Megvásárolható:
DEPECHE MODE: The Remixes 2: 81-11
A remix nyilván egy külön műfaj a zenében, és emiatt külön elbírálás alá is eshet. Ha azonban egy zenekar dalainak átgondolásaiból válogatáslemez születik, az első sorban nem a táncolni akaró klubközönségnek, hanem az együttes rajongóinak szól, mégpedig azzal a céllal, hogy vigyék haza, és hallgassák végig. Lehet is rajongói szemmel-füllel szerethető anyagokat készíteni így – a Nine Inch Nailstől a Year Zero Remixed például közel tökéletes. Nagy kár, de a Depeche Mode második remixlemeze viszont messze nem az. Még szerencse, hogy az „Érdekes” című kategóriába azért belefér így is.
Kezdjük a negatívumokkal. Az ilyen kiadványokon kétféle szám tud jól működni: az egyik az újszerű remix, amiben van fantázia, a másik meg az, amiről ilyesmi nem mondható el, viszont ad valami plusz húzást a dalnak – más szóval nem baj az, ha valaki pusztán táncolhatóbbá akarja tenni az adott számot, csak csinálja jól. Itt viszont ez sajnos többeknek sem jön össze, és így halálosan unalmas dolgok is bekerültek a szórásba, sőt épp az egyikből, a Personal Jesus Stargate-verziójából lett az első kislemez. Ez pedig rontja az összképet, főleg, ha azt nézzük, hogy a Depeche-életműből elég nehéz silány alapanyagot választani (baj végül is csak az utolsó albummal volt, de az sem rossz, csak nem DM).
Az egész lemezt ettől még azonban nem kell, sőt nem is érdemes leírni: a furcsa trackek közé tartozó hegedűs-miegyebes, mondhatni avantgárd Peace-remix a Sixtoestól például kimondottan ötletes, és érdekes az is, ahogy a Karlsson & Winnberg páros széttrancsírozta az ősrégi Tora! Tora! Tora!-t, sőt a szimplán táncolható darabok közt is akad erős, lásd a Wrong Trentemøller-féle remixét. Aki pedig továbbmegy a háromlemezes deluxe kiadásra, még több érdekességre bukkanhat: slágerek és kevésbé ismert darabok (már ha vannak ilyenek a Depeche-életműben) egyaránt akadnak rajta, és rengeteg az aktuális név, de felbukkannak a régi tagok, Vince Clarke és Alan Wilder is. Egy dolgot kell szem előtt tartani: ez nem egy egységes lemez, hanem egyfajta svédasztal, amiről a korszellemnek amúgy is megfelelő módon válogatni kell.
Meghallgatható:
FLYING LOTUS: Kiadatlan dalok és ritkaságok
Ezen a héten az ilyen-olyan zenemorzsák és neten hallgatható dalgyűjtemények túlsúlyba kerültek a klasszikus albumokkal szemben. Rögtön kezdésnek itt van 13 kiadatlan szám, ritkaság és remix a kísérletező kedvű laptopzenész/producertől, Flying Lotustól, amelyek nemhogy nem unalmasak, de sokszor majdnem olyan szórakoztatóak, mint az előadó hivatalos anyagai. A play gomb megnyomása után egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy szólnak sorban a dalok, és sikerült minden másról elfeledkezni a furcsa hangok és ritmusok áradatában – szinte már olyan a dolog, mint egy valódi lemez.
A kollekció Flying Lotus Soundcloud-oldalán hallgatható meg.
Meghallgatható:
MORRISSEY: Három új dal
Bejelentkezett pár újdonsággal Morrissey is: Albion Narkisszosza új lemezre készül, és kábé egy tucat brit meg négy skandináv koncertből álló ún. Európa-turnéja előtt a BBC Radio 2-n három friss szerzeményét is elnyomta, hogy a rajongók kíváncsiságát enyhítse. Bár szokás szólókarrierjében gyengébb és erősebb periódusokat megkülönböztetni, Morrissey mindig Morrissey-t játszik, és most sem ragadtatja magát radikális lépésekre, ahogy azt már a People Are the Same Everywhere számcím is jelzi, szóval „mindenkinek, aki szereti”.
A dalokat a Stereogum gyűjtötte egybe.
Meghallgatható és letölthető:
BRIAN ENO: Két új dal
Természetesen nem marad ki a buliból gyakori vendégünk, Brian Eno sem, aki két új dalt pakolt fel a netre a Rick Holland költővel közösen készített, július elején megjelenő albumáról, a Drums Between the Bellsről. Brian Eno szintén mindig Brian Enót játszik, csak ez az ő esetében folytonos és sikeres megújulást jelent, szóval természetesen ez a két track is nagyon izgalmas: van bennük szavalás és kifordított free jazz is például, úgyhogy ismét lehet tűkön ülni a lemezmegjelenésig
