Nagyvilág

KGB-kapitalizmus, avagy hogyan szerezte meg magának Putyin Oroszországot

Az egyfajta XXI. századi cárként feltűnő Putyin sikeréhez nélkülözhetetlen volt az egykori KGB-s, majd FSZB-s holdudvar tagjainak segítsége, akik – természetesen – bőséges jutalmat kaptak a közreműködésükért cserébe. Belelapoztunk Catherine Belton Putyin emberei című új könyvébe.
Korábban a témában:

Vlagyimir Putyin KGB-s múltja sosem volt titok, sőt, egyfajta hőstörténetként is felfogható az, hogy miként lett a drezdai KGB-irodán dolgozó szürke kis hírszerzőből a világ egyik leghatalmasabb országának elnöke. Arról is írtunk már, hogy a berlini fal összeomlásakor Putyin éppen Drezdában volt, és kétségbeesetten próbált segítséget kérni Moszkvától, amikor a felszabadulás lázában égő keletnémetek előbb a Stasi, majd a KGB épülete felé vették az irányt. A szovjet hírszerzők akkor éjjel nem győzték pakolni a kazánba a kompromittáló iratokat, írja a nyáron megjelent Putin’s People (Putyin emberei) című könyvében Catherine Belton, amit pedig nem tudtak elégetni, azt később Moszkvába vitték.

Putyin Amerikában – így áll bosszút egy volt KGB-tiszt a Szovjetunió bukásáért
Egy dokumentumfilm szerint Vlagyimir Putyin bosszúhadjáratának az eddigi csúcspontja a 2016-os amerikai elnökválasztásba való beavatkozás volt, de nem valószínű, hogy itt meg fog állni.

Arról is sokat írtak már, hogy a Szovjetunió összeomlása váratlan volt, ez azonban ebben a formában nem igaz – legalábbis a KGB szempontjából. Ahogy a hidegháború vége felé a Szovjetunió hátránya egyre nyilvánvalóbbá vált, a szovjet titkosszolgálat a 80-as évek közepén elkezdte a Lucs (Sugár) műveletet, amelynek a célja az volt, hogy felkészüljenek az esetleges rezsimváltásra, mégpedig úgy, hogy annyi pénzt mentsenek ki az összeomló országból, amennyit csak lehet, jórészt svájci bankszámlákon keresztül. És ahogy a Szovjetunióban egyre hangosabbak lettek a demokratikus átalakulást követelő hangok, úgy a fiatal Vlagyimir Putyin is – jó KGB-tiszthez méltóan – igyekezett alkalmazkodni a változásokhoz.

Sziloviki

1991 augusztusában, amikor megpróbálták megpuccsolni az SZKP főtitkárát, Mihail Gorbacsovot, az NDK-ból hazatért Putyin már a Leningrádi Állami Egyetemen dolgozott a jogi kart vezető Anatolij Szobcsak alkalmazásában, és maga Szobcsak kérte azt személyesen a KGB elnökétől, Vlagyimir Krjucskovtól, hogy mentsék fel a szolgálat alól Putyint – legalábbis ez szerepel a politikus hivatalos életrajzában. Belton kételkedik ebben, szerinte nem valószínű, hogy egy puccskísérlet közepén Krjucskovnak pont arra lett volna ideje, hogy egy ismeretlen ügynök nyugdíjazásáról intézkedjen. Az már sokkal inkább lehetséges, amiről Putyin egyik ismerőse mesélt Beltonnak, miszerint a puccskísérlet után Putyin még legalább egy évig fizetést kapott a KGB-től úgy, hogy közben beépült a leningrádi/szentpétervári demokratikus városvezetésbe, aztán ahogy stabilizálódott a helyzet, akkor kilépett. A titkosszolgálati múltja azonban semmilyen formában nem jelentett hátrányt: amikor a mentorának tekintett Szobcsak Szentpétervár polgármestere lett,

Putyin egyik feladata alpolgármesterként az volt, hogy a KGB-s, illetve később FSZB-s kapcsolatait kihasználva tartsa a kapcsolatot a hatóságokkal.

