A következő élő közvetítés része Újabb orosz invázióval számolhatnak a Fekete-tenger partvidékén

Putyin: Nem készülünk Európa megtámadására

Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP
Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP

Ostobaság az az állítás, miszerint Oroszország Európa megtámadására készülne, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz parlament két háza előtt Moszkvában csütörtökön elmondott éves értékelő beszédében.

Szóba került annak lehetősége, hogy katonai NATO-kontingenseket vezényeljenek Ukrajnába, de emlékszünk azoknak a sorsára, akik valamikor már küldtek kontingenseket hazánk területeire, de most az esetleges intervenciósok számára sokkal tragikusabbak lesznek a következmények

– jelentette ki. Elmondta egyebek között, hogy már harcban is bevetették és rendszerbe állították az orosz fegyveres erők a Cirkon tengeri indítású hiperszonikus csapásmérő komplexumot. Közölte, hogy a csapatok megkapták a Szarmat hadászati nukleáris rakétarendszert, és ennek közeljövőbeni „demonstrálását” ígérte.

Az orosz elnök beszédében azt is mondta:

a Nyugat veszélyes külpolitikai lépései és a részéről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat.

Putyin azt állította, hogy miközben a Nyugat Európa megtámadásának szándékával vádolta meg Oroszországot, maga választ ki orosz területen célpontokat a csapásokhoz és hozzá csapásmérő eszközöket, valamint egy NATO-kontingens Ukrajnába vezényléséről is tárgyalnak.

Meg kell érteniük végre, hogy nekünk is vannak olyan fegyvereink (…), amelyek képesek célpontokat megsemmisíteni az ő területükön

– mondta.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik