1989-ben, a berlini fal leomlásának előestéjén szerte az NDK-ban tüntetések zajlottak, a többi között Drezdában is, ahol akkoriban Vlagyimir Putyin hadnagy is szolgált. A fiatal szovjet KGB-tiszt az első sorból nézhette végig, ahogy a dühös tömeg megrohamozta a német titkosrendőrség, a Stasi helyi központját, majd a KGB épülete felé indult. Putyin folyamatosan próbált kapcsolatba lépni az otthoni feletteseivel, de csak azt a választ kapta, hogy „Moszkva nem válaszol”. A rendszer, amelyben addig hitt és amelyet szolgált, összeomlott.
Az amerikai PBS tévécsatorna Putin’s Revenge (Putyin bosszúja) című dokumentumfilmje szerint – amelyben megszólalnak a CIA és az FBI szakértői, valamint korábbi fehér házi alkalmazottak és kormánytagok – ez az eset döntő fontosságú volt az orosz elnök életében. Traumaként élte meg a Szovjetunió felbomlását, egyszer az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte. Azért pedig, hogy ez bekövetkezhetett, a Nyugatot, pontosabban az Amerikai Egyesült Államokat okolta. Ez a sértettség az elmúlt közel harminc évet végigkísérte.
A lojális Putyin
A hidegháború vége után, amikor hazatért Oroszországba és KGB-s karrierje véget ért, Putyin Szentpétervár alpolgármestere lett. Többek között ő döntött arról, hogy mely külföldi cégek nyithatnak irodát a városban, de az ő feladata volt az is, hogy az orosz maffia központjának számító Szentpéterváron a bűnözőkkel tartsa a kapcsolatot. (Erről egy másik, az Átlátszó videblogja által ismertetett PBS-filmben számoltak be részletesen.) Annyira megbízható alkalmazottnak bizonyult, hogy akkor sem kellett távoznia posztjáról, amikor nem érkezett meg a súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő városba a Putyin által igért több ezer tonna élelmiszer. Helyette viszont 124 millió dollár vándorolt Putyinhoz köthető cégekhez a település pénzéből. Anatolij Szobcsak polgármester, Putyin egykori tanára megvédte őt, aki ezt később viszonozta: Szobcsak pályafutásának végén Putyin menekítette ki őt az országból, amikor az ügyészség nyomozni kezdett utána.
A Borisz Jelcin elnök által irányított, korrupt Kremlnek pont egy ilyen emberre volt szüksége. A kívülállók számára meglepetés lehetett, hogy a miniszterelnökként is alig ismert Putyint nevezte meg utódjaként az 1999. december 31-én lemondott Jelcin, de ez teljesen logikus lépés volt. Az, pedig, hogy Putyin erős kezű vezető akar lenni, már 1999 őszén, egy hónappal a miniszterelnöki beiktatása után kibukott. Egy éjszaka Oroszország-szerte bombák robbantak lakóházakban és több százan meghaltak. Putyin bosszút esküdött: nem egyértelmű bizonyítékok alapján a szeparatista mozgalmakat indító csecsenekre fogta a merényleteket és katonai beavatkozást kezdett a Csecsenföldön.
Putyinnal nem viccelünk
Putyin mindig is megszállottja volt a tévének, folyamatosan figyeli, hogy hogyan jelenik meg a médiában. Eleinte igyekezett modern és demokratikus értékeket valló vezetőnek tűnni, de ez nem jelentette azt, hogy ne próbálta volna meg a kezdetektől fogva manipulálni és az irányítása alá vonni a tömegmédiát. Jó példa erre az NTV tévécsatorna Kukly című műsora, amely hasonlított a magyar köztévén a 90-es években futó Uborkához. Jelcin alatt az NTV-hez hasonló független tévécsatornák nyugodtan működhettek, még úgyis, hogy kifigurázták a politikai szereplőket. Putyin azonban ezt nem díjazta. Ráuszította az ügyészséget az NTV anyavállalatára, letartóztatták a tulajdonost, majd a börtönben felajánlották neki, hogy ha átadja a tévét, akkor kiszabadulhat. Vlagyimir Guszinszkij belement az egyezségbe.
