Nagyvilág

Eltűnt a radarokról egy utasszállító repülőgép Indonéziában

Louis Anderson / AFP
Louis Anderson / AFP

Nem sokkal a felszállás után, helyi idő szerint 14 óra 40 perckor eltűnt a radarokról egy utasszállító repülőgép Indonéziában.

A Sriwijaya Air légitársaság SJ182 jelzésű járatával négy perccel azután szakadt meg a kapcsolat, hogy elhagyta a dzsakartai Soekarno-Hatta nemzetközi repülőteret. Egyetlen perc alatt háromezer métert veszített a magasságából.

Sajtóértesülések szerint 62 utas tartózkodott a gépen, köztük legalább hat gyermek.

Egy kutató- és mentőszolgálat egyik tisztségviselője nem sokkal később közölte, feltehetőleg meg is találták a repülőgép roncsait a Jáva-tengeren, melyekre halászok hívták fel a figyelmet.

Az indonéz haditengerészet végül megerősítette, hogy megtalálták a gép roncsait, és hadihajókat indítottak a helyszínre, hogy megkezdjék a mentési munkálatokat.

A Boeing 737-500 típusú gép Pontianak városába tartott, 95 perc lett volna a menetidő.

A repülőt 1994-ben állították forgalomba, 2012 óta van a Sriwijaya Air flottájában.

A légitársaság egyelőre információkat gyűjt, és csak ezt követően fognak további tájékoztatást adni a történtekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik