Meghallgatható és megvásárolható:
BON IVER: Bon Iver, Bon Iver
A Bon Iver rajongóinak nagy része értetlenül nézne, vagy harsány nevetésben törne ki a metálberkekben köztiszteletnek örvendő King Diamond neve hallatán, pedig a kvázi-zenekart vezető amerikai folkénekes, Justin Vernon egy dologban nagyon hasonlít a falsettók dán királyára. Jelesül abban, hogy a hangját ugyanolyan könnyű gyűlölni, mint imádni. A párhuzamok itt azonban véget is érnek, ugyanis King Diamond zenéjéhez vajmi kevés köze van a Vernon első lemezén hallható egy szál gitáros lo-fi önsajnálatnak.
Hanem aztán nincs sok köze ehhez a három évvel ezelőtt megjelent, For Emma, Forever Ago című koronghoz a második Bon Iver-anyagnak sem, egy szál gitár és többnyire egy szál előadó helyett itt ugyanis vendégsereg és gazdag hangszerelés várja a hallgatót. Ez persze önmagában még nem baj, elvégre Bruce Springsteentől is egyformán klasszikus a Nebraska meg a Born in the USA, de attól még, hogy az ötlet nem rossz, a lemez nem jó. Röviden arról van szó, hogy Vernon most mindennel annyira túlzásba esett, mint a természet az ő hangjával, és ez így már egyszerűen sok. A nyitó Perthnél mondjuk még izgalmas, hogy az egész dal úgy szól, mintha egy teherautó rázkódó platóján állnának a hangfalak, ahogy azonban haladunk előre, egyre ragadósabbá, giccsesebbé és zavaróbbá válik a lemez.
Az összélmény olyan, mintha Sufjan Stevens feldolgozná Chertől a Do You Believe in Love-ot, a mikrofonhoz meg odaállítaná a TV on the Radio frontemberét, Tunde Adebimpét, és mindig rászólna, ha túl mélyre kalandozna a hangjával. Persze Sufjan Stevens és a TV on the Radio egyaránt zseniális, úgyhogy a párhuzam azt is jelzi, hogy akadnak itt jó pillanatok – de a Do You Believe in Love a világ egyik legrosszabb száma, Vernon pedig az említettekkel ellentétben nem képes szünetet engedni önmagából a hallgatónak. Emiatt aztán olyan egyben végighallgatni a Bon Iver, Bon Ivert, mint mélytorokra kapni egy rúd vattacukrot: émelyítő, sőt fájdalmas, mert a hurkapálca (azaz a záró, Beth/Rest című nyolcvanas-évekbeli gagyitrip) még bök is. Igaz, ami igaz, az utolsó dalt el lehet felejteni, a többit meg adagolhatjuk finoman, ha nagyon muszáj – de igazából jobb elfelejteni ezt az egészet, és hallgatni valami mást helyette, ahogyan a vattacukor helyett is okosabb ötlet enni egy almát.
Meghallgatható és megvásárolható:
WEIRD AL YANKOVIC: Alpocalypse
Weird Al Yankovic főleg Amerikának készíti popparódiát, de a célkeresztjébe kerülő előadók és témák nálunk is ismertek, a szövegei könnyen értelmezhetőek, a dalai pedig tele vannak zenei poénokkal is – és ami a legfontosabb, még a tizenharmadik albumán is viccesebb tud lenni, mint az elmúlt tíz évben idehaza bárki, aki hasonló műfajban próbált valamit összehozni. Az Alpocalypse mondjuk kicsit nehezen indul – a Lady Gaga aktuális slágerét parodizáló Perform This Wayben még csak Yankovic jellegzetes, felhúzható játékegérre emlékeztető énekstílusán lehet nevetni –, de pár dal kell csak hozzá, hogy bemelegedjen a lemez, és onnantól nincs kegyelem.
A több mint egy tucat kortárs popslágert egyben hazavágó Polka Face című galád egyvelegnél már elkezd rázkódni az ember, a Doors stílusában a népszerű apróhirdetés-oldalnak odacsapó Craigslistnél már hangosan röhög, a Miley Cyrus nevéhez fűződő Party in the USA-t eltorzító, titkos küldetésekről és kivégzésekről vidáman csicsergő Party in the CIA-nál pedig ki is fekszik. Tulajdonképpen persze nem több ez az egész, mint intelligens fingós viccek gyűjteménye zenei kísérettel, de ennél kifinomultabban aligha lehet ezt művelni, és az se nagyon vitatható, hogy Justin Bieber és az autotune korszakában röpködnek a magas labdák, amiket le kell ütni. Egyszóval semmi okunk fintorogni – sokkal viccesebb a dolog, mint amennyire büdös.
A lemez az aol.com-on hallgatható meg.
Meghallgatható:
COLDPLAY: Major Minus
Vasárnap új EP-vel jelentkezik a friss kiadványai előtt mindig gyökeres megújulást és feloszlást ígérő, aztán soha semmi eget rengetőt nem művelő Coldplay, és a címadó dal után most egy másik szám is meghallgathatóvá vált a minialbumról. A Major Minus igen nívós módon állóképes YouTube-videó formájában hallgatható – döntse el mindenki maga, hogy vasárnap meg fog-e lepődni a világ.
