Közélet

A világ leggazdagabbnak tartott embere egy Lada Nivát vallott be

Vlagyimir Putyin vagyonnyilatkozata a magyar politikusokéhoz foghatóan szerény, de sokan kétségbe vonják valódiságát.

Hatalmához képest kifejezetten szerény vagyonnal bír Oroszország elnöke, legalábbis a napokban közzétett vagyonnyilatkozatából kiindulva, amely szerint tavaly 38 millió forintnyi jövedelemmel kellett beérnie. A pénz az államfői fizetés mellett a hadseregtől kapott nyugdíjától, megtakarításainak kamataiból és befektetéseinek nyereségéből származik. Az is kiderült, hogy nehéz idők járnak most Vlagyimir Putyinra, 2017-es jövedelme ugyanis a tavalyinak több mint kétszerese volt: 82,6 millió forintnak megfelelő rubel.

Ingatlanjainak és értékes ingóságainak listája évek óta változatlan. A bevallásban szerepel egy 77 négyzetméteres szentpétervári lakás és 18 négyzetméteres garázs tulajdonjoga, valamint egy 154 négyzetméteres moszkvai lakás és egy újabb garázs használati joga. Emellett nagy becsben tartja a szovjet autóipart, hiszen két régi M21-es Volga és egy Lada Niva tulajdonosa, amihez még egy Szkif sátras utánfutó is társul. A tavalyi elnökválasztás előtt tett nyilatkozatból tudható még, hogy van 13 bankszámlája összesen 60 millió forintnyi összeggel, és 230 részvénye egy szentpétervári bankban.

Ahogy a magyar ellenzék szereti kétségbe vonni, hogy Orbán Viktornak mindössze 1,4 millió forintos megtakarítása van, úgy Putyin kritikusai sem hisznek abban, hogy valódi vagyona csak a középosztályba sorolná az orosz elnököt. Ami Orbánnak a magánrepülőzés, az Putyinnak a luxuskaróra: több értékes darabbal is fotózták már, köztük egy majdnem 150 millió forint értékű A. Lange & Söhne Tourbograph órával. Az azóta agyonlőtt ellenzéki vezető, Borisz Nyemcov 2012-ben azt írta blogján:

Úgy látszik, Putyin hat évig nem evett, nem ivott, hogy szert tegyen erre a gyűjteményre.

Az amerikai Forbes négy éven át a világ legbefolyásosabb embereként tartotta számon Putyint, akit csak Hszi Csin-ping kínai elnök tudott a második helyre szorítani. A világ leggazdagabb embereit felsorakoztató listára azonban nem került fel az orosz elnök, aminek egyszerű oka van: a gazdasági lap nem tudja ellenőrizni, hogy mekkora vagyon van a kezében.

Idén februárban az amerikai törvényhozásban demokrata és republikánus képviselők közösen nyújtottak be törvényjavaslatot, amellyel szigorúbb szankciókat rónának Oroszországra az ukrajnai beavatkozás és a külföldi választások befolyásolása miatt. Ennek érdekében felkérnék a Nemzeti Hírszerzési Tanács vezetőjét, hogy adjon részletes jelentést a Kongresszusnak Putyin személyes vagyonáról.

Korábban a CNN-nek nyilatkozva Jason Bush, az Eurasia Group kockázatelemző csoport munkatársa azt mondta: soha nem fog előkerülni olyan eltitkolt bankszámla vagy részvény, amely Vlagyimir Putyin nevén van. Szerinte az orosz elnök egy maffiához hasonló rendszerben gyakorolja befolyását, amiben a „keresztapa” szívességeket tesz az alárendeltjeinek, akik ezt később viszonozzák.

Némi betekintést nyújthat a rendszerbe Putyin korábbi vejének, Kirill Samalovnak a története. Samalov Putyin egy régi barátjának fia, és 2013-ban vette el az elnök lányát, Katyerina Tyihonovát. 31 éves kora ellenére hirtelen szárnyalni kezdett a karrierje: az esküvő előtt előléptették a Szibur petrolkémiai vállalat vezérigazgató-helyettesének, és 4,3 százalékos részesedést is kapott a cégből. Mindezek után az állami Gazprombanktól kapott kölcsönből további 17 százalékot vásárolt a Sziburban több mint hatszázmilliárd forintért, és Oroszország legfiatalabb milliárdosává lépett elő.

A szárnyalásnak az vetett véget, hogy Samalov viszonyt kezdett egy másik nővel, majd el is vált Katyerina Tyihonovától. Mindezzel egy időben a Szibur-részesedését eladta a cég egy másik tulajdonosának, anélkül, hogy bármennyi haszna lett volna az üzleten.

A Bloomberg forrásai szerint Samalovra csak családtagként rábízták a részesedést, amit a váláskor vissza kellett adnia.

Bill Browder amerikai származású befektető, aki könyvet is írt Putyinnal való harcáról, az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága előtt 2017-ben a világ leggazdagabb emberének nevezte az orosz elnököt, akinek szerinte 200 milliárd dollárnyi vagyona van. Az amerikai törvényhozás Browder kezdeményezésére fogadta el a Magnyitszkij-törvényt, amellyel az Egyesült Államok olyan orosz tisztviselőket büntetett, akiket felelősnek találtak Szergej Magnyitszkij ügyvéd halálában.

Magnyitszkij Browder megbízásából vett részt azoknak a visszaéléseknek a feltárásában, amit a hatóságokkal kapcsolatban álló személyek a befektető érdekeltségei ellen követtek el. Az ügyvédet az orosz hatóságok 2008-ban letartóztatták, csaknem egy évig tartották tárgyalás nélkül fogva, végül a börtönben agyonverték. Browder szerint Putyinnak személyes érdeke fűződik a Magnyitszkij-törvény eltörléséhez, nem szeretné ugyanis, hogy a „súlyos bűncselekményekkel” megszerzett vagyont befagyasszák.

A 2016-ban nyilvánosságra került Panama-iratok révén az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Szövetsége (ICIJ), a német Süddeutsche Zeitung és partnereik egy Putyin körei által működtetett hálózatot tártak fel, amelynek története az orosz elnök szentpétervári karrierjéig nyúlik vissza. A hálózat mögött a Bank Rosszija áll, ami az Egyesült Államok szankciós listáján „az Oroszországi Föderáció magas rangú tisztségviselőinek személyes bankjaként” szerepel. Jurij Kovalcsukot, a bank vezetőjét „Putyin egyik pénztárosaként” tartják számon.

A Panama-iratokból kiderül, hogy a hálózat fontos szereplője offshore cégek tulajdonosaként Szergej Roldugin csellóművész is, aki az elnök ifjúkori barátja és legidősebb lányának keresztapja. Az érdekeltségében lévő cégek egyebek mellett rátették a kezüket az orosz tévéreklámpiac egy jelentős szeletére, és a Kamaz teherautógyárra is. Ugyancsak említésre méltó a Rotenberg-testvérpár, akik gyerekkori edzésekről ismerik Putyint, és sokmilliárd dollárnyi állami beruházásra kaptak megbízást.

Kiemelt kép: ALEKSEY NIKOLSKYI / RIA NOVOSTI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik