Belföld

Kásler nem hagyja magát: lefaragtak tőle egy államtitkárságot, csinált egy újat helyette

Nem volt eredményes nyara az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklósnak. Megfosztották a felsőoktatás irányításától, amit egy kormányhatározat teljes egészében Palkovics Lászlóhoz, az Innovációs és Technológiai Minisztériumba tett át. Kikerült az Emmi fennhatósága alól a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság is, amely Pintér Sándor Belügyminisztériumába költözött. Végül, ha ez nem lett volna elég, otthagyta Káslert a bizalmi emberének számító külügyi államtitkára is. Ezt viszont már nem nézte ölbe tett kézzel a miniszter.

Kásler a 2018-as parlamenti választás után lett miniszter, ekkor hozta vissza az Emmi nemzetközi ügyekért felelős államtitkári posztjára Pacsay-Tomassich Orsolyát. A Századvég korábbi külpolitikai igazgatója már Balog Zoltán minisztersége idején is dolgozott az Emmiben, Novák Katalin felügyelete alatt ugyanezen a területen volt helyettes államtitkár. Novák és Pacsay-Tomassich kapcsolata azonban hamar megromlott, ezért az utóbbinak 2017-ben távoznia kellett a tárcától.

2018-ban viszont már államtitkári rangban térhetett vissza az Emmibe. Káslerhez fűződő bizalmi viszonyát jelezte, hogy államtitkári posztja mellett szokatlan módon a miniszter kabinetfőnökeként is dolgozott.

Pacsay-Tomassich Orsolya, Fotó: Mohai Balázs / MTI

Csakhogy ez sem tartott sokáig, Pacsay-Tomassich helyzete fokozatosan ellehetetlenült. 2018 őszén a kabinetfőnökségtől vált meg, idén júliusban pedig bejelentették, hogy államtitkárságával együtt a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumban folytatja munkáját, és viszi magával a külföldi egyetemi hallgatók magyarországi tanulását támogató Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot is. Forrásaink szerint ez a program volt az egyetlen, ami valós tartalmat adhatott egy, az Emmiben működő külügyi államtitkárság tevékenységének.

Ez azonban nem zavarta Káslert, aki az elmúlt hetekben Lőrinczi Zoltánt emelte államtitkári rangra, aki eddig a Kárpát-medence magyar nyelvű oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár volt a tárcánál. Az erdélyi származású Lőrinczi korábbi tevékenységéről a Magyar Hang tavaly szeptemberben azt írta, a határon túli magyar szervezetek egy részénél már a helyettes államtitkári kinevezésének sem örültek, miután olyan konfrontatív megjegyzéseket tett, amelyek inkább rontották az erdélyiek helyzetét.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik