Kétpárti együttműködéssel szavazták meg az adósságplafon kitolását az amerikai szövetségi törvényhozás, a kongresszus alsóházában, a Képviselőházban. Az adósságplafon egy keretet biztosít az amerikai kormánynak, amin belül az állam működéséhez szükséges kiadások finanszírozásához szabadon növelheti az államadósságot. Vagyis az adminisztráció csak egy meghatározott összegig halmozhat fel adósságot. Az első világháború óta létező intézmény az elmúlt években a politikai nyomásgyakorlás (zsarolás) eszközévé vált, hiszen végső soron az állam működőképessége a tét.
A demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőházat vezető republikánusok is csak hosszú hetek kiélezett tárgyalásai után jutottak megállapodásra, A szövetségi államadósság ugyanis meghaladja a 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet. Hasonló helyzet állt elő Barack Obama első ciklusának végén: a republikánusokkal kötött megállapodás részeként 2011-ben jelentős kiadáscsökkentésbe kellett beleegyeznie.
A csőd mindössze pár napon múlt, de végül sikerült újabb két évvel meghosszabbítani az adósságplafon felfüggesztését. Ezzel a kormány számára lehetővé vált, hogy szükség esetén ismét korlátlan összegű kölcsönt vegyen fel, ám ezért cserébe egy sor olyan kiadáscsökkentő intézkedést voltak kénytelenek elfogadni, melyeket a republikánus oldal könyökölt ki. A kompromisszumhoz mindkét félnek engedményeket kellett tennie. A Képviselőház republikánus vezetője, a kaliforniai Kevin McCarthy szerint azonban a demokratáknak jóval nagyobbat kellett hátra lépniük, hogy elkerüljék a technikai államcsődöt (a szövetségi költségvetésből 2024-ben 55, 2025-ben további 81 milliárd dollárt kell lefaragniuk).
Ehhez képest a Joe Biden elnökkel kötött megállapodással nem mindenki elégedett a Republikánus Párton belül:
A demokratákkal szemben folyamatos konfrontatív magatartást elváró frakció „Amerika-ellenesnek” nevezte a McCarthy-Biden paktumot, ugyanis szerintük a megállapodás mind tartalmában, mind folyamatában megsértette azokat az ígéreteket, amelyeket McCarthy a januári házelnöki szavazás során tett a számukra. Hangsúlyozták: párttársuk ennél komolyabb engedményeket is kiharcolhatott volna.
Az adósságplafon felfüggesztésért 314:117 arányban fogadták el. A javaslatra 71 republikánus és 46 demokrata képviselő mondott nemet. A demokrata oldalon főként a párt bal szárnyához tartozó, progresszív képviselők voksoltak nemmel.
Január óta tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolga a házelnöknek
A tavalyi félidős választásokon a republikánusoknak – a „vörös hullám” helyett – nem sikerült többséget szerezniük a kongresszus felsőházában, a Szenátusban, miközben a Képviselőházat is csak egy rendkívül sovány többség mellett tudták visszafoglalni a demokratáktól. A 435 fős házban a többséghez 218 mandátumra van szükség. Mivel jelenleg 222 képviselője van a konzervatív oldalnak, mindössze négy voksot veszíthetnek abban az esetben, ha a 213 fős demokrata tábor együtt szavaz, már pedig a McCarthy szempontjából „problémás” képviselők tábora a sajátjai között ennél népesebb.
McCarthy számos engedményt tett azért, hogy megszerezze a házelnöki pozíciót. A nagyjából húsz szélsőjobboldali tagból álló szabadság kaukusz (Freedom Caucus), a republikánus tömb ultrakonzervatív szárnya januárban tizenöt körön keresztül blokkolta a házelnök megválasztását, mivel úgy gondolták, hogy ő is a washingtoni establishment része. Végül különféle engedményekért cserébe mégis hajlandók voltak McCarthyra voksolni, többi között enyhítettek a házelnök felmentésére vonatkozó szabályokon.
A trumpisták szavazataiért cserébe a házelnök a hírek szerint lehetővé tette, hogy akár egy képviselő is bizalmatlansági indítványt nyújtson be a házelnökkel szemben. Ezáltal nagyjából bárki bármikor új házelnökválasztást kezdeményezhet. Korábban szinte senki sem nyújtott be ilyenfajta bizalmatlansági indítványt (amikor demokrata többség volt a Képviselőházban, még meg is szigorították annak szabályait), hiszen egy esetleges új házelnök megválasztásához még mindig 218 szavazatra lenne szükség, de
A szabadság kaukusz egyik tagja, a coloradói Ken Buck az adósságplafon kitolása után mégis felvetette, hogy élni fog a lehetőséggel, igaz, a kaukusz elnöke, a pennsylvaniai Scott Perry hamar lekeverte frakciótársát, mondván korai lenne ilyen drasztikus lépést meghozni.
