Nagyvilág

Hét éve nem csináltak ilyet a bébiteknősök Indiában

Indiában hét év után most fordult elő, hogy napközben több millió kikelt bébiteknős indult el a partról a tenger felé – ez azért szokatlan, mert a jelenségre általában éjszaka kerül sor a sötétben. Utoljára 2013-ban volt rá példa, hogy a nap fényesebb időszakában indulnak útra a csöppségek. A közösségi médiában el is kezdett terjedni egy felvétel, amin a teknősraj vonulása láható, és több kommentben is felmerült, hogy talán a koronavírusos járvány eredménye lehet a dolog, mint ahogy több városban is megfigyelhető volt az élővilág szokatlan mozgása.

A szakértők szerint viszont a korlátozásoknak nem igazán lehetett hatásuk a teknősök szokatlan aktivitásában, mivel azok kizárólag az olyan környezeti tényezőkre reagálnak, mint az időjárás, széljárás, vagy a holfázis. Abban viszont igen, hogy kevesebb lerakott tojás károsodhatott a kevesebb ember miatt, így nagyobb számban kelhettek ki bébiteknősök.

Az olajzöld fattyúteknős tojásai közül általában 0,2 százalékból lesz kis teknős, és a kicsik mindössze 1 százaléka éri meg a felnőttkort. Az egyik legkisebb és egyben legvédtelenebb teknősfajnak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik