Nagyvilág

Macron ezt már csak éles váltással úszhatja meg

Tömeges elégedetlenség, szétvert Champs-Élysées, összefirkált Diadalív, felszedett kockakövek, rendkívüli állapotért könyörgő rendőrség: az elmúlt napokban az első számú turistacélpont Franciaország nem a legszebb arcát mutatta a világnak. De mi történik most valójában? Forradalom, éhséglázadás? És mi lesz ebből? Állandósított válság, vagy „előbb-utóbb megunják, hazamennek?” Hogy oldhatja meg a helyzetet Macron elnök és Édouard Philippe kormánya, akik most már akármit mondanak, süket fülekre találnak? Hogy kezelhető a válság, ha minden bejelentésre az a reakció, hogy „túl későn, túl kevés”?

1. A sárga mellényesek elégedetlenek Emmanuel Macron köztársasági elnök politikájával (és programjával), ez tény. Ugyanakkor a tiltakozások mögött nem csak a macroni reformok eddig elmaradt eredményei állnak. Ott van a háttérben a világgazdasági válság óta eltelt tíz esztendő minden dühe és reménytelensége, az az érzés, hogy csak telik az idő, de nem javul igazán érezhetően a francia középosztály életszínvonala, a fogyasztás nem „lő ki”, a gazdasági növekedés visszafogott.

Nem éhséglázadásról van szó vagy a szegények zavargásáról: azok vannak most az utcán elsősorban, akik dolgoznak, akik rendelkeznek jövedelemmel, de úgy érzik, hogy ez a jövedelem egyre kevesebbre elég, és nincs érdemi fejlődési perspektíva előttük. Pontosan ezért nem tud a mozgalom egyelőre megszerveződni: nincs egységes ideológiája, tulajdonképpen a jobb- és baloldali középosztály együtt van az utcán.

A közös akarat, hogy „több államot”, több szolidaritást és újraelosztást szeretnének – és bizony Macron adóátrendezései nem feltétlenül nekik kedveztek. Egy ilyen hangulatban a környezetvédelmi érzékenységnek, az ökológiai szemléletnek korlátai vannak. Az üzemanyagadó emelése tehát egy tágabb társadalmi feszültség berobbanásához volt szikra. Emmanuel Macron valószínűleg a városi, középosztálybeli, zöld érzékenységű választóknak akart egy gesztust tenni a népszerű Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter lemondása után – de a vidéki középosztály egészen biztosan másként gondolta.

Emmanuel Macron egy tűzoltóval fog kezet Párizs egyik utcáján december 2-án
Fotó: Geoffroy Van Der Hasselt / AFP

2. Az elmúlt évtizedek lassan szabályszerű tapasztalata, hogy egy mindenkori új elnöknek maximum két éve van bizonyítani. A második évre véget ér a kegyelmi időszak. Ha csak Macron közvetlen elődeit tekintjük, azt látjuk, az első két-három év  környékén szinte mindannyian korrekcióra kényszerültek. Ha nagyon baloldali, államközpontú politikát folytattak, a piac kényszerítette ki a váltást, amit aztán a saját szavazóbázis árulásként értékelt (François Hollande és előtte Mitterrand járt így), ha pedig reformálni és dinamizálni akartak, a társadalom elégedetlenségével találták szembe magukat (Jacques Chirac, majd most Macron). Nicolas Sarkozy a második évében a világgazdasági válságot kapta a nyakába, ami aztán teljesen felborította a reformterveit