Megvásárolható:
TAKE THAT: Progress
Az 1996-ban feloszlott Take That pár éve Robbie Williams nélkül, és a többi fiúzenekarhoz hasonlóan azzal a jelszóval tért vissza, hogy „jó estét kívánunk, felnőttünk, úgyhogy ha megengedik, magázódjunk”. Nem nagyon jött be a dolog. Közben viszont a zenekar George Michaelje, a komoly és sikeres szólóelőadóvá vált Robbie Williams se jutott semmire, csak otthon hízott és UFO-k után leskelődött, úgyhogy minden adott volt a reunionhoz. Lesz is turné, sőt lett új lemez is Progress címmel, és hogy, hogy nem: ez most be is jött. A régi balladisztikus hangvétel harmincasokra és negyvenesekre történő átkalibrálása helyett ugyanis a csapat egy életteli, táncolható, glames elektropop-lemezzel állt elő, és ez ügyes előremenekülési taktikának bizonyult, mert a Progress az összes régi nagy fiúzenekar összes újkori munkája közül messze a legjobb. A tökéletestől persze így is messze van, mert akadnak rajta rossz számok és töltelékdalok is, de a Kids és az Underground Machine menetelős ütemei, az ABBA és a Muse összeboronálásával játszadozó SOS vagy a kicsit a Junior Boysra is emlékeztető Happy Now kellemes hallgatnivaló, és jól is vannak elhelyezve a lemezen. Így tulajdonképpen csak a Progress utolsó negyede-harmada gázos, és ha nem is túl eget rengető, de messze nem is ócska alibimunka ez az album. A siker mondjuk egyértelműen Robbie Williams érdeme, de emiatt meg fájjon a többi tag feje. Vagy ne fájjon az övék se.
Megvásárolható:
DUFFY: Endlessly
Duffy egy nagyon édes kiccsillag csücsöri kisgádzsi, de a zenei karriere ezzel együtt is csak elengedhetetlen és teljesen fölösleges következménye annak, hogy Amy Winehouse pár éve rettenetesen befutott, és a nyomdokában nyílt egy piaci rés. A walesi énekesnő hangja kétségtelenül impozáns, de szinte teljesen érzéketlen, és már akkor lehetett tudni, hogy milyen lesz a második lemeze, amikor először látta az ember az első slágere, a Mercy klipjében földbe gyökerezett lábakkal állni azon a hülye dobogón, mert ha valakiből ennyire hiányzik a spiritusz már a kezdet kezdetén, az csak szürkülni fog. Nos, ez be is jött: az ominózus második lemez, az Endlessly nemhogy bemegy az ember egyik fülén, és kijön a másikon, hanem egyenesen kikerüli a hallgatót. A tíz dal kivétel nélkül ugyanazt a recept szerinti, üres retro-soul zenét hozza, amit az előző album is produkált, Duffy pedig kegyetlenül hajlítja, csűri és csavarja a hangját, de közben még egy Mercy sem fér be a keretbe (pedig az sem sok), és ezúttal már tényleg minden dallamból ordít, hogy az énekesnő az égvilágon semmit nem érzett, miközben kipréselte őket magából. A rövid játékidő valószínűleg nem a bölcs belátás, hanem az ötlethiány jele, de ettől még az a lemez egyetlen igazi pozitívuma, hogy nagyon hamar véget ér.
Letölthető:
GIRL TALK: All Day
Greg Gillis, azaz művésznevén Girl Talk a mashup műfaj udvari bolondja, aki minden számát tonnányi, híres előadóktól illegálisan összekukázott (értsd: lopott) hangmintából rakja össze. Ennél fogva a zenéje akrobatamutatvány és – mivel úgyis találgatni fogunk, mi szól épp – kvízjáték is, de a pláne pont az benne, hogy mindezzel együtt is zene, ha mégoly furcsa és megterhelő is. Mindennapi hallgatnivalónak nem lehet nevezni ötödik albumát, az All Dayt sem, mert kegyetlen tud lenni, amikor öt-hat perc alatt feltolul a hallójáratainkban a Black Sabbath, 2Pac, Jay-Z, a Jane’s Addiction, a Ramones, a Doors és Missy Elliot meg még húsz másik előadó, ráadásul a számok közt sincs szünet, úgyhogy a lemez lényegében egyetlen 71 perces folyamat, de ettől még érdemes meghallgatni. Sőt egyszer talán kell is. Minthogy pedig szokás szerint ez az album is ingyen letölthető, ennek nincs is semmi akadálya.
A lemez az Illegal Art weboldaláról tölthető le.
Meghallgatható és letölthető:
GANG OF FOUR: Lemezelőzetes EP
A Gang of Four funkkal, dubbal, miegymással gazdagon megkínált posztpunk zenéje a nyolcvanas évek legjobb produktumai közé tartozik, még ha a zenekar annyira nem is lett sikeres, mint némelyik kortársa. Jövőre 16 év szünet után új albummal jelentkezik az együttes, és ennek előzeteseként most a Guardian weboldaláról le lehet tölteni egy háromszámos EP-t, amin egy újrarögzített klasszikus, egy új dal, és egy majdan megjelenő másik új szám remixe hallható. Minthogy a debütalbumról elővett nyitószám, a Glass elég magasra teszi a mércét, alighanem biztató, hogy a színvonal végig magas, de persze azért várjuk meg a komplett nagylemezt.
Az EP a Guardian weboldalán hallgatható meg és tölthető le.
Meghallgatható:
PJ HARVEY: Written on the Forehead
Lesz új albuma jövőre PJ Harvey-nak is Let England Shake címmel, és ennek is van már előzetese az alább meghallgatható dal, a Written on the Forehead képében. A szám magasztos, kicsit nem is evilági hangvételét figyelembe véve teljesen érthető, miért döntött úgy az énekesnő, hogy a lemezt egy dorseti templomban rögzíti.
