A Fehér isten (2014) azzal fejeződött be, hogy az elnyomó emberek ellen fellázadó kutyákat egy kislány trombitájának szava elcsendesíti, a forradalomnak vége. Mundruczó Kornél új filmje, a cannes-i versenyprogramban bemutatott Jupiter holdja ott ér véget, hogy a forradalom feltartóztathatatlanul közeledik, és a figyelmesebb nézők az utolsó képeken elcsíphetik az ismert vers/szám megidézését, amely arra figyelmeztet minket, hogy
a forradalmat nem a tévében fogjuk látni, hanem élőben.
Úgyhogy jobban tesszük, ha kinyitjuk a szemünket végre, és hajlandók vagyunk meglátni, mi történik körülöttünk. Mindez az Európába érkező menekültekre vonatkozik, és az általuk hozott Másra, ami felforgat és új alapokra helyez mindent.
A két film közti szoros kapcsolatot maga a rendező is megerősítette a péntek délutáni cannes-i sajtótájékoztatón, ahol elárulta, hogy a Fehér isten, a Jupiter holdja és két előkészítés alatt álló filmje közül az egyik, Vlagyimir Szorokin A jég című regényének adaptációja trilógiát alkot majd – bár Mundruczó nem a forradalmat, hanem a hitet és az eltérő nézőpontokat emelte ki mint kapcsot.
A forradalom és a hit egyaránt egy Aryan nevű szíriai menekült fiú (a Színművészetire járó Jéger Zsombor) képében jelenik meg, ő hozza magával a rémisztő, ugyanakkor csodálatos ismeretlent. Apjával és társaival a film elején Magyarországra szökik, hogy a Cserhalmi György által megformált rendőr rögtön a zöldhatár közelében beleürítse pisztolya tárát. Aryan nem hal meg, hanem megmagyarázhatatlan módon szert tesz a repülés képességére. Ezt először egy menekültekkel dolgozó, Stern Gábor nevű orvos (a kiváló grúz színész, Merab Ninidze, akinek a karizmájából sokat levesz a szájról leeső és hangkeverés tekintetében is elég gyenge utószinkron) fedezi fel, aki valamilyen homályos, de életbevágó célra pénzt gyűjt éppen, és felismeri, hogy Aryan különleges képessége jól hozhat a konyhára.
Aryan nem egyszerűen repül, hanem a gravitáció törvényeinek felrúgásával együtt azoknak a pszichéjében és fizikumában is létrehoz valamilyen változást, akik tanúi ennek a csodának, és ez így vagy úgy, de megváltoztatja az életüket. És egy pár másodpercre a nézőét is: többről van itt szó, mint hogy a nyugtalanul pörgő-forgó kamera hatása alá kerülünk, igazi torokszorító, megrendítő jelenetek ezek, amelyek nem az eszünkre hatnak, hanem valahova mélyebbre, zsigeri szintre hatolnak be, és ott mozdítanak meg valamit.
Ezeknek a szekvenciáknak annyira erős a hatásuk, hogy hosszú ideig az emberrel maradnak azután is, hogy kijött a vetítőteremből, és ezzel lényegében teljesült is a rendező célja, aki elmondta, hogy szándéka szerint a nézők a film után elgondolkodnak azon, hogy elhiszik-e, amit láttak. Olyat akart mutatni, amit korábban még senki sem látott, mégis hihetően akarta ábrázolni a repülést, ezért nem CGI-jal, hanem valódi darukkal és drótokkal oldották meg a repülési jeleneteket, amelyek során Jéger Zsombornak időnként 30-40 méter magasban kellett lógnia.
Bár Aryan hamar megtanulja irányítani és különböző célokra felhasználni a képességét, a figura végig majdnem passzívan sodródik az idegen közegben, és sokáig hagyja, hogy Stern akarata szerint alakuljon a sorsa, annak ellenére, hogy van egy nagyon erős küldetése: megtalálni az apját, akitől a határon elszakadt. Ismerős Mundruczó-figura ő, a Delta Lajkó Félix által megformált férfi főhőse és a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv „szörnye” egyértelmű előképei Aryannak, passzív kívülállók, akik aztán mégis fundamentális változást hoznak létre a közegükben. Nézőként sokan nem is nagyon tudtak mit kezdeni ezekkel a zárt, kifelé keveset mutató hősökkel, de Aryannal talán nekik is könnyebb dolguk lesz, nemcsak azért, mert látványosan repdes, hanem, mert a minimalista alakítás ellenére Jéger Zsombor expresszív, fájdalmas-érzékeny arca mögé azért kicsit könnyebb behatolni.
A Szelíd teremtésben Mundruczó egyértelműen jelezte, hogy a két főhős, a teremtő apa (akit saját maga alakított) és teremtménye (Frecska Rudolf) egymás tükörképei, itt nem ábrázolja ennyire világosan Stern és Aryan közt ezt a viszonyt, ugyanakkor, mint megtudtuk, a rendező célja itt is ugyanez volt. Az ő megfogalmazásában Stern
egy elveszett ember, aki talál egy tükröt, és feláldozza érte magát.
A sajtótájékoztatón hangsúlyozta azt is, hogy nem akarta, hogy valódi kapcsolat alakuljon ki a két főhős közt, de ez nem feltétlenül volt jó döntés, mert nehezíti a bevonódást: miközben nézzük a filmet, várnánk, hogy a fokozatosan szövetségesekké váló Stern és Aryan közt valamiféle érzelmi viszonyulás jöjjön létre, ez azonban elmarad, Stern inkább szentenciaszerű kinyilatkoztatásokat tesz még intim pillanatokban is, ami nevetségesen hat.
Ugyanakkor ezen érdemes felülemelkedni a film gondolati gazdagsága miatt. A menekültekkel összefüggő társadalmi jelenségek vizsgálata mellett ugyanolyan jelentős Stern személyes megváltástörténete, illetve a bűn, bűnhődés, és szembenézés mindkét szálon megjelenő, a kettőt összekötő és általános szintre emelő kérdésköre.
És természetesen felvetődik az a kérdés is, hogy mindez mennyire hordoz aktuális, konkrét politikai üzenetet. Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktornak akar-e üzenni a filmjével, Mundruczó úgy felelt, hogy
ez egy politikailag provokatív film, de nem a saját kormányunknak és Orbánnak szól. Magyarország Európához tartozik, a mi problémánk egész Európa problémája. Magyarország csak egy példa – ha rossz példa is. Szóval, hogy direkt politikai kritikát akartam-e megfogalmazni az országommal szemben? Igen is, meg nem is. (…) Sok hibát vétettünk, sok kérdés merül fel, és van bizonyos hisztéria, amit részben a kormány gerjeszt, részben viszont maguk az emberek. Furcsa ország vagyunk, de belülről látva a dolgokat, nem fekete-fehér a kép.
