Közkeletű vélekedés, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. A kelet-afrikai Szomália borzalmai azonban még az ókori görög filoszok bölcsességét is képesek felülírni. A 2022. október 29-i merénylet legalábbis erre enged következtetni.
Október utolsó szombatja a hagyományos hétvégi nyüzsgéssel indult a főváros, Mogadishu Zúbe-kereszteződésében. Az emberek ügyeket intéztek, kávé- és teaházakban ültek, vagy a bevásárlás megkönnyítésére igyekeztek háromkerekű motorbiciklis taxikra, bádzsádzsokra ülni. Aztán felrobbant az első, autóba rejtett pokolgép, ami véres rendet vágott a forgatagban. A leszakadt végtagok és az összeroncsolódott holttestek között a kiérkező mentőalakulatok és bátor járókelők igyekeztek menteni a sebesülteket, miközben a biztonsági erők próbálták minél messzebb terelni a civileket, tartva egy újabb detonációtól. Erre nem kellett sokat várni: régi szokásához híven az as-Sabáb dzsihádista szervezet a nagyobb erejű, második öngyilkos merényletet a mentőosztagok között hajtotta végre, megölve több katonát, rendőrt és mentőst. Az elmúlt évek legsúlyosabb szomáliai támadásának legalább 120 ember esett áldozatául, és 300-an megsebesültek. A sebesültek ellátása olyan terheket rótt az eleve hártyavékony szomáliai egészségügyi rendszerre, hogy az elnök, Haszan Mohamud általános véradásra szólította fel a főváros lakosságát, miközben az ország szövetségeseitől – Etiópiától, Kenyától, Dzsibutitól, Törökországtól – kért és részben kapott is orvosokat, illetve légi evakuációt a legsúlyosabb sérültek számára.
Öt év telt el az afrikai kontinens legpusztítóbb robbantásos merénylete óta, amelyre 2017. október 14-én került sor, néhány méter különbséggel ugyanezen a helyen. Abban a merényletben a hivatalos vizsgálat szerint legalább 587 ember vesztette életét, de mivel számos holttestet nem sikerült azonosítani (160 áldozatot, illetve esetenként egy-egy megmaradt testrészt temettek el egy közeli tömegsírban), illetve sokan egyénileg vitték el szeretteik maradványait, és temették el még aznap az iszlám szokások szerint, a becslések szerint a halottak száma elérhette az ezer főt, ugyanennyi sebesülttel. A 2022-es merényletről készült néhány képen látszik egyébként, hogy az az emlékmű is súlyosan megrongálódott, amelyet a 2017-es terrortámadás áldozatainak emeltek.
Persze 2017 és 2022 között nem csak az áldozatok számában vannak különbségek. Az öt évvel ezelőtti tragédia ugyanis paradox módon részben épp a szomáli biztonsági szervek ébersége miatt következett be. A 350 kilogrammnyi robbanóanyagot akkor nagy valószínűséggel a frissen megnyitott török katonai bázisnak szánták, mely a mogadishui nemzetközi repülőtéren kapott helyet. A katonáknak azonban gyanús lett a dugóban araszoló furgon, és alaposabban ellenőrizni akarták a járművet, amely a bombát szállította. Az elkövető el akart hajtani, majd ennek kudarca után működésbe léptette a szerkezetet. Bizonyos szempontból véletlen tehát, hogy az a Zúbe kereszteződésben robbant fel – mint ahogy az is, hogy a detonáció egy parkoló üzemanyagszállító kamion mellett következett be, amely megsorozta a robbanás erejét, és lángoló pokollá változtatta a környéket. A pusztítás mérete és a közfelháborodás akkora volt, hogy a merényletet még az as-Sabáb sem vállalta magára, bár a módszerek és a technológia ismeretében kétségtelen, hogy ők álltak a támadás mögött.
2022. október 29-e után viszont a dzsihádisták hamar közölték a sajtóval, hogy ők követték el a merényletet, amelynek célja az Oktatási Minisztérium épületének elpusztítása volt, mivel az szerintük iszlámellenes tanokkal fertőzi meg a fiatalokat. Paradox módon az as-Sabáb nem sokat törődött azzal, hogy az áldozatok zöme ezen fiatalok közül került ki.
Mindez azonban csak a kimondott szó narratívája. Ennél sokkal fontosabb és egyértelműbb üzenetet hordozott maga a robbanás, amit a szomálik pontosan értettek:
Zúbe tehát tényleg egy terrorcselekmény volt a szó szorosan vett értelmében: megfélemlítés, amellyel a dzsihádisták bosszút akartak állni a lakosságon és a politikai vezetésen.
Hogy miért? Az elmúlt hónapok katonai sikereiért. Történt ugyanis, hogy 2022 nyarán a vidéki szomáli klánok közül egyre többen fordultak az as-Sabáb ellen. A 2005-ben megalakult szervezet fénykorában, 2008 és 2011 között Szomália jelentős részét az ellenőrzése alatt tartotta, és még a 2011-12-es katonai vereségek után is nagyjából két Magyarországnyi területen volt élet és halál ura. A szervezet árnyékkormányt működtetett, bíróságokat hozott létre, adókat szedett és iskolákat tartott fenn. Sok szomáli elmondta, hogy az as-Sabáb kiszámíthatóbb és kevésbé korrupt rendszert épített ki, mint a hivatalos kormányzat. Előfordult ezért, hogy a kormány ellenőrzése alatt álló területekről az emberek az as-Sabáb bíróságaihoz fordultak vitás ügyeik rendezéséhez.
De kétségtelen eredményein túl ennek az ,,emírségnek” is megvoltak a korlátai. Az as-Sabáb sosem volt képes említésre méltó egészségügyi rendszer működtetésére, és a kezdetleges Korán-iskolákon túl modern oktatást nyújtani a fiatalok tömegeinek. Ez éles ellentétben állt azzal, hogy – különösen a nagyobb városokban – a szomáli kormány ellenőrzése alatt ENSZ-ügynökségek, partnerállamok és NGO-k hathatós támogatása mellett mindkét szektor viszonylag sokat fejlődött az elmúlt évtizedben. Az is rombolta a dzsihádisták támogatottságát, hogy sosem érezték pontosan, hol a határ: az általuk megszállt területekről gyakran túl sok adót szedtek, ami túlfeszítette a lakosság türelmét – beleértve a fiatal fiúk fejadó formájában történő kényszersorozását az elesett harcosok pótlására. Nem véletlen, hogy az elmúlt évek helyi kezdeményezésű as-Sabáb-ellenes felkelései szinte kivétel nélkül a túl nagy adóteher miatti vitákból indultak ki, melyeket aztán a terroristák zömében sikeresen levertek.
Volt még egy jelenség, amelyre az as-Sabáb sosem tudott érdemi választ adni: az aszály és az azt követő éhínség. Ebben a kormány szintén támaszkodhatott a külső donorokra, amelyek aztán hol több (2017), hol kevesebb (2011) sikerrel kezelték a helyzetet. A dzsihádisták ugyanakkor sosem tudtak ehhez hasonló forrásokat megmozgatni, ráadásul ideológiai – és részben politikai – okokból nem támogatták a külföldi segélyszervezetek működését a területükön. A 2011-es nagy éhínség legtöbb áldozata éppen ezért az as-Sabáb által ellenőrzött területről került ki, ami nagyban rombolta a szervezet tekintélyét: nem véletlen, hogy ebben az évben vesztették el a főváros, Mogadishu ellenőrzését, számos más vidéki központtal együtt.
2020-22 során négy egymást követő esős évszak maradt el Szomáliában, sőt úgy tűnik, az ötödik is jóval kevesebb csapadékot hoz. Különféle szervezetek ezért már 2021 végén, még az ukrajnai orosz invázió előtt jelezték, hogy kialakulóban van az éhínség Afrika szarván. 2022. február 24-e után pedig csak még rosszabb lett a helyzet. Az év eleje óta több mint egymillió szomáli hagyta el otthonát élelmet keresve és indult el a nagyobb városok és menekülttáborok fel. Ezek zöme a kormány ellenőrzése alatt áll, és az as-Sabáb, amely gondosan építi imázsát, miszerint hatékonyabb, mint a szomáli kormány, nem engedhet meg magának ilyen presztízsveszteséget. Éppen ezért megtiltotta az elvándorlást, noha nem volt képes érdemi válaszokat adni a kialakuló humanitárius katasztrófára.
2022 nyarától aztán kétségbeesésében egyre több közösség ragadott fegyvert a dzsihádisták ellen. A helyi közösségeket korábban magukra hagyták ebben a harcban, de a 2022 tavaszán hatalomra kerülő új kormány felismerte a kínálkozó lehetőséget: Hírán, Közép-Sabelle, Bakúl, Baj és Galmudúg területére komoly katonai erőt irányított át a felkelés támogatására, kiegészítve az Afrikai Unió Szomáliában állomásozó békefenntartóival, sőt drónok – és valószínűleg különleges műveleti erők – formájában amerikai és török légi komponenssel. Ráadásul az elmúlt évek elhibázott hasonló próbálkozásaival szemben a katonákat segélyszállítmányok és civil adminisztráció kísérte azzal az ígérettel, hogy ezúttal nem a „jöttünk, láttunk, hazamentünk” elve fog érvényesülni (vagyis hogy átmeneti katonai sikerek után a kormányerők kivonulnak, az as-Sabáb pedig visszatér, bosszút állva a helyi közösségeken), hanem meg is tartják a visszafoglalt területeket.
Az elmúlt hónapok tanulságai alapján ez a stratégia működni látszik: az offenzíva legalább 60 települést szabadított fel, köztük több olyat, amely tizenöt éve áll a terroristák ellenőrzése alatt. Azt, hogy az as-Sabáb is felismerte, nagy rajta a nyomás, mutatja, hogy a szervezet az ilyenkor rendszerint alkalmazott taktikával szemben nem egyszerűen kivonult az egyes városokból, hanem kemény fegyveres ellenállást tanúsított, sőt több esetben is ellentámadásokat indított több száz harcosa bevetésével. Az információs- és propaganda-káoszban nehéz kideríteni a pontos adatokat, de egyes becslések szerint a dzsihádisták akár már ezernél is több harcost veszthettek a harcokban – 2011 óta ezek a legsúlyosabb élőerő-veszteségeik. Nagyon sok ráadásul a dezertőr, a kormányerők és helyi milíciák pedig a szintén súlyos saját veszteségek ellenére folytatják a műveleteket.
Miután így sarokba szorították, az as-Sabáb visszanyúlt régi eszközéhez, a terrorhoz. 2021-ben a szervezet viszonylag kevés nagy, látványos merényletet hajtott végre, mert várta a választások kimenetelét, miközben felismerte, hogy a civil halottak tömegei nem segítik propagandáját, és csak elidegenítik a lakosságot. A katonai vereségek hatására azonban a szervezet úgy döntött, ismét a terror eszközéhez nyúl, és 2022 augusztusától kezdve robbantásos merényletek és ezt kiegészítő komplex támadások sorával borította lángba az országot. Mogadishu mellett több vidéki nagyvárost is elért a merénylethullám, és az egyes incidensekben tucatnyian vesztették életüket. Ebbe a sorba illeszkedett az újabb zúbei merénylet, amely messze a legpusztítóbb volt mind közül, de korántsem az utolsó: november elején például egy szintén fővárosi katonai kiképzőtábor bejáratánál hajtottak végre merényletet, amelyben főleg járókelők vesztették életüket.
Az as-Sabáb nem csak bombákat robbant, hogy eltántorítsa a lakosságot a kormánytól való együttműködéstől. A kiürített városokban sok esetben lerombolták az infrastruktúrát, az ellenszegülő klánok területén megmérgeztek kutakat, és volt, hogy a kormány által küldött élelmiszersegélyt szállító konvojokat pusztították el. Az üzenet egyértelmű: ha a helyi lakosság nem fogadja el a dzsihádisták fennhatóságát, akkor a szervezet inkább mindent feléget maga mögött – az emberekkel együtt –, de nem engedi, hogy a ,,hitetlenek bábjaként” működő szövetségi kormány – illetve annak helyi szövetségesei – uralma alatt éljenek.
Egyelőre nem látszik e folyamat vége. A jelenlegi offenzíva csak a fentebb említett területeket, azoknak is csak egy részét érinti. Teljes szomáli tartományok vannak a Dzsúba folyó völgyében, ahol nincsenek műveletek. Ennek két oka van. Egyrészt a kormány és szövetségesei erőforrásai végesek, így is több szakértő tart attól, ami már a 2012 és 2014 közötti offenzívák során bekövetkezett: a szomáli haderő túlterjeszkedik, és nem lesz képes konszolidálni az elfoglalt területeket. A másik probléma, hogy az offenzívát – ahogy láttuk – valójában nem a kormány, hanem a helyi milíciák kezdték, melyek nem voltak hajlandók továbbra is elfogadni a szervezet fennhatóságát. Márpedig a Dzsúba völgyében jelenleg nem látni hasonló fegyveres mozgalmat, részben azért, mert az ott élő kisebbségi klánok még mindig jobban bíznak a szélsőségesekben, mint a nagy és velük szemben ellenséges klánok uralta szövetségi kormányzatban.
A legvalószínűbb forgatókönyv egyébként – figyelembe véve az ország méreteit, illetve az Afrikai Unió, a kormányerők és a milíciák képességeit – az, hogy a művelet szép lassan kifullad. Az egészen biztos, hogy nincsenek elegendő forrás a Dzsúba-völgy felszabadítására. Ezért már az is komoly eredmény lesz, ha sikerül konszolidálni a már felszabadított területeket. Erre egyébként jelenleg jó esély mutatkozik.
Egy másik fontos cél ugyanakkor – bármilyen visszás is ez –, hogy a kormányt nyomást gyakoroljon az as-Sabábra – hogy aztán tárgyalóasztalhoz üljön vele. Katonai megoldás ugyanis nem nagyon látszik a konfliktusra. Mind elemzők, mind a politikai döntéshozók folyamatosan utaltak rá az elmúlt években, hogy mély társadalmi és klánháttere miatt nem lehet csak katonailag megsemmisíteni az as-Sabábot. Nem véletlen, hogy különféle projektek és kísérletek futottak annak érdekében, hogy legalább a tagok egy részét rábírják az átállásra. Ez egyaránt magába foglalta a teljes szervezettel folyó titkos tárgyalásokat csakúgy, mint az egyes vezetők, sőt egyszerű harcosok megkörnyékezését. Ez hozott is részeredményeket, de nagy áttörést sosem. Egyrészt mert az as-Sabáb példátlan brutalitással számolt le a belső ellenzékkel, illetve szisztematikusan vadászik a dezertőrökre. Másrészt pedig azért, mert egyszerűen nem került olyan helyzetbe, hogy tárgyalnia kelljen.
Bármi lesz is a jelenlegi harcok végkimenetele, a szomáli béke megvalósításáig még nagyon sok víz folyik le a Dzsúbán. Mint ahogy biztosra vehető az is, hogy az as-Sabáb addig is előszeretettel használja majd a merényletek eszközét, hogy nyomást gyakoroljon ellenfeleire, az adminisztrációra és a civil lakosságra.
A szerző a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem habilitált egyetemi docense.
