Nagyvilág

Cáfolja a külügy, hogy Magyar Levente lesz a washingtoni nagykövet

A 24.hu külügyi forrásból származó információja szerint Magyar Levente miniszterhelyettes tölti be a megüresedett washingtoni nagyköveti posztot. Ezzel a papírformának megfelelően alakulnának a dolgok, hiszen a távozó nagykövet, Szabó László is a tárca államtitkára volt korábban, és a helyére is a külügyi tárca magas rangú emberét, Szijjártó Péter külügyminiszter bizalmi embere kerülhet az Egyesült Államokba.

Frissítünk! A tárca cáfol, Szijjártó nem engedi el maga mellől Magyar Leventét

„Magyar Levente miniszterhelyettes úr biztosan nem lesz washingtoni nagykövet. Ő a miniszter jobbkeze és soha nem engedné el maga mellől” – mondta az Indexnek Paczolay Máté, a külgazdasági és külügyminiszter sajtófőnöke cikkünkre reagálva.

Szabó László április 8-án hagyta ott állomáshelyét. A minisztérium közleménye akkor azt állította, hogy a gazdasági szférából érkezett felkérés áll Szabó lemondása mögött. Hamar kiderült azonban, hogy az állásajánlat egy politikailag fontos posztra vonatkozott: Szabót április 15-i hatállyal a kormánymédia fő cége, a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójává, valamint igazgatósági elnökévé nevezték ki.

Szabó washingtoni tevékenységét kapcsolatban mindamellett komoly kritikák érték. A Népszava már tavaly arról írt, a nagykövetség gyenge teljesítményére utal, hogy nem tudott megszervezni Orbán Viktor számára egy elnöki találkozót. A miniszterelnök és Donald Trump közötti megbeszélést végül David B. Cornstein budapesti amerikai nagykövet lobbizta ki. Emellett a Direkt36 is idézett egy jelentést, amelyben maga Szabó László számolt be a kétoldalú kapcsolatok gyengüléséről. Akkor is Magyar Levente utazott az Egyesült Államokba, hogy próbálja javítani az amerikai külügy Magyarországról alkotott véleményét.

Információink szerint Magyar Levente miniszterhelyettesi helyére Pacsay-Tomassich Orsolya esélyes. A Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkár kevesebb mint egy éve van a külügyi tárcánál, korábban a külföldi diákok ösztöndíjának felelőseként az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozott.

Pacsay-Tomassich karrierje nem volt zökkenőmentes az utóbbi években. A Századvég külpolitikai igazgatói székéből került Balog Zoltán minisztersége idején az Emmibe, Novák Katalin felügyelete alatt volt helyettes államtitkár. Novák és Pacsay-Tomassich kapcsolata azonban hamar megromlott, ezért utóbbinak 2017-ben távoznia kellett a tárcától. 2018-ban viszont államtitkári rangban térhetett vissza, de a jelek szerint Kásler Miklóssal sem jöttek ki igazán, mert 2019 nyarán az általa felügyelt területtel együtt átköltözött a külügybe.

Kiemelt kép: Kovács Tamás /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik