Első regényes írónak lenni nem egyszerű feladat, még akkor sem, ha a regényedet imádják az olvasók és a kritikusok egyaránt, még ha szépen cseng is a kassza, ha a sokadik újranyomást hozza is ki a nyomda, ha rajongói oldalad van, sőt, akkor sem egyszerű, ha a magasságos filmszakma felfigyel a könyvedre. Mert ha sikerül eladni a megfilmesítés jogait, azzal nem biztos, hogy olyan nagyon jót teszel a könyveddel – legalábbis a példák nem ezt mutatják. Ha ugyanis debütáló író vagy, esetleg publikáltál már ugyan, de a neved nem igazán ismert még, akkor nagy szerencse – vagy kiemelkedő érdekérvényesítő-képesség – kell ahhoz, hogy a könyvedből olyan színvonalú film készüljön, amire aztán büszke lehetsz.
A stúdió költséghatékonysági okokból mindenből beéri a másod-harmadvonalbelivel, így aztán a szkript akadozik, a rendezés zötyögős, az alakítások darabosak. Az egész B-kategóriás lesz egy kicsit, érezhető, hogy nem mertek egy kicsivel több pénzt áldozni. A tavalyi év nagy filmadaptációs ígéretével, A kiéhezettekkel is ez történt – ami könyvben zseniális, az filmen csak oké lett, főként költségvetési okokból. Sajnos a Minden, mindennel nagyjából ugyanez történt.
Pedig Nicola Yoon debütregénye jogosan lett globális bestseller: a ritka betegsége miatt örök szobafogságra ítélt Maddy és a szomszéd fiú szerelmének története írásban nagyon működik, a könyv imádni valóan kreatív, Maddy karaktere mély, sokrétű, izgalmas és nagyon szeretetre méltó, a karakterek viszonyai nagyon finoman, érzékenyen rajzolódnak fel, az érzések-érzetek bemutatása nagyon erős és átélhető – és persze a romantikus young adult irodalomhoz méltóan letehetetlen is a regény.
Főhősünk, Madeline kisgyerekkora óta nem hagyta el a házat, ahol anyjával él sterilizált, ellenőrzött, biztosított körülmények között, melyek célja, hogy Maddy szervezetét, ami gyakorlatilag az egész világra allergiás, ne hagyja megbetegedni. Egy egyszerű szippantás a kert levegőjéből is komoly gondot okozhat, így a Maddy magányán osztozó ápolónő, de még a tucatszám olvasott könyvek is csak alapos fertőtlenítés után kerülhetnek kapcsolatba a lánnyal. Alig tölti be azonban a tizennyolcat, Maddy jól begyakorolt nyugalmát megzavarja egy hétköznapi, számára óriási esemény: a szomszéd házba beköltözik egy család, és az újonnan érkező fiúval azonnal felfigyelnek egymásra. Hamarosan ablaküvegre írt üzenetváltások, majd éjszakákba nyúló chatelések kezdődik köztük, szép lassan közel kerülnek egymáshoz, Maddy ápolója révén még egy-két szupertitkos találkozás is megesik – de persze nem lenne sztori, ha nem kerekedne egy kis vihar.
Azok a sztorik, amelyek arról szólnak, hogy milyen alapvetőnek vesszük a világgal érintkezés csodálatos képességét, nagyon szépen tudnak mesélni a hétköznapok csodáiról: az Angyalok városa angyala, a Kétszáz éves ember, vagy bárki, akinek nem adatott meg alapértelmezetten, egészen le van nyűgözve az érintés vagy az ízlelés élményétől, de ha A szoba Jackjének szemével nézünk fel az égre, az is egészen más megvilágításba helyezi a hőséget vagy a csillagokat. Ez is egy ilyen sztori – még ha itt az érzékelés, a világ megtapasztalása, az élet kinyílása inkább a románcon keresztül történik is meg. Ezzel nem is lenne gond.
Igazából olyan nagyon nagy gond semmivel sincsen, és mégis elmarad a katarzis, bajban is vagyok a véleményalkotással. A film ugyanis amennyire teheti, híven követi a könyvet, az üzenet, a hangsúlyok nem módosultak, mégis, valami elveszett a könyvről filmre ültetés közben, és ezt nehezen lehet másra fogni, mint a büdzsé karcsúságára.
A látványban csak azért nem, mert nagyon szép színészekkel Dunát lehet rekeszteni még A-lista alatt is, és egy elegánsan berendezett házat sem kerül vagyonokba kibérelni forgatási helyszínnek, az óceán meg éppenséggel mindenütt óceán, mindenütt gyönyörű, jó fényviszonyok között fényképezve el sem lehet rontani. Minden máshoz viszont nagyon kellett volna egy picivel hozzáértőbb alkotói gárda.
A forgatókönyv és a rendezés döcög, érzelmi viszonyok, motivációk, kulcsmozzanatok megmutatása maradt el hiányos színészvezetés miatt, így a színészek alakítása nehezen megítélhető: nem sok esélyük volt sokat kihozni az alapanyagból. Pedig a lehetőség végig ott rezeg a filmben, hogy egy icipicivel több erőfeszítéssel mélyebbre jusson minden, ami a vásznon történik. Így a felvillanó lehetőségek szinte azonnal el is halványulnak, és a végeredmény súlytalan, tucat love story lesz, aminél a regény sokkal több volt. Persze a tinik és romantikus lelkek így is imádni fogják, de a közelmúltbeli hasonló mozik – a Csillagainkban a hiba vagy a Mielőtt megismertelek – mind többet tudtak megmutatni önmagukból. Nagy kár érte.