Ugyanebben az időszakban Putyin igyekezett közeledni ifjabb George Bush amerikai elnökhöz is. Arra is odafigyelt, hogy a hívő keresztény Bush előtt magát is vallásosnak tüntesse fel, ami sokat segített abban, hogy elnyerje az amerikai elnök szimpátiáját. Látszott, hogy jó úton halad, ugyanis amikor egy közös fehér házi sajtótájékoztatón megkérdezték Busht, hogy meg lehet-e bízni Putyinban, ő úgy válaszolt:
Belenéztem ennek a férfinak a szemébe és úgy találtam, hogy nagyon őszinte. Képes voltam belelátni a lelkébe. Ez a férfi nagyon elkötelezett a hazája mellett és csak a legjobbat akarja neki.
9/11
Aztán jött 2001. szeptember 11. Putyin volt az első jelentős államférfi, akinek sikerült Bush-sal beszélnie a terrortámadás után és bár együttérzését, de nem osztozott a gyászban. Azt mondta: Amerika végre érzi azt a terrort, amellyel szemben Oroszország már olyan régóta küzd, ezért ideje lenne együtt dolgozniuk. Bushnak azonban más tervei voltak, az ő terror elleni harcának célja ugyanis végső sorban a demokrácia terjesztése volt, mégpedig úgy, hogy likvidálja Szaddam Husszeint.
Putyinnak azzal kellett szembesülnie, hogy az Egyesült Államok hajlandó bevetni a katonai erejét olyan vezetők ellen, akiknek a tevékenységével nem ért egyet. Ez az egy egykori KGB-s szemében azt jelentette, hogy akár ő is lehet a következő. Ennek eredményeképpen megváltoztatta az USA-val kapcsolatos retorikáját is, és úgy állította be magát az orosz nép számára, hogy ő az egyetlen, aki hajlandó szembeszállni Amerikával.
Beszlán
2004. szeptember 1-jén, egy részben csecsenekből álló iszlamista csoport túszul ejtett 1100 embert közöttük több mint 700 gyereket az észak-oszétiai Beszlán egyik iskolájában. A túszdráma három napig tartott, a harmadik nap az orosz biztonsági erők többek között tankok, rakéták és lángszórók segítségével lerohanták az épületet. 334 túsz meghalt, köztük 180 gyerek, részben a lángszórók okozta tűzben.
Bár később az orosz hatóságok felelősségét állapították meg, Putyin a Nyugatra próbálta hárítani a felelősséget, mondván, régóta támogatják a csecsen lázadókat. Konkrétan nem mondta ki az USA nevét, de egyértelmű volt, hogy arra gondolt. A beszláni tragédiát követően megerősítette a hatalmát: elrendelte az éppen esedékes választások eltörlését, a parlamentből kirakatta a legszókimondóbb ellenzéki képviselőket.
Elhibázott újraindítás
George Bush elnökségének végére a Putyinnal való kapcsolat teljesen megromlott. Aztán 2009-ben megérkezett Barack Obama a Fehér Házba, aki megpróbálta helyrehozni a dolgokat. Ennek szimbolikus jeleként Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy, az orosz-amerikai kapcsolatok újraindítását szimbolizáló indítógombot adományozott orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak. A sors iróniája, hogy a gombon elhibázták az orosz feliratot: az újraindítás (perezagruszka) helyett azt írták, hogy túlterhelés (peregruszka).
A látszólagos enyhülés ellenére a 2011-es arab tavasz idején a két ország újra szembekerült egymással. Amerika kiállt a demokratikus változásokat sürgető egyiptomiak mellett, míg Putyin végignézte, ahogy egykori szövetségesét, Moammer Kadhafi líbiai diktátort a saját népe gyilkolja meg az utcán, Hillary Clinton pedig ezt nagy győzelemként éli meg. Putyin megint csak arra jutott, hogy ez vele is megtörténhet, ezt pedig nem fogja hagyni.
Ellenzéki tüntetések Oroszországban
Miközben Putyin azt hitte, hogy otthon sikerült megoldani a problémákat, 2011-ben váratlan nehézségekkel találta szembe magát. A közösségi médiában ugyanis számtalan videó jelent meg arról, ahogy megpróbálták elcsalni a választásokat. Az emberek tömegesen vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a regnáló hatalom ellen. Putyint ez feldühítette, az pedig csak fokozta a haragját, hogy Hillary Clinton a tüntetők pártjára állt. Az orosz elnök erre válaszul azt mondta, hogy Clinton pénzeli a tüntetőket. Ezt követően vaskézzel csapott le az ellenzékre, és hirtelen megszaporodtak a rejtélyes halálesetek is. Putyin ekkor már személyes ellenségének tekintette Hillary Clintont és várta a lehetőséget a visszacsapásra.
Szocsi, Majdan, Krím-félsziget
A 2014-es szocsi téli olimpia nagyon fontos volt Putyin számára, így amikor azzal egyidőben tüntetések zajlottak Ukrajnában, azt személyes sértésnek vette és az ellenségei munkáját látta a tüntetések mögött. Ahogy egy orosz újságíró fogalmazott a PBS filmjében:
Putyin nem tudja elképzelni azt, hogy valaki csak azért kimegy tüntetni az utcára, mert elégedetlen a hatalommal. Meg van róla győződve, hogy mindig van valaki vagy valami más a háttérben.
A 2014-es krími válság idején aztán Putyin azt is kipróbálhatta, hogy egy nemzetközi akcióban meddig mehet el. Amerika óvatosan közelítette meg a problémát, és szándékosan nem küldött fegyveres alakulatokat Ukrajnába, helyette szankciókat alkalmaztak Oroszországgal és az orosz cégekkel szemben. Többen azonban kétségbe vonták azt, hogy ez elegendő lenne Putyin megállításához. Nekik lett igazuk.
Trump
A 2016-os amerikai elnökválasztás aztán végre elhozta az igazi visszavágás lehetőségét Putyin számára. Sőt, még szövetségesre is talált. Donald Trump, a republikánusok jelöltje többször is elmondta, hogy szimpatikusnak tartja Putyint és szívesen barátkozna vele. Az sem volt hátrány, hogy Trump kampánycsapatában többeknek voltak orosz kapcsolatai, például Paul Manafortnak vagy Michael Flynn-nek. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy Trumppal szemben pont Hillary Clinton állt.
2016 júliusában a Wikileaksen olyan e-mailek kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) azon dolgozott, hogy aláássák Bernie Sanderst, Clinton párton belüli riválisát a jelöltségért folytatott versenyben. Az emaileket orosz hackerek szedték ki a DNC adatbázisából úgy, hogy akkor már hónapok óta bent voltak és csak a megfelelő pillanatra vártak.
Az FBI már jó ideje tudta, hogy baj van, ezért e-mailen folyamatosan tartották a kapcsolatot a DNC és annak egyik informatikusával. Arra azonban senki nem vette a fáradtságot, hogy személyesen átsétáljon az alig negyed órára található DNC-székházba, így pedig a demokratáknál abban sem voltak teljesen biztosak, hogy egy valódi FBI-ügynökkel tartják a kapcsolatot és végül nem tudták megakadályozni a szivárogtatást.
Még úgy sem, hogy Barack Obamának több lehetősége is lett volna, hogy agresszíven lépjen fel, például lekapcsoltassa a szervereket, de ő ezt nem akarta. Attól félt, hogy akkor azzal vádolnák meg, hogy Clinton győzelme érdekében beavatkozik az elnökválasztásba. A Putyin irányította kiberháború már egy másik frontos is zajlott: ebben az időszakban számos, orosz forrásokból származó álhír terjedt a Facebookon és a felmérések szerint 126 millió amerikaihoz el is jutottak.
Végül október elején, egy péntek délután Obama engedett a tanácsadóinak és a Fehér Ház kiadott egy rövid közleményt arról, hogy az orosz kormány megbízásából szivárogtatták ki az e-maileket. A közlemény megkésett volt és még Putyin neve sem szerepelt benne, de joggal reménykedhettek abban, hogy hétvége lévén csak ez fog szerepelni a hírekben. Néhány órával később azonban nyilvánosságra hozták azt a 2005-ös videót, amelyben Trump trágár és sértő megjegyzésekkel illette a nőket, illetve a Wikileaks is kiszivárogtatta John Podestának, Hillary Clinton kampányfőnökének levelezését, így ez a két utóbbi esemény teljesen elvitte a show-t.
Miután Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, az orosz parlamentben, a Dumában, többen pezsgőt bontottak, Putyin pedig úgy vette, hogy ő érdeme a győzelem. Julia Ioffe újságíró így foglalta össze az orosz reakciót:
Azt hitték, hogy csak bemosnak egyet Clintonnak. Arra nem számítottak, hogy kitekerik a nyakát is.
Kiemelt kép: Getty Images/BPA
