Krisztus testéből enni, és inni a véréből. Ezt szó szerint értelmezni cinizmus, gyilkos gúnnyal ábrázolni pedig gyomorforgatóan groteszk. Egy, a vallás totális megsemmisítésért indított háborúban, azonban nincs hatásosabb fegyver, mint a hitvilág alapjainak gyökeres kiforgatása. Megmutatni a tudatlanoknak, a kiugrott keresztényeknek, hogy hinni annyira visszataszító, mint a kannibalizmus. A művészettörténet legbizarrabb alkotásainak poklában külön bugyra van a Szovjetunió korai éveiben született vallásellenes plakátoknak.
Krisztus teste, és vére
Egy háborúban a morál annyira fontos, mint a fegyver, s mint a lövedék, úgy a propaganda. Az 1917-es bolsevik forradalom után a kétpólusú, jókra és rosszakra osztható világszemléletre mindig is fogékony oroszok új ellenségeket kaptak. Legelőször a régi rend bűneiért felelősöket, konkrétan az uralkodót és a cáristákat, a vagyonosokat, vagyis a kulákokat, valamint természetesen az egyházat. A bolsevikok hirtelen abban a helyzetben találták magukat, hogy fél- vagy teljesen analfabéták millióinak kell elmagyarázniuk, hogy kik a hősök és kik a gonoszok. Úgy, nem volt hozzá sem tévéjük, sem internetük.
A modern tömegtársadalmak már a tömegmédia korszaka előtt is vizuálisan voltak a leginkább befolyásolhatók. Sokakhoz szóltak a lapok, de korántsem mindenkihez. Amikor tehát életbevágóan fontos volt olyan üzenetet közvetíteni, amely a társadalom minden tagjához elér, és a paraszttól a polgárig mindenkire elementáris hatást gyakorol, akkor egy kifejtős röpirat, vagy egy lelkesítő beszéd nem volt elég. Olyan üzenetközvetítőre is szükség, ami lépten-nyomon üvölti az ember arcába, hogy mi az elvárás vele szemben, ha a jók közé akar tartozni.
Magyar propagandaplakátok a két világháború között (képek:Facebook/Szellemvárosok blog)
A propagandaplakát műfaja az első világháború legelején született a kereskedelmi hirdetések mintájára. Savanyúvíz, likőr, cigaretta, és lokálok helyett a háborút reklámozták. Hedonizmus helyett erőfeszítésre és harcra ösztönöztek, a kényelmes élet helyett a nemzet dicsőségét és a gonosz elpusztítását ígérték a központi hatalmak és az antant országaiban egyaránt. Nem csak az utcai hirdetőtáblákon, de az üzletektől a hivatalokon át a szórakozóhelyekig mindenütt.
Az adott kor művészeti irányzatait és a legjobb alkotókat hajtották igájukba a hatalmak, hogy a zsigerekre ható egyszerű üzenetekkel tüzeljék fel népeik háborús morálját. Ugyanezt a technikát alkalmazták a bolsevikok is saját, belső háborújuk során, melyben Marxból és Engelsből prófétát, Leninből megváltót csináltak, és kreáltak egy új, materialista államvallást. Amit persze nem volt kötelező követni, csak melegen ajánlott: szabadon dönthetett bárki, hogy az állampártot választja-e, vagy a börtönt, és a gulágot.
Isten az ember ellen (képek: The Charnel-House)
A korai szovjet propaganda posztereken egyforma élősködő a pap, a rabbi, és az imám, Jézus a haladás kerékkötője, Buddha náci, Isten pedig járványokkal, és kártevőkkel borítja be a Földet. Az izmos és felvilágosult szovjet elvtársak a modernitás, és a technológiai fejlődés fegyvereivel, és a tudománnyal harcolnak ellenük. A felkavaróan szuggesztív plakátokhoz 1922-től a „Bezbozhnik”, magyarul „Ateista”, vagy „Istentelen” című magazin szolgált szellemi hátországként, melynek 1923, és 1931 között egy napilap verziója is megjelent a „Munkahelyi ateista”. A lap címének másik lehetséges fordítása: „Ateista a gépezetben”, ami a „deus ex machina” kifejezésre utal. A magazin utolsó száma 1941-ben, a német támadás évében jelent meg utoljára. A szovjet propaganda új, valós ellenségre irányította célkeresztjét: a náci Németországra.
Bezbozhnik címlap
Isten járványokat, és kártevőket terjeszt
A náci Buddha (képek: The Charnel-House)
(A Szovjetunió korai korszakának vallásellenes plakátjaiból, illetve a korszakban készült fotókból bővebb válogatást a New York-i író, és kritikus Tom Wolfe weboldalán talál.)
