Kultúra

Cowboyok és űrlények [filmpremier]

Ahogy Jimmi Hendrix is mondta, a westernt csinálni könnyű, érezni nehéz. Állatorvosi ló következik.

Kicsit savanyú, kicsit sárga, de az enyém, mondhatta Jon Favreau (Vasember 1-2.) a Cowboyok és űrlények bemutatója után. Megcsinált egy westernfilmet, amelybe beladott mindent, jó forgatókönyvet írt, jó és neves színészeket szerzett hozzá (kivétel talán Olivia Wilde, aki nem jó, de ismert színész), a jelmeztervezők és asszisztensek koszolták a ruhákat, porolták az arcokat, a számítógépes grafika is teljesen jó, de valami mégis hiányzik.

Ismeretlen férfi ébred fel a préri közepén, kezén furcsa, vastag vas karpereccel. A nevét sem tudja, van rajta egy sérülés, és a furcsa ékszer eredetét sem sejti. Hamar kiderül, “a legénynek helyén van az esze és az ökle”, és nemsokára zűrbe is keveredik, majd kiderül, kőrözött bűnöző. Ekkor azonban az antik drámákban deus ex machinaként ismert jelenséggel találkozunk, igaz, az isteni segítségnyújtás nem isteni és nem segítség, de az égből jön, és a film címének második összetevőinek érkezését jelenti. Ebből bizony harc lesz, de közben még rengeteg dologra kéne rájönni. 

A vadnyugaton már minden mozdulat és mimika le van védve, Daniel Craig titokzatos cowboya ezeket fel is idézi mind egy szálig. Ez eleinte jól működik, mert a titokzatosságot növeli, később túl sablonossá teszi ezt a nem eléggé egyénített karaktert. És nagyjából ez mondható el az összes többiről is, pedig van itt igyekezet, csak hát… Aki nem érzi ezt a világot, ne itt verjen tanyát. A Harrison Ford által megformált Ezredes alakja sem tud több lenni az átlagnál, Olivia Wilde-nak pedig leginkább a külseje számít. Ez a vadnyugat nem kegyetlen és könyörtelen eléggé ahhoz, hogy metafora legyen, nem vicces és groteszk ahhoz, hogy íze legyen. Ráadásul Favreau mindenkit beszéltet, kényszeredetten viccelődő dialógusok követik egymást, sokszor üresjáratokat okozva. 

Mert amúgy a filmnek van lendülete, és nem rossz a dramaturgia sem. Aki eltekint a vadnyugati atmoszféra hiányától (és átküzdi magát a magyar fordítás oda nem illő választékosságán és archaizmusán – ami a 20. század eleji rossz ponyvafordítások világát idézi meg annak, aki erről tud), alapvetően nem fog jobban unatkozni, mint bármelyik átlagos kalandfilmen. Nem teljesen elhibázott film ez, csak nem működik – legyen ez lecke Favreau-nak.  

Egy feltörekvő, színészből lett rendezőnek, mint Jon Favreau, bizonyára imponál, ha nehéz feladatokat kell megoldania. A Vasemberrel ez sikerült, így már elismert rendezőként kezdhetett neki egy 2006-os graphic novel (valahol a képregény és a könyv közötti műfaj), a Cowboys and aliens feldolgozásához. Egy efféle western-sci-fi találkozásra nyilván nem emberbaráti szeretetből ad ki egy filmstúdió 163 millió dollárt, ez a film nagy sikerre van jelölve. Ennek a filmnek és rendezőnek profitot kell termelnie. 

Persze Amerikában westernt forgatni nagy kockázat, egy ennyire népszerű műfajban ma már csak az akkora dobás tud szólni, mint a Coen-fivérek A félszeműje – egy kicsit is átlagosabb western az érdektelenségbe fullad. Mondom én most, utólag, hogy tudjuk, a film nem kaszált, lassan egy hónapja megy a mozikban, és még 54 millióval kevesebb jött be, mint amennyibe került. Ez nem igazi sikertörténet.  

Kinek ajánljuk: akik szeretik a csótányok és bulldogok kereszteződéséből létrejött űrlényeket

Kinek nem ajánljuk: akik értik és komolyan veszik a westernt

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik