Kultúra

Antikrisztus után itt az uncsi p*nci

Csütörtökön kerül a mozikba Lars von Trier botrányfilmje, amely azonban másként botrányos, mint azt hinni lehetett.

A dán rendező nem az a kompromisszumkész fajta, ezért is szeretjük, hisz egyfelől mindig képes volt valami új és nem várt utat találni a filmművészetben – eleinte a mozi hőskorának nyelvén beszélte el provokatív történeteit, majd a Hullámtörésben, Táncos a sötétben folytatta a morális kérdésfeltevés provokációit, a Dogville-ben szakított az addigi gazdag látványvilággal, és sorolhatánk tovább, hogy szakított von Trier folyamatosan az elvárásokkal -, másfelől sosem önmagáért botránkoztat meg, szembesít valamivel, még ha pl. az Antikrisztus esetében nagyon is kérdéses volt, hogy a megszerzett tudás megérte-e a végignézés borzalmát.

Aztán épp az Antikrisztus-film nyomán kezdett továbbgondolkodni a dán rendező (akit egy botrányos, de alapvetően humorosnak szánt ki-beszólása miatt kitiltottak Cannes-ból), hogy a szexualitást még közelebbről vegye szemügyre. Micsoda ötlet! Aki szereti von Trier filmjeit, joggal gondolhatta, hogy ebből valami nagyon jó fog kisülni. Vagy nagyon rossz – de azt is érdemes lesz megnézni.

A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a rendező verziója 5 és fél órás lett. Ez sosem jó jel, de a forgalmazók jelezték, hogy ezt biztos nem fogadják el – egy 11 millió dollár költségvetésű filmet így moziba küldeni maga a bukás. Ezért Lars von Trier akarata ellenére, de meghajolt az üzleti érdekek előtt, és hagyta, hogy a filmjét újravágva kétszer két órásra alakítsák. Egy rendező feladja a végső vágás jogát? Lars von Trier? Hát ez meg mi?

Sőt, állítólag a moziba kerülő verziót nem is látta.

Hát, Lars, ne is nézd meg.

Mert a Nimfomániásban nyoma sincs annak a trükkös és okos rendezői agynak, munkának, ami még a legkönnyedebb vígjátékát, a Főfőnököt is jellemezte. Egy félholtra vert nőre lel egy magányos, kissé sótlan férfia, elviszi magához, és ott a nő elmeséli élettörténetét – ez lenne az alap, a keret. Joe, mert így hívják a nőt, történeteiből nagyjából semmit nem tudunk meg a szexualitás és a testiség kapcsán, míg az őt hallgató férfi kommentárjai, párhuzamai, asszociációi sem túl izgalmasak – hol a horgászat, hol a barokk zenéről jut valami odaillő az eszébe. A film nyelvbe eközben a leglaposabb, mindent megmutatnak nekünk, igen, olykor láthatunk szeretkező-prücskölő-kufircoló sztárokat, de ettől még nem szabadulunk az érzéstől, hogy a 80-as évek Családi kör családvédelmi műsorának különkiadását látjuk. Lehet dicsérni is persze: Uma Thurman a nagyjelenetében erős, de az is túl sok.

Egy reményünk marad, hogy a második rész, melyben már Charlotte Gainsbourg is kilép az egyszerű mesélő pozíciójából, és marokra fog minden foghatót, szóval hogy az visszamenőleg megindokol valamit az első rész érdektelenségéből. Erre legalább február 6-ig kell várni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik