat, ami 1993-ban meg is történt, és
Where it’s flat and immense
And the heat is intense
-re cserélték, vagyis “ami lapos és hatalmas (mármint a hely – a szerk.), és a hőség intenzív”-re.
Adam Sandler nagy cimbijének szinte nincs olyan filmje, amiben ne sértene vérig valamilyen nációt, rasszista sztereotípiái miatt. A Férj és férjben a kínaiakat, Az 50 első randiban a hawaii őslakosokat, a Ne szórakozz Zohannal-ban az arabokat, az Esti mesékben pedig az őslakos amerikaiakat. És nem, Rob Schneidert az sem menti fel, hogy a nagymuterja filippinó volt.
A második világháború éveiben a japánokat gyakran ábrázolták a képregényekben rikítóan sárga bőrű, kiálló fogú, erősen vágott szemű és kerek, vastag szemüveget viselő alakokként, szinte majmokként. Hát, az 1961-es Álom luxuskivitelben sem jár messze ettől, mert Holly szomszédja, az állandóan okvetetlenkedő Mr. Yunioshi pont ilyen, megformálója Mickey Rooney pedig minden, csak nem mongoloid.
Utolsó darabunk nem béna sztereotípiái miatt fontos, hanem azért, mert konkrétan tényleg a rasszizmusról mesél egy sci-fi formájában. A Neill Blomkamp által 2009-ben készített film elég lealacsonyítóan foglalkozik a “rákoknak” nevezett földönkívüliekkel, miközben újrameséli azt, amit tudni érdemes az apartheidről. A dél-afrikai hatóságok ugyanis elkülönítik és a Kilences körzetbe zárják az idegeneket, a drótkerítéssel és betonfallal körbevett területen élőkkel szemben pedig erős ellenérzéssel viseltetnek a helyiek. Ez pedig semmiben sem más, mint az 1994-ben véget ért apartheid-rendszer elkülönítés politikája, amely elsősorban a zimbabwei bevándorlók ellen irányult.
Tegyük gyorsan hozzá, a nigériaiak eléggé felhúzták magukat a filmen, mert tipikus fegyvercsempészekként ábrázolják őket, akik vezetője ráadásul kannibál-hajlamú.