A gáztűzhelyvitánál álltak bosszút, megbénult a törvényhozás
Nem először fordul elő, hogy saját házelnökük ellen szervezkednek a republikánusok: 2015-ben John Boehner távozott a székéből, miután párttársai többször azzal fenyegették, hogy megbuktatják őt. 2021-ben Nancy Pelosi házelnökké választása idején mozgalom indult az amerikai baloldalon, amely arra kívánta rávenni a Demokrata Párt progresszív szárnyát, hogy csak bizonyos engedményekért cserébe adják a centristáknak a szavazatukat, ám akkor Alexandria Ocasio-Cortezéket könnyen sikerült pacifikálni.
McCarthy vélhetően úgy gondolta, hogy sikerül beállítania a sorba a leghangosabb kritikusait azáltal, hogy bizottsági elnöki székeket és egyéb befolyásos pozíciókat oszt szét köztük. Ám június elején, az adósságplafon kitolását követő héten rendkívüli ritka helyzet állt elő a képviselőházban:
Az ellenállás spontán szerveződött, miután tizenegy képviselő – akik közül többen a szabadság kaukusz tagjai – elkezdett a saját frakciója ellen, a demokratákkal együtt szavazni.
Az ülések kezdetén a képviselők mindig a törvényhozási vita alapszabályairól szavaznak. Ez az eljárásrend része: az alapszabályt jellemzően a többséget birtokló párt támogatja, míg az ellenzék mindig ellene szavaz. Legutóbb 21 éve fordult elő olyan, hogy egy alapszabályról szóló szavazás sikertelen lett. Miután a tizenegy renitens képviselő az alapszabály ellen szavazott, több, republikánusok által kezdeményezett törvényjavaslatról sem tudtak voksolni, melyek közül kettő enyhítette volna a gáztűzhelyek szabályozását.
Az év elején különösen bizarr kultúrharcos témává nőtte ki magát a gáztűzhelyvita, amelynek használata az amerikai fogyasztóvédelem szerint egészségügyi panaszokhoz, egyebek mellett gyermekkori asztmához vezethet. Ezután a republikánusok szabadságharccá formálták a gáztűzhelyhasználatot, és azt terjesztették, hogy a kormány a betiltásukra készül. A kultúrharc jegyében a szabályozások enyhítését célzó törvény is inkább értékelhető szimbolikus gesztusként, hiszen elfogadása esetén a felsőház szinte biztosan elkaszálta volna a jogszabálytervezetet.
A mostani vita viszont a legkevésbé sem a gáztűzhelyekről, hanem a McCarthyval szembeni frusztrációról szól.
A Képviselőház vezetése nem tudta tartani a frontot. Most miénk a terep
– nyilatkozta az ellenállást vezető Matt Gaetz. A floridai képviselő Steve Bannon podcastjében adott hangot frusztrációjának amiatt, hogy a házelnök összebútorozott a demokratákkal, mondván „rá fogják kényszeríteni McCarthyt arra, hogy monogám kapcsolatba lépjen az egyik vagy a másik féllel.”
A republikánusok többsége tanácstalanul áll a történtek előtt, volt, aki hangos kritikát fogalmazott meg a belharcról. Steve Womack arkansasi képviselő „politikai inkontinenciának” nevezte az előállt helyzetet, melynek komoly következményei lehetnek a 2024-es elnökválasztáson.
Mivel a lázadás miatt a képviselői munka ellehetetlenült, McCarthy bejelentette, hogy egy héttel elhalasztják az összes szavazást.
Ezt már átéltük egyszer, tudják, hogy szűk többségünk van. Túljutunk rajta, és megerősödve térünk vissza
– fogadkozott a házelnök.
A republikánusok összeültek kibeszélni a sérelmeiket (a tárgyalások a hírek szerint nem voltak feszültségtől mentesek), így a közel egy hétig tartó blama után a Képviselőházba visszatért a rendes ügymenet. McCarthynak azonban nem csak attól kell tartani, hogy pártja jobb széle újból zendülést szervez ellene, például a mezőgazdasági törvényről szóló közelgő szavazás alkalmával. A szélsőjobboldalnak tett minden engedmény azzal a kockázattal is jár, hogy elidegeníti magától a mérsékelt republikánusokat, akik közül többen már a nyilvánosság elé is kiteregették elégedetlenségüket a soraikban zajló lázongások miatt.
