Nemrégiben írtam Pipás Pistáról, a Dél-alföld legendás alakjáról egy cikket, amelyben felvázoltam életét, rábizonyított bűneit. Megfakult újságokat lapoztam, nemrégiben született cikkeket is olvastam, és felhasználtam Veszelka Attila művét, amely szinte minden föllehető dokumentumot felsorakoztat azért, hogy lefejtse a sok tévhitet Pipás Pista alakjáról.
Éppen ezért lepett meg, hogy cikkem megjelenése után többen is megkerestek. „Maga arról ír, hogy Pipás börtönben halt meg, mert bár halálra ítélték, Horthy Miklós megkegyelmezett neki. De nézze meg a Szegedi Nemzeti Színház honlapját, ott egészen más áll. Akkor most hol az igazság?” – szembesültem a kérdésekkel.
Mégis, hányszor ölt Pipás Pista?
Megnéztem a honlapot, és most be is idézem az ott fellehető sorokat:
„A szegedi tanyavilágban élt Pipás Pista, eredeti nevén Rieger Pálné, született Fődi Viktória. 1933. január 13-án akasztották fel hétrendbeli gyilkosságért. Utolsó kívánsága szerint, a saját kötelével, Szegeden. A tanyavilágban mindenki férfinak ismerte, csak a börtönben derült ki, hogy nő. Pipás Pistát tizenkét éves korában cselédnek adták el a szülei, ott erőszakolta meg a gazda, majd mivel gyerek jött, kiházasította egy német cseléddel, Rieger Pállal, aki viszont egy év múlva meghalt az első világháborúban. A gyerek árvaházba került. Pipás Pista örökölt egy tanyát a nagyszüleitől, oda költözött, és férfiként élt tovább.
A feljegyzések szerint a kocsmában mindenkit túlivott, úgy verekedett, mint senki más, és úgy is dolgozott, mint két férfi. A tanyán egy kutyával, egy kecskével – és egy süketnéma, bolond fiúval élt, aki ellátta a teendőket, segített neki. Pipás Pistát először Papuskáné Bumbus Máli kereste meg azzal, hogy ölje meg az urát, mert üti-veri őt, és már nem bírja. Százötvenezerért mérgezte meg. És ettől kezdve még hat esetben ölt meg olyan férjeket, akik rosszul bántak a feleségükkel.
Mind a hét eset más és más volt. Volt, akit csak a pénzért, volt, akit meggyőződésből ölt meg. Olyan is volt, aki tudta előre a végzetét – ha Pipás Pista megjelenik nála este, neki vége, megy a halálnak. A tanyavilágban az asszonyok tudták már, hogy kell megszabadulni a férjeiktől – Pipás Pista pedig olyan ügyes volt, hogy soha nem tudtak
semmit rábizonyítani. Egészen az utolsó esetig…”
Ezzel szemben itt olvasható a dokumentálható valóság
Nem titkolhatom: magam is kíváncsi voltam, mi késztette a darab íróját arra, hogy a legendákból, és nem a tényekből merítve írja meg darabját. És Pozsgai Zsolt készségesen válaszolt kérdéseimre. Ám mielőtt Pipás Pistáról szólnánk, mutassuk be magát a szerzőt.
– Színházi ember vagyok, gyerekkorom óta színház közelben élek, elsősorban drámaírónak tartom magam, akinek megadatott, hogy rendezéssel, dramaturgiával is foglalkozzon. Illetve az utóbbi években filmrendezéssel is. Színházi műveimet általában magam rendezem, ritka kivétel ez a mostani. Nem azért, mert nem bízom a rendezőkben, hanem mert szeretem azt látni a színpadon, amit írás közben megéltem. Közel kilencven bemutatóm volt az elmúlt huszonöt év
alatt itthon és külföldön, mindegyik kedves, de a történelmi tárgyú darabjaim voltak eddig a legsikeresebbek. Szívesen dolgozok föl mai témát is. Színházi pályám legfontosabb állomásai: az Arizona Színház megalakítása Mikó Istvánnal, aztán a Madáchban majd a Magyar Színházban eltöltött évek – és most az Újszínház művészeti vezetőjeként azért dolgozhatom, amiért mindig is szerettem volna. A magyar drámáért – mondta el Pozsgai Zsolt.
„A színháznak nem feladata a dokumentumok ábrázolása…” – Pipás Pistáról a „Virrasztók” című kiváló zenekar írt balladát, akkor akadtam rá a témára, és utána jártam. Az alföldi emberekhez annyi kötődésem van, hogy magam is falun töltöttem gyermekkorom meghatározó szakaszát, „földközeli” embernek tartom magam.
A tanyasi világ mindig is izgatott, érdekelt. Szegedhez színházi kötődésem van, műveim mentek itt, rendezhettem – avatott be a szerző a színdarab megírásának okaiba, majd arról beszélt, mi késztette arra, hogy a fikciót keverje a valósággal?
– Ha ballada, vers, zenemű, vagy dráma készül egy legendáról, egy valóban élt alakról, akkor a valóság sok tekintetben átszíneződik. Hiszen az irodalom és a színháznak nem feladata a dokumentumok ábrázolása, arra vannak más műfajok. A művészet mindig valami általánosat, vagy érvényeset szeretne egy alakkal fel mutatni. Dózsa Györgyről is sok darab született, van, amelyikben van felesége, van, ahol nincs, és még sorolhatnám. A konkrét kérdésről: az egyik
legenda szerint az volt a szép Pipás Pista halálában, hogy azt kérte, azzal a kötéllel akasszák föl, amellyel ő is megölt embereket. Ez akkor is szép, ha nem igaz. A darabban egyébként a halálát nem látjuk, csak a siralomházból való kilépését. A kegyelmi kérvényt sokszor az akasztófa alatt olvassák fel, nincs ebben semmi különleges.
„Az ölés alól senkit sem lehet felmenteni…”
Pozsgai Zsolt úgy véli, Pipás Pista története hordoz üzenetet a XXI. századi ember számára.
– Pipás Pista kezébe vette a sorsát. Miután iszonyatos ifjúkora volt, rabszolgaként tartották, volt ereje „nemet váltani”, nagyszüleitől örökölt tanyáján gazdálkodni, és férfiként folytatni az életet.
Ehhez hatalmas erő kellett. Aztán megvárta, míg eljön az ideje, és megbosszulhatja sorsát azokon, akik más nőket hasonló módon kínoznak, aláznak meg, mint őt annakidején. Az ölés alól senkit sem lehet felmenteni. De egy ilyen mai világban, ahol minden arra buzdít, hogy ne legyél önmagad, hanem a különböző szolgáltatásokban bízz, amelyek majd elvégeznek helyetted mindent – lassan elveszted azt egyéniséged. Pipás Pista egyéniség volt, és akkor nagyon sokan
még a tanyasi világban. Csupa a földdel birkózó, hétköznapjaikban csodálatos emberek. Jó lenne visszatérni a saját erőnkkel történő élet-megoldásainkhoz – mondta Pozsgai Zsolt. Akitől megtudtam: nem látta a próbákat.
– Lekötött és leköt az Újszínház – és most az egyszer azt gondoltam, hadd üljek úgy be egy bemutatóra, hogy nincsenek előzetes benyomásaim. Bízom az alkotókban, a rendezőben, és Bodolay Géza tagozatvezetőben.
