Abéchében a Lisieux-i Szent Terézről elnevezett katolikus misszió vendégházában lakunk. A misszió iskolát üzemeltet, a vaskapuja mindig nyitva van, fegyveres őrök nincsenek. Az udvarán kosárlabdapálya áll. Itt játszanak a gyerekek, amikor a nap elkezd lebukni a horizonton, és enyhül a hőség.
A levegőben folyamatosan kavarog a por, véresre dörzsöli az ember bőrét. Nincs messze a piac. Ha fúj a szél, a misszió felé fújja az égetett szemét és a rothadó hús szagát. Semmi sem bírja sokáig az ötvenfokos melegben.
Éjjelente a vendégszobában is megáll a hőség. Arra ébredsz, hogy nem kapsz levegőt, a ruháid pedig átáztak az izzadtságodtól. Próbálsz visszaaludni, de lehetetlen. Afrika nem szereti, ha az éjszakáit betonfalak között töltöd.
Az ember hamar egy pokrócon fekve találja magát, odakint az udvaron. A szabadban legalább a szél jár, igaz, a por reggelre beleragad a bőrödbe. Aludni is tudsz a végtelen ég alatt.
Vadul szikráznak a csillagok feletted, és reflektorként világít a hold. Elmondják persze, hogy mennyire kicsi vagy, de rendületlenül őrzik az álmodat.
Három pappal lakunk együtt a plébánián. Bernárd atya a vezető, ő a Közép-Afrikai Köztársaságból jött, a mindig jókedvű Enrique baráttal, aki comboni misszionárius, és lassan negyven évet töltött már Afrikában valamint a kongói Szöcske atyával.
Szöcske atya természetesen nem ezt a nevet kapta a keresztségben, mi hívjuk így őt Perlistinnel, a sofőrömmel. Onnan kapta a nevét, hogy olajban sült szöcskét majszol, mint más a földimogyorót, miközben a tévét nézi. Örömmel kínálja körbe a másfél literes edényt, és meggyőződése, hogy nincs ennél jobb nassolni való. Az íze egyébként sós és savanykás a szöcskének, de abszolút ehető. Feltéve, ha az ember el tud vonatkoztatni attól, hogy kitinpáncél ropog a fogai alatt.
Három napot töltöttünk a papokkal, miközben az engedélyekre vártunk, hogy beléphessünk a szudáni határ mellett álló menekülttáborokba.
Azok a milíciák, amelyek a kartúmi kormányzattal háborúznak Darfúrban, gyakran vonulnak vissza Csádba, hogy feltöltsék soraikat. Ezt a törzsi rokonság teszi lehetővé a csádi kormányzattal. Rosszabb napokon így négy-öt fegyveres csoport is képviselteti magát a határon a csádi nemzeti hadsereg mellett.
Afrikában egy öttagú milícia már hadseregnek nevezi magát. A vezetőjét jobb, ha tábornoknak szólítod. A bozótosban ők az urai az életnek és halálnak. Azt tehetnek, amit akarnak, mert nincs senki, aki számonkérje őket.
Kora hajnalban jött az üzenetet, hogy megkaptuk a belépési engedélyt az adréi menekülttáborba. Bernárd atya kifejezetten bánatos volt, mert nem tudott fegyveres kíséretet intézni nekünk a 237 kilométeres útra. Enrique barát megállított minket a plébánia vaskapuja előtt.
„Imádkozni fogok magáért” – mondta Perlistinnek, és keresztet rajzolt a levegőbe.
„Magáért nem” – fordult felém.
„Miért nem, atyám?” – kérdeztem.
„Mert Isten kérés nélkül is vigyáz az őrültekre” – mondta, és nevetett.
