Kultúra

Már megint 10 könyv, amit olvass el, mielőtt filmre vinnék

Minthogy Hollywood mást sem csinál, mint könyveket adaptál, így néhány havonta rendszeresen összeszedem, melyek azok a könyvek, amelyekből érdemes felzárkózni, ha a kedves olvasó szeretne nemcsak naprakész lenni, de eséllyel indulni „a könyv sokkal jobb volt” nevű szellemi játékban barátai között. A korábbi cikkekben említett filmek egy része ugyan már elkészült, de azért olvasási ötletadásként itt és itt találhatók.

A setét torony / AZ – augusztus 3., szeptember 7.

Stephen King akkor is izgalmas, ha nem horrort ír. A setét torony sorozatban már nyolcregénynyi hosszúságú kirándulást tett a fantasy világába, ennek első részét, A harcost viszik filmre a mostanában tomboló Stephen King remake-lázban, melynek keretében, ugye, érkezett a sorozatverzió A ködből és jön az AZ is. A meglehetősen dögösnek ígérkező King-feldolgozások egy nagyobb sorba illeszkednek: a következő néhány évben, ha hihetünk a híreszteléseknek, gyakorlatilag az összes híresebb King-mű előbb-utóbb sorra kerül.

Mindennapi Stephen King-horrorunkat add meg nekünk
Hollywood épp újra felfedezi Stephen Kinget, csak idén három művének adaptációja érkezik – de azért lennének még ötleteink. Meg Hollywoodnak is.

Kezdésként A setét torony már a jövő héten, augusztus 3-án mozikban, Krajcáros bohóc pedig szeptember 14-én köszön be.

 

Minden, minden – augusztus 3.

Nicola Yoon boldog feleségként és kisgyerekes anyaként élte az amerikai álmot, majd 2015-ben megírta első regényét, amivel aztán szintet lépett az amerikai álomban, ugyanis akkora bestseller lett a könyvből, amilyenről az elsőkönyves szerzők legszebb álmaikban sem mernek ábrándozni. A Minden, minden ráadásul nem csak sikeres, még jó is: egy olyan tinilányról szól, aki egy ritka betegség miatt nem mehet ki a lakásból, mert allergiás gyakorlatilag mindenre, ennek ellenére valahogy mégiscsak egymásba szeretnek a szomszéd fiúval – a történet leírása mégsem egy szirupos nyáltenger, hanem kedves, okos és kreatív. A film augusztus 3-án jön, a könyv viszont az a fajta, amit egy ülésben el lehet olvasni, ráadásul imádnivaló rajzokkal és egyéb firkákkal van tele, szóval könyvélménynek is elsőrangú.

Ready Player One – 2018 márciusa

Ernest Cline sci-fije a zsáner egyik legjobbja, és mivel ezt a műfajt sokkal többször rontotta már el a filmfeldolgozás, mint ahányszor nem, így érdemes mindenképpen elolvasni a könyveredetit a film érkezése előtt. Idő bőven van rá: csak jövő tavasszal várható a filmváltozat. A sztori természetesen a jövőben játszódik, konkrétan 2044-ben, amikor a nép java része egy gigantikus virtuális valóságban él a valódi valóság helyett, a főhős is. Wade, ahogy a legtöbb felhasználó, meg akarja találni a játékban elrejtett easter egget, e virtuális világ, az Oasis alkotója ugyanis annak adja vagyonát, aki sikeresen megfejti a feladványát – a gondok ott kezdődnek, amikor sikerül neki megfejtenie ez első részfeladatot, ezzel életveszélybe sodorva magát. Azért a film is igencsak várós, hisz maga Spielberg ül a rendezői székben.

Gyilkosság az Orient Expresszen – november 9.

Oké, ez a filmfeldolgozás akár még jól is sülhet el, minthogy a rendezést Kenneth Branagh jegyzi, a főbb szerepekben pedig Daisy Ridley és Johnny Depp is feltűnik. Ugyanakkor azt nem kell nagyon sulykolnom, hogy akármilyen jól sikerül egy krimi filmen, ha az a krimi Agatha Christie, akkor elég nagy eséllyel a könyv még ezerszer jobb lesz.

