„Örülök, hogy az én kutatómunkám benne van a Pfizer és a Moderna vakcinájában. De ezekben a vakcinákban nagyon sok kutató és szakember nagyon sok munkája van benne, akiknek a nevét nem tudjuk. Az én nevemet se ismernék, ha nem lenne ez a járvány, és bárcsak ne ismernék” – mondta Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a szegedi Dugonics Társaság keddi online beszélgetésén, amelyről a Telex írt beszámolót.
Karikó Katalin személyes, néha keserű tapasztalatairól is beszámolt: többször érték méltánytalanságok, volt például, amikor egy japán útjáról hazaérkezve azzal fogadták, hogy ki kell költöznie a laboratóriumából. „A tudományos pálya más, mint a piaci: a gyárban együtt dolgoznak, az egyetemen egymással versenyeznek” – mondta erről. Később arról is beszélt, hogy az elismerés
köztudottan nem volt jelen az életemben, de ez annyira nem zavart engem. Nagyon jól megvoltam anélkül, hogy elismerték volna, hogy amit csinálok, az fontos. Olyan voltam, mint Cassandra, láttam a jövőt, de nem tudtam meggyőzni másokat róla. Most sem érzek olyan érzést, hogy na ugye, én megmondtam.
A férje mindenben támogatta, „sokszor úgy jöttem haza, hogy egy műszert hoztam, hogy a férjem csinálja meg, mert például a teteje nem zár, és holnap szükségem van rá a laborban”. A férje akkor is támogatta, amikor „Németországban elmentem nyolc évvel ezelőtt. Ő nem akart menni, de mondta, hogy menjek, mert amikor itthon vagyok, akkor se vagyok itthon.”
Több dolgot is említett arról, ami a sikerhez vezette. Az egyik, hogy mindig tudott továbblépni, aki építő jelleggel kritizálja, arra odafigyel, de aki kígyót-békát kiáltott rá, azzal nem foglalkozott. „A másik: ne gondoljak arra, hogy mi lett volna, ha, mert az már elmúlt. Így tudtam mindig előre haladni.” Fontos volt a rendszerezés is, „Amerikában azt mondták, hogy úgy tudok rendszerezni, hogy azt Németországban is megcsodálnák.”