Volt azonban egy másik fejlemény is: Oroszország egyik, ha nem legfontosabb kikötője a szentpétervári, és ezt nem csak a KGB ismerte fel, hanem a szervezett bűnözői csoportok is. Mindkét társaság célja az volt, hogy a kikötő segítségével egész Oroszországra, majd később a nyugati országokra is kiterjessze a befolyását, és ezzel egy időben mind a volt (és jelenlegi) ügynökök, mind a maffiatagok jól keressenek rajta. Mint Belton írja,

a szentpétervári kikötő volt a kiindulópontja Vlagyimir Putyin üzleti kapcsolatainak, aki szorosan együttműködött a maffia azon vezetőjével, aki a kikötőt működtette, és azzal az olajkereskedővel, akinek monopóliuma volt a szentpétervári kikötőn át zajló olajexportban. A bonyolult barter- és exporthálózatokon keresztül kiépült akkori kapcsolatok szolgáltak mintául ahhoz, ahogy később Putyin és az emberei egész Oroszország felett átvették a hatalmat.

Mielőtt erre kitérnénk, nézzük meg, kik voltak a KGB-s emberek. Belton könyve ezt igen hosszasan taglalja, sajnos, időnként el is bizonytalanodik az olvasó a személy- és cégnevek útvesztőjében, szerencsére azonban kapunk egy sorvezetőt a legfontosabb személyekről. Közülük emeltük ki az úgynevezett „sziloviki” tagjait, olyanokat, akik a fegyveres erőktől léptek át a politikai színtérre:

  • Igor Szecsin a KGB szentpétervári irodájában dolgozott, majd amikor Putyin elnök lett, tanácsadóként és az elnöki adminisztráció helyettes vezetőjeként dolgozott. A vezetése alatt vette át az állam az orosz olajszektor feletti irányítást – úgy is nevezik, hogy az „orosz Darth Vader”.
  • Nyikolaj Patrusev a KGB utódszerveként működő FSZB vezetője volt, aztán a kormány biztonsági tanácsának vezetője lett.
  • Viktor Ivanov Putyin kollégája volt a leningrádi KGB-irodában, és Putyin első elnöki ciklusa alatt személyzeti vezető lett a Kremlben, majd segített kiterjeszteni annak hatalmát a gazdaságban.
  • Viktor Cserkeszov, ex-KGB-s, aki később a szentpétervári FSZB vezetője lett; Putyin mentora, aki Moszkvába is vele tartott, majd az FSZB vezetőhelyettese, illetve a kábítószer-ellenes szolgálat vezetője lett.
  • Szergej Ivanov, volt leningrádi KGB-s, aki az orosz titkosszolgálat egyik legfiatalabb tábornoka lett a 90-es években, majd védelmi miniszterként és kabinetfőnökként tevékenykedett.

Látható, hogy ezek az emberek az 1990-es évek elejétől egészen napjainkig ott maradtak Putyin közelében, de akadtak olyanok is, akik egy másik politikus mellől csapódtak át hozzá. Közülük a legfontosabb Szergej Pugacsev, aki a szilovikit kapcsolta össze egy másik igen fontos körrel, a Borisz Jelcin orosz elnökhöz köthető „családdal”.

Putyin és Szergej Pugacsev. Fotó: TASS /Getty Images

A Szovjetunió bukása után Oroszország élére kerülő Jelcinre igen nagy nyomás helyeződött, hiszen tőle várták azt, hogy a kommunista érából átvezesse az országot a kapitalista-demokratikus korszakba. Ez mind gazdaságilag, mind társadalmilag elképesztően nehéz feladat volt, és mint később kiderült, nem is úgy sikerült, ahogy tervezték. A 80-as években vállalkozásokba kezdő üzletemberek közül jó páran meglátták a lehetőséget az éppen elinduló privatizációban, és bankokat alapítottak, illetve betették a lábukat az olajpiacra. Köztük volt Borisz Berezovszkij, Roman Abramovics és Mihail Hodorkovszkij is, akik egy évtized alatt elképesztő méretű vagyonra tettek szert.

Ismerünk valakit

Eközben azonban Putyin és emberei sem tétlenkedtek Szentpéterváron, és kidolgoztak egy olyan szisztémát az élelmiszerválsággal küzdő város számára, amelynek keretében az önkormányzat exportengedélyt adott bizonyos cégeknek kőolajra, hogy azok cserébe élelmiszert hozzanak be. Ezek a Putyin szövetségeseihez köthető, valós tevékenységet nem végző cégek több százmillió dolláros megbízást kaptak a Putyin által elnökölt városi bizottságtól, valamint az orosz kormánytól, miközben az ígért élelmiszer meg sem érkezett.

Egy másik művelet a szentpétervári kikötő megszerzését szolgálta. A kikötő, a hozzá tartozó kőolajterminál, illetve a hajóflotta együtt alkotta a BMP nevű vállalatot, amelyre a szilovikoknak már régóta fájt a foguk, és az átvételt meglehetősen egyszerű módon oldották meg. Úgy, hogy Putyin és a városházi beosztottjai, a KGB-s barátai, illetve Szentpétervár notórius bűnözői, a Tambov-csoport tagjai összefogtak: meglepetésszerűen lecsaptak a BMP vezetőjére, letartóztatták, majd négy hónap múlva elengedték, azzal a feltétellel, hogy lemond. A KGB-sek kinevezték a saját emberüket igazgatónak, aki aztán egyenként eladta a BMP hajóit, majd az abból befolyó pénzt egy offshore hálózat tagjainak utalta át.

Az egészségügyi gondokkal küzdő Jelcinnek épp elég baja volt azzal, hogy az ország a gazdasági válság felé rohant, így nem igazán figyelt arra, mi történik Oroszország második legnagyobb városában. Amikor aztán 1998 augusztusában tényleg beütött a krach, egyik este megbeszélést tartott több titkosügynök, köztük a volt KGB-vezér, Krjucskov. A vacsorán részt vevő Robert Eringer, Monaco korábbi biztonsági főnöke és FBI-informátor állítása szerint Igor Prelin, Krjucskov tanácsadója és Putyin korábbi tanára kijelentette a vendégeknek, hogy a volt kémvezérek már a következő lépést tervezik:

Ismerünk valakit. Sosem hallottatok róla, és nem áruljuk el, hogy ki ő, de közülünk való, és ha ő lesz az elnök, mi visszatérünk.

Putyint egy hónappal korábban kinevezték az FSZB igazgatójává, de nem sokáig maradt a poszton. 1999 augusztusában miniszterelnök lett, és még aznap bejelentette, hogy indul az elnöki címért, Borisz Jelcin pedig azt mondta, hogy szívesen látná Putyint az utódjaként. Az elnök 1999. december 31-én lemondott, és Putyin előbb megbízott elnök lett, majd megnyerte a választásokat.

A visszatérés

Jelcin környezete örült a döntésnek, úgy gondolták, hogy Putyin a Jelcin által megkezdett utat folytatja majd, megbíztak benne, és gyakorlatilag családtagként kezelték. Ekkoriban ráadásul attól tartottak, hogy Jelcint a kommunisták által indított puccs fogja megbuktatni, ezért – sok választásuk nem lévén – a KGB-sekhez fordultak segítségért. A Beltonnak hosszasan mesélő Pugacsev, aki később londoni és francia emigrációba kényszerült, keserűen azt mondta, talán jobb lett volna, ha akkor hagyják a kommunistákat nyerni, mert egy év alatt úgyis megbuktak volna, viszont talán meg lehetett volna úszni Putyin és a KGB-sek uralmát.

A szentpétervári kikötőben hajógyárat működtető és a többi oligarchához hasonlóan elképesztő vagyont felhalmozó Pugacsev akkor még nem tudta vagy nem akarta észrevenni azt, hogy ha Putyinnak eleinte esetleg meg is fordult a fejében, hogy lemondjon – például a beszláni, tragikusan végződött túszdráma után –, a KGB befolyása elől nem tudott elmenekülni, és egy idő után teljes mértékben magáévá tette a világlátásukat. Számukra a gazdaság megzabolázása csupán egy eszköz volt ahhoz, hogy újra helyreállítsák az orosz állam hatalmát, saját magukat vezető pozícióba helyezzék, és megmutassák a Nyugatnak, hogy ki a főnök – pont úgy, mint a hidegháború alatt.

Pugacsev szerint Putyinnál eleinte még működött az a liberális hatás, amelyet a gyanús körülmények között elhunyt Anatolij Szobcsak környezetében felszedett magára, de egy idő után az is eltűnt.

A belső kör tette ilyenné, egy másik embert faragtak belőle. Csalódott Amerikában, és aztán csak gazdag akart lenni.

Ahhoz azonban, hogy teljesen át tudják venni a hatalmat, valamit kezdeni kellett a Jelcin alatt meggazdagodott oligarchákkal is. Roman Abramovics egy isten háta mögötti szibériai régióban lett kormányzó, és vállalta, hogy a saját pénzéből különféle fejlesztéseket hajt végre, vagyis pénzt ad az államnak azért, hogy békén hagyják. Egy Beltonnak nyilatkozó ismerős szerint Putyin és emberei beszélték rá Abramovicsot, hogy vegye meg a Chelsea focicsapatát, hogy ezzel férkőzzenek be a londoni gazdagok köreibe.

Fotó:  Paul Ellis /AFP

A szentnek azért nem mondható Mihail Hodorkovszkij nem volt hajlandó belemenni az alkuba, nem akart kenőpénzt fizetni, végül jutalma tíz év munkatábor és kényszerű emigráció lett. Egykori ügyvédje, aki később ellene fordult, a következőképpen foglalta össze a helyzetet:

Ha Oroszországban a pénzügyminisztérium előlegének segítségével veszel 150 millió dollárért egy nagy olajcéget, akkor az orosz szabályok szerint kell játszanod. Nem mondhatod azt, hogy te vagy a jogos tulajdonos, a privatizáció nem így működik. A többi oligarcha ezt megértette, és egyikük sem gondolta azt, hogy ő a tulajdonos.

Szergej Pugacsev, aki Jelcin után Putyin bankára és bizalmasa lett, szintén útban volt: amikor az ex-KGB-sek szemet vetettek a hajógyárára, addig-addig próbálták sarokba szorítani, hogy végül a gyárakat kénytelen volt a valós értékük töredékéért eladni az orosz államnak, és Londonba, majd Franciaországba menekült. De a KGB itt is utána nyúlt: addigra az orosz befolyás elérte a brit ügyvédi irodákat, és a Londonba emigrált orosz oligarchákat bírósági perek sorozatával próbálták kiforgatni a vagyonukból. Kétségtelenül elegánsabb megoldás, mint, amikor valaki „hirtelen öngyilkos” lesz, vagy véletlenül uránnal dúsított teát iszik. Természetesen Oroszország azért nem maradt oligarchák nélkül, csak éppen egy részük korábban ügynökként dolgozott.

Van, amit Putyin képtelen megbocsátani
Alig néhány tízmillió forintnak megfelelő dollárt kapott Szergej Szkripal azért, hogy orosz titkokat adjon át a briteknek, de Vlagyimir Putyin szemében ez súlyos árulásnak minősült. Az orosz titkosszolgálat pedig nem felejt.

Cár, haza, vallás

Az oligarchák kicsinálása, a gazdaság bekebelezése, a KGB és a szervezett bűnözői csoportok együttműködése csak egy kis szelete annak, ahogy Putyinék egész egyszerűen letarolták Oroszországot. Hiszen ott van még az igazságszolgáltatás és a bíróságok feletti uralom átvétele, a szabad sajtó megfojtása, a választási rendszer totális átalakítása. Utóbbi azzal kezdődött, hogy eltörölték a regionális kormányzók megválasztását, és 2020-ra eljutott oda, hogy egy alkotmánymódosítás értelmében Putyin élete végéig elnök lehet. Pugacsev szerint mindezek mögött egy három elemből álló filozófia áll, amely Oroszország történelmében mindig jelen volt, és most sincs másképp:

Az első elem az autokrácia, amelynek élén egy erős ember, egy főnök, vagy ha úgy tetszik, egy cár áll. A második elem a haza és a hazaszeretet. A harmadik pedig, amely összetartja az egészet, a vallás: ez lehet egy egyház vagy egy párt, igazából mindegy is.

Az, hogy Putyin ekkora hatalomhoz juthatott, a nyugat felelőssége is: az elnök politikai pályája kezdetén mindenki elhitte, hogy ő lesz majd a fiatal, demokratikus vezető. Második elnöki ciklusa végére már megmutatkozott a rendszer igazi arca, de a nyugati országok úgy vélték, hogy a nála is fiatalabb Dmitrij Medvegyev majd visszatereli Oroszországot a helyes útra. Ma már tudjuk, hogy ez csupán színjáték volt, de tény, hogy a nyugatnak igen jól jöttek az Oroszországból kiáramló pénzek, és ezért hajlandó volt szemet hunyni a felett, hogy közben felszámolódik az orosz demokrácia.

A működő demokráciák kriptonitja

Felmerül a kérdés, hogy hol van ennek a vége? Bill Browder befektető 2017-ben az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága előtt azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin a világ leggazdagabb embere, akinek szerinte akkor 200 milliárd dolláros vagyona volt. Putyin a 2018-ra vonatkozó vagyonbevallásában 38 millió forintnyi jövedelmet, két lakás és két garázs tulajdon-, illetve használati jogát tüntette fel, egy Volga, egy Lada Niva és 60 millió forintnyi készpénz mellett, de a többek között a Panama-iratok segítségével feltárt, szinte beláthatatlan nagyságú offshore hálózat alapján valószínűleg Browder becslése áll közelebb a valósághoz.

Tudjuk, hogy a pénzből sosem elég, és nyilván Putyin és köre is szívesen szerez még egy luxusvillát, jachtot, magánrepülőt, autót a meglévők mellé, de van-e ezen kívül valami magasztosabb célja az ex-KGB-sek akcióinak? Fentebb már említettük Catherine Belton alapján, hogy a sziloviki tagjai úgy gondolják, még mindig tart a hidegháború, és mi lehet annál nagyobb győzelem a hidegháborúban, minthogy az oroszok felülkerekedjenek az amerikaiakon az elnökválasztásba való beavatkozással.

2016-ban a Putyint gyakorlatilag példaképének tekintő Donald Trump lett az USA elnöke, aki nem csak saját maga rendelkezett orosz üzleti kapcsolatokkal, de a környezetében számos olyan tanácsadó és ügyvéd is felbukkant, akiket nem nehéz összekötni Putyin és az orosz titkosszolgálat tágabb holdudvarával. Nagyjából két és fél hónap múlva Amerika újra elnököt választ, és biztosak lehetünk benne, hogy az orosz titkosszolgálat már nagy erőkkel készül. Trump ellenfele ezúttal Joe Biden lesz, aki még Barack Obama alelnökeként a következőket mondta Putyin Oroszországáról:

A külpolitika legújabb eszköze a korrupció. Sosem volt még ennyire hasznos eszköz az olyan országok és oligarchák kezében, akik zavart akarnak okozni. A korrupció a működő demokráciák kriptonitja.

Illusztráció: Csóti Rebeka /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.