Expedíció – 2018

Jeff VanderMeer Déli végek-trilógiája a sci-fi és a thriller határmezsgyéjén található igazi fordulatos, kalandos sztori, melyben ráadásul a misztikum is helyet kap, plusz minden főhőse nő. A sztori szerint a Déli Végek nevű titkos társaság újabb expedíciót küld a katasztrófa sújtotta övezetnek minősített X Térségbe, holott onnan eddig egyetlen felderítő csapat sem tért vissza. A buja vadonná nőtt terület furcsa hatással van az emberekre, ezért az expedíció résztvevőinek különösen óvatosnak kell lenniük. A film Natalie Portmannel, Gina Rodriguezzel, Oscar Isaackel ez év végén debütál a svédeknél, majd valamikor jövőre az Államokban, hazai bemutatóról egyelőre nem tudni, de nagyon reméljük, hogy lesz, a rendező ugyanis az az Alex Garland, aki az Ex Machinával már belopta magát a szívünkbe.

Fotó: Paramount

Fülemüle – 2018

Alig tör ki a II. világháború, Franciaország máris nyakig ül benne, így főhőseink is, egy testvérpár, akiket a háború pokla sodor el egymástól: az ifjú Isabelle, miután a szerelemben csalódik, ellenálló lesz a dolgok sűrűjébe vetve magát, nővére, Vianne más utat jár, hogy lányát védje. Ezzel együtt mégis, bár útjuk teljesen más, mindkét nő annak a harcnak mutatja meg egy-egy arcát, ahogy a nők kiállnak magukért és azokért, akik fontosak nekik. Kristin Hannah regényéből valamikor a jövő évben készül film, egyelőre a szereposztásról semmit nem tudni, de az már biztos, hogy a filmet az eddig főként prémium tévésorozatok epizódjait – többek között a Breaking Badet, amiért Emmyt is kapott – jegyző Michelle MacLaren rendezi majd.

Az üvegpalota – augusztus

Jeanette Walls coming of age története előreláthatólag igen erős lesz filmen is, már csak ha a főszerepet alakító Brie Larsonból indulunk is ki, de Naomi Watts és Woody Harrelson neve sem hangzik rosszul. Főhősünk igencsak furcsa családban nevelkedik, egy ideig nomádként élnek, majd letelepednek ugyan, de helyzetük nem lesz sokkal stabilabb, apu iszik, anyu megrögzött álmodozó, mégis, valahogy a gyerekek megtalálják, hogyan ne szenvedjenek a szegénységtől, és találjanak valami értelmes irányt az életüknek. Igazi felemelő, lélekmelengető sztori, jól jön ilyen vészterhes közéleti csatározások közepette. Az üvegpalotát a nemzetközi piacon már augusztusban bemutatják, hazai premierről egyelőre nem tudunk.

Vörös veréb – 2018

 

Jason Matthews, a Vörös veréb szerzője nem akárki: a CIA nyugalmazott tisztje. Így aztán a kémkedés, kémelhárítás, beszervezés és kiberháború felvonultatott módszerei nagyon is valósak, miközben a regény irodalmilag is megállja a helyét a kémregények között. A helyszín Putyin Oroszországa, a főhős egy orosz hírszerző tiszt, Dominyika Jegorova, aki épp csak kikerült a Verébiskoláról, ahol arra képezik a hallgatókat, hogy hogyan használják csáberejüket a hírszerzés céljaira, ennek ellenére egyből egy igen fontos fickóra állítják rá, az egyik legértékesebb amerikai kém kapcsolattartójára. A filmet egyértelműen látni kell, mivel Budapesten forgott, és Jennifer Lawrence, valamint Joel Edgerton lesz a két főszereplő, de azért a könyvet kár lenne kihagyni.

Kimaradt a kedvenc könyved, amiből már készül a mozi? Írd meg kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik