Nagyvilág

Egy keresztényt lefejeztek, kettőt felgyújtottak indonéz dzsihádisták

AFP
AFP

Négy kereszténnyel végeztek az Iszlám Állam dzsihádista szervezethez köthető szélsőségesek Indonéziában – közölte a helyi rendőrség szombaton.

Az áldozatok holttestére az Indonézia középső részén fekvő Celebesz (Szulavézi) tartomány Lemban Tongoa nevű falujában találtak rá. A szélsőségesek szablyákkal és lőfegyverekkel támadtak rá a keresztény férfiakra péntek reggel. Áldozataik közül az egyiket lefejezték, másikat halálra késelték, kettejüket pedig megégették. Ezt követően féltucat házat felégettek, köztük egy épületet, ahol istentiszteleteket tartottak – mondták el rendőrségi források.

Didik Supranoto tartományi rendőrségi szóvivő szerint az Iszlám Államnak hűségesküt fogadott Kelet-indonéziai Mudzsáhidok nevű szélsőséges csoport állhat a támadás mögött. Az indonéziai Üdvhadsereg jelezte, hogy az áldozatok az ő evangélikus szabadegyházuk hívei voltak, a terrorcselekmény pedig egyik helyőrségük és keresztény otthonok ellen irányult. Az egyház elítélte a támadást, és együttérzéséről biztosította a hozzátartozókat.

Az elmúlt öt évben az indonéz kormány átfogó katonai-rendőrségi hadművelet folytatott a Kelet-indonéziai Mudzsáhidok ellen. A művelet következtében a csoport tagjainak száma tucatnyira csökkent. A világ legnépesebb muszlim országának számító Indonéziában évek óta dúl az erőszak. A keresztényekkel szembeni atrocitások egyik központja Közép-Celebesz.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik