Nagyvilág

Magyar származású nyertese már van az amerikai félidős választásnak

Becca Balint / Facebook
Becca Balint / Facebook

Az általános hangulattal ellentétben nem volt tapintható a feszültség az észak-karolinai Wake megye republikánusainak eredményváró buliján, amelyet egy raleigh-i szállodában tartottak. A képviselőházi címre pályázó Christine Villaverde a többi jelölttől – és az újságíróktól – elkülönítve a VIP-részlegben várakozott, míg az állami szenátori vagy helyi tisztségviselői posztot megcélzó politikusok és támogatóik egy szinttel lejjebb iszogattak és majszolták a szendvicseket.

A választás előtt nem jósoltak sok esélyt Villaverdének ebben a keményen demokrata megyében, és a szavazatok 81 százalékának megszámlálása után a New York Times ki is hirdette győztesnek az ellenfelét, a képviselői széket megőrző Deborah Rosst, aki 66 százalékon állt.

A szerző felvétele

Wake megyén kívül azonban egészen más volt a helyzet. A szomszédos Georgiában gyakorlatilag percenként változott az állás a republikánus Herschel Walker és a demokrata Raphael Warnock között, és várhatóan itt második fordulót kell tartani a túl szoros eredmény miatt, ami azért is különösen fontos, mert elképzelhető, hogy ezen fog múlni, hogy a demokraták meg tudják-e tartani a többségüket a szenátusban vagy sem.

A félidős, azaz a midterm választások egyfajta közvélemény-kutatásként is kezelhetők arra vonatkozóan, hogy a választók mit gondolnak az éppen aktuális kormányról (vagyis Joe Biden elnökről és a demokratákról), így ilyenkor általában a másik oldal szokott nagyokat nyerni. Bár a képviselőház jó eséllyel a republikánusokhoz kerül, az előzetes eredmények alapján egyelőre nem tűnik úgy, hogy „vörös hullám” várható.

Vannak azért olyan helyek, ahol már eredményt lehetett hirdetni, nézzünk ezek közül néhányat:

  • Ron DeSantis a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál közel 60 százalékon állt, így kijelenthető, hogy újabb négy évre ő lesz Florida kormányzója. Kérdés azonban, hogy kitölti-e azt, ugyanis DeSantist a Republikánus Párt egyik potenciális elnökjelöltjének tartják. Korábban itt írtunk róla hosszabban.
  • New Hampshire-ben sikerült megőriznie a szenátori székét a demokrata Maggie Hassannek, annak ellenére, hogy a republikánusok nagyon bíztak abban, hogy le tudják győzni. Ez nagy segítség a demokratáknak a szenátusért folytatott harcban.
  • Georgiában egy olyan republikánus kormányzó, Ron Kemp tudta megőrizni a helyét, aki nem csak hogy nem állt Donald Trump pártjára, amikor az 2020-ban választási csalást kiáltott, hanem ellenállás nélkül hitelesítette a georgiai választási eredményeket.
  • Ohióban nem másnak sikerült elcsípnie a szenátori széket, mint a Trump által is alaposan megtámogatott J.D. Vance-nek, akinek a neve onnan lehet ismerős, hogy az ő memoárja alapján készült a Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) című film.
A szerző felvétele Szavazókör Raleigh-ban
  • Vermont egyetlen képviselőházi helyét a Bernie Sanders által is támogatott Becca Balint nyerte. A magyarosnak hangzó vezetéknév nem véletlen: Balint zsidó származású nagyapját, Bálint Leopoldot 1945-ben, egy erőltetett menetben gyilkolták meg Németországban, édesapja, Péter, pedig 1957-ben emigrált az Egyesült Államokba. Becca Balint volt az első nő és az első, általa nyíltan vállaltan homoszexuális személy, aki Vermont állam szenátusának elnöke lett.
  • Elvesztette viszont a választást az a republikánus Courtney Geels, akiről hétfőn megjelent riportunkban írtunk. Az ápolónőből lett képviselőjelölt 95 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok mindössze 33 százalékát tudta megszerezni ellenfele, a demokrata Valerie Foushee-val szemben – a papírforma szerint.

Arizonában, ahonnan szintén tudósítottunk a választást megelőzően, cikkünk írásakor még csak a szavazatok 50 százalékát sikerült feldolgozni, de ekkor a demokrata és volt űrhajós Mark Kelly 58 százalékon állt a szenátorságért folytatott versenyben a republikánus Blake Mastersszel (40 százalék) és a liberális Marc Victorral (2 százalék) szemben. Ennél kicsivel szorosabb volt a verseny a kormányzói címért: a demokrata Katie Hobbs 56,9 százalékon állt, a republikánus Kari Lake, aki szerint „elcsalták” a 2020-as elnökválasztást, 43,1 százalékon állt.

Ebben az államban ráadásul technikai problémák is adódtak: Maricopa megyében, amely az USA második legnagyobb választási körzete, a szavazatokat számláló gépek egy része meghibásodott. A választási iroda vezetői azt tanácsolták az érintetteknek, hogy a szavazólapokat tegyék bele a gépekhez erősített, biztonsági dobozokba. Néhány republikánus azonban, köztük Kari Lake, pert indított, mondván, hogy csalásról van szó, azonban egy bíró pár órán belül elutasította az ügyet, mondván semmilyen bizonyíték nincs a visszaélésre.

A szerző felvétele Szavazókör Raleigh-ban.

Frissítünk!

Pennsylvaniában a demokrata John Fetterman – aki májusban agyvérzésen esett át – nyerte a szenátorválasztást a republikánus Mehmet Ozzal szemben. Az állam kulcsfontosságú volt a Demokrata Párt számára a szenátusért folyó versenyben, mivel eddig republikánus volt a szenátor, így egy helyet biztosan sikerült tőlük elhódítani a törvényhozás felsőházában. Ezzel 48 szenátori helyük vehető biztosra, a republikánusok 47 szenátorával szemben.

Kollégánk az Egyesült Államok külügyminisztériumának támogatási programjának köszönhetően utazhatott a választás helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik