Nagyvilág

Az omszki orvosok engedélyezték Navalnij Németországba szállítását

Engedélyezték Alekszej Navalnij kómába esett ellenzéki orosz politikus Németországba szállítását az omszki első mentőkórház orvosai – írja az MTI. Anatolij Kalinyicsenko, a kórház helyettes főorvosa közölte, hogy a páciens állapota stabil és Navalnij hozzátartozóinak kérésére az orvosok megadták az engedélyt a berlini kórházba való átszállítására. Kalinyicsenko ismételten kizárta a mérgezés lehetőségét.

Nem sokkal korábban Alekszandr Murahovszkij, a szibériai város első mentőkórházának főorvosa azt mondta, hogy Navalnij az állapota stabilizálódásig az omszki kórházban marad. Murahovszkij szerint erről a Németországból érkezett orvosok részvételével megtartott konzílium döntött. A Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos korrupciós ügyeket részletesen feltáró Navalnij még csütörtökön került kórházba, ahol kómába esett.

Kira Jarmis, az ellenzéki politikus sajtótitkára és Leonyid Volkov, Navalnij kabinetfőnöke ezzel szemben a Twitteren már akkor azt közölte, hogy a német orvosok a pácienst biztonságosan szállíthatónak minősítették és a Spiegel internetes kiadása a Cinema For Peace aktivistaszervezetre hivatkozva ugyanezt írta. A Cinema For Peace tagjai voltak azok, akik leszervezték a repülőt, amely a berlini Charité Klinikára szállítja Navalnijt további kezelésre, mert családja és barátai, akik szerint Navalnijt megmérgezték, nem bíznak az orosz orvosokban.

Kiemelt kép: német orvosok érkeznek a Navalnijt kezelő kórházba. Fotó: Alexandr Kryazhev/Sputnik/Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik