2024 végén Magyarország véglegesen elveszített 1 milliárd eurónyi (mintegy 400 milliárd forintnyi) befagyasztott uniós támogatást, mert nem hajtotta végre azokat az intézkedéseket, amelyek a jogállamisági eljárás nyomán a források felszabadításához kellenek.
Ennek alapja, hogy a 2021–2027-es hétéves programozási ciklus – az EU közös költségvetése – már tartalmazza az úgynevezett N+2 szabályt. Az előírásban meghatározták, hogyha az uniós kohéziós és strukturális alapokra vonatkozóan egy tagállam egy adott kötelezettségvállalást két éven belül nem használ fel – például nem nyújt be kifizetési igénylést –, akkor az „lejár”, és az EU végleg visszavonhatja.
Magyarország számos fejlesztési programot kiírt a hazai költségvetés terhére, olyan forrásokra, amelyek a 2021–2027-es ciklusban pénzbefagyasztással érintettek. Az említett szabály alapján egy adott évi felfüggesztett fejlesztési forrást a zárolástól számított két éven belül fel kell szabadítani, ha e határidőn belül az Európai Bizottság nem szünteti meg a hazánk ellen indított jogállami feltételességi eljárást, akkor a pénzt a magyar kormány többé nem hívhatja le.
Magyarország esetében a kohéziós pénzekre vonatkozó forrásfelfüggesztés mintegy 6,3 milliárd eurót tesz ki. (Az EU további, mintegy 14 milliárd eurót fagyasztott be a Helyreállítási Alaphoz, illetve a horizontális feljogosító feltételekhez köthető eljárások keretében, de ezekre az N+2 szabály nem vonatkozik.)
Tavaly decemberben a 2022. évi allokáció felfüggesztése futott ki, míg az idén a 2023-as kötelezettségvállalások kétéves határideje jár le.
A kockán forgó összeg csekély a hazánknak hét év alatt járó, mintegy 30 milliárd eurónyi támogatáshoz képest, ám a lejáró összeg csak az adott évre vonatkozik. A teljes várható veszteség becslését bonyolítja az, hogy hazánkat uniós bírság is sújtja: október közepéig már 230 milliárd forintnyi büntetést vontak le a Magyarországnak járó uniós pénzekből, és újabb 25 milliárdnyi levonásról értesítettek. Mindezt azért van, mert az Orbán-kormány nem hajlandó végrehajtani az Európai Unió Bírósága ítéletét a menedékkérőkkel kapcsolatban. (Ez a büntetés minden nappal egymillió euróval növekszik addig, amíg a bírósági döntést nem abszolválja a kabinet.)
Egy ekkora forrásvesztés már megdobhatja az államháztartás uniós módszertannal számolt eredmény szemléletű hiányát is, miközben az Európai Bizottság már a minap arra figyelmeztetett, hogy a magyar költségvetési deficit jövőre túllépi az uniós határértéket. A források elbukása, pláne a választás előtti osztogatások közepette, a hitelminősítők felé is rossz üzenet lenne – bár a Fitch-nél lényegében már „beárazták”, hogy 2026 közepéig valószínűleg nem lesz jelentősebb előrelépés az EU-források felszabadítása ügyében.
Az Európai Bizottság 2024-hez hasonlóan az idén is december végén mond majd ítéletet arról, hogy mekkora összeget veszíthetünk el végleg. Az előjelek kifejezetten sötétek.
Az uniós intézményeknél már lemondtak a fordulatról
A magyar kormány már évek óta igyekszik bizonygatni, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál azért, hogy megszerezze a befagyasztott uniós forrásokat. Ám mostanában már inkább az tűnik ki a kommunikációból, hogy a támogatások „hazahozatala” egyre távolabbra kerül.
A nemzetstratégiai jelentőségű nagy gazdasági terveket nem kell föladni azért, mert Brüsszelből még szükségem van 2–3 évre, hogy minden forintot megszerezzek
– nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Mandinernek, amikor a washingtoni látogatása idején a „pénzügyi védőpajzsról” kérdezték.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pedig az éves parlamenti meghallgatásán ostorozta az EU vezetését, és beszélt arról, hogy az uniós „politikai boszorkányüldözés” szintet lépett az elmúlt fél évben.
A másik oldalon a brüsszeli reakciók is jelzik, hogy a források felszabadításánál nem várható előrelépés, sőt a helyzet rövidtávon még rosszabb lehet. Nemrég az Európai Parlament plenáris ülésén szavaztak a Magyarországgal kapcsolatos jogállamisági aggályokról, és a képviselők jelentős többsége arra kérte az Európai Tanácsot, hogy élesítse a teljes forrászárolással is járó 7-es cikkelyt. (Ez azonban csak jelzésértékű, hiszen a hazánkon kívüli 26 tagállamnak mind egyet kellene értenie abban, hogy az Orbán-kormány megsérti az uniós szerződésben foglalt alapértékeket. Ez várhatóan soha nem fog megtörténni.)
Az ügymenetért felelős parlamenti jelentéstevő, Tineke Strik jelentésében azt vázolja fel, hogy Magyarországon fokozottan sérülnek a demokrácia és a jogállamiság értékei – egyebek közt továbbra is gondok vannak a bírói függetlenséggel, és nagy méreteket ölt a korrupció.
Az Európai Bizottság 2022-ben 27 – korrupcióellenes és jogállamisági reformintézkedés – „mérföldkő” és „szupermérföldkő” teljesítéséhez kötötte azt, hogy a Magyarországnak járó, de befagyasztott kohéziós pénzeket felszabadítsa. A bizottság elvárása alapján ezeknek egy az egyben kell teljesülnie, és amennyiben ez nem történik meg az idei év végéig, akkor ismét végleges forrásvesztéssel szembesülhetünk.
Mint megírtuk, 2024-ben Magyarország a 27 szupermérföldkőből 23-at nem teljesített. Lapunk uniós fejlesztéspolitikában jártas forrása szerint a helyzet azóta is változatlan. Kiemelte, hogy a várható végleges pénzvesztésre következtetni lehet Piotr Serafin költségvetésért felelős uniós biztos megszólalásaiból. A közelmúltban az EP bizottsági meghallgatásain Serafin kérdésre minden alkalommal hangsúlyozta, hogy
Lapunk megkérdezte az Európai Uniós Ügyek Minisztériumát, hogy megítélésük szerint Magyaroroszág milyen mértékben teljesítette a bizottság szupermérföldköveit. Egyebek közt arról is faggattuk őket, milyen lépéseket tervez a kormányzat 2025 végéig, hogy az N+2-es szabály alapján kilátásba helyezett forrásvesztést Magyarország elkerülhesse. Egyelőre nem kaptunk választ.
Forrásunk szerint minden bizonnyal nem sok támogatója lenne annak, ha a bizottság lazításokat javasolna. Különösen, hogy az EP jogi szakbizottsága tavaly beperelte a bizottságot amiatt, hogy megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohéziós forrást Magyarországnak, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány megtette a szükséges intézkedéseket az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása érdekében. Ebben az ügyben várhatóan 2026 elején adják ki a főtanácsnoki véleményt az Európai Bíróságtól, de hogy végleges döntés mikor születik, azt egyelőre nem tudni.
Az Európai Parlamentben azt is rendszeresen felróják a bizottságnak, hogy a jogállamisági eljáráshoz kapcsolódó folyamat átláthatatlan.
Az egész folyamat írásos dokumentációját az európai tanácsi határozatot leszámítva senki nem látta a parlamenti képviselők közül
– tette hozzá.
Azért nincs áttörés, mert az a rendszer alapjait veszélyeztetheti
Mint említettük, a bizottság szerint Magyarország orvosolta az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait, ezért döntött 2023 novemberében a 10 milliárd eurónyi támogatás egy részének felszabadításáról.
A Transparency International (TI) Magyarország véleménye szerint ugyanakkor az intézkedések végrehajtásával még nem állt helyre a magyar igazságszolgáltatás függetlensége, a bíróságokon lévő kormányzati nyomás nem szűnt meg. Sőt, összességében az igazságszolgáltatás helyzete inkább romlott, mintsem javult volna. Az igazságügyön kívüli intézkedések esetében vagy nem történt érdemi lépés, vagy a kormány intézkedései részlegesek, ellentmondásosak – erről beszélt lapunknak tavaly Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója.
A szakember októberben a Public Integrity című tudományos folyóiratban publikált tanulmányt Miért nem működnek az EU által előírt korrupcióellenes intézkedések Magyarországon? címmel, melyet Hajnal Áronnal, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársával közösen jegyez. (Összegzése a Qubit.hu-n olvasható.) A kutatásban részletezik, hogy a kulcsfontosságú területeken továbbra sincs előrelépés 2024-hez képest.
- A közbeszerzések terén hat pont célzott a verseny erősítésére, például az egyajánlatos tenderek arányának csökkentésére és az Arachne nevű elektronikus adatbázis bevezetésére. Az uniós forrásból megvalósuló közberuházások esetében az egyajánlatos beszerzések aránya valóban csökkent, nem így a hazai büdzsé által finanszírozott beszerzéseknél. Számos más tényező – például a gyakran alkalmazott, a haveri szereplőket helyzetbe hozó, nagy összegű keretszerződések – okán összességében a közbeszerzési rendszer koncentrációja jottányit sem mérséklődött az elmúlt három évben, az továbbra is a korrupció melegágya – derül ki a TI Magyarország Tenderbajnok nevet viselő adatbázisából.
- Az átláthatóságra és megelőzésre vonatkozó intézkedések a vagyonnyilatkozatok, a közérdekű alapítványok és a közadat-hozzáférés terén ígértek előrelépést, ám ezeken a területeken még annyi haladás sem történt, mint az igazságszolgáltatás és a közbeszerzések esetében.
- Az Integritás Hatóság és a Korrupcióellenes Munkacsoport nem kapott érdemi hatásköröket. A hatóság elnöke ellen hivatali visszaélés miatt büntetőeljárás indult, a munkacsoport civil tagjait pedig a frissen létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal vegzálta.
- Az EU-s források tisztaságát öt intézkedés hivatott védeni, például az unió csalás elleni hivatalával, az OLAF-fal való együttműködés erősítésével. A legtöbb testület csak papíron működik, a gyakorlatban nem: a belső audit-igazgatóság egyetlen vizsgálati eredményt sem közölt, a civil kontroll pedig megszűnt.
A tanulmányban megállapítják, hogy Magyarországon a korrupció nem szórványos visszaélés, hanem a politikai-gazdasági rendszer szervezőelve, a „rendszerszintű korrupció” a hatalomgyakorlás és az erőforrások el- és újraosztásának eszköze.
Martin szerint több – akár egyszerre érvényesülő – magyarázata lehet annak, hogy az Orbán-kormánynál miért nem akarják teljesíteni a bizottság által támasztott intézkedéseket. Egyfelől tarthatnak attól, hogyha teljesítik mind a 27 intézkedést, akkor a korrupció olyannyira visszaszorul, illetve a jogállamisági elvek olyan mértékben érvényesülnek, ami már a NER-rendszerének alapjait veszélyezteti.
Egy másik magyarázat szerint azért nem akarnak megfelelni, mert azt gondolják: az ellenállásból politikai tőke kovácsolható idehaza. A saját választóközönségüknek ugyanis imponálhat, hogy a kormány inkább harcol az EU-val mintsem, hogy megegyezne vele.
A harmadik értelmezés szerint (ami az első variáció egyik alpontjaként is felfogható) Orbán Viktor kivárásra játszik, és azt reméli, hogy a szélsőjobboldal hamarosan áttörést ér el az EU-n belül. Egy ilyen forgatókönyv esetén a jogállamiság kérdésköre lekerülhet a napirendről. A miniszterelnök folyamatosan reménykedik az átrendeződésben, de hiába a populista térnyerés, ettől még messze vagyunk. Így nem lesz más választása a magyar kormánynak, mint végrehajtani az intézkedéseket, vagy tudomásul venni, hogy elúsznak az eurómilliárdok – tette hozzá lapunknak Martin József Péter.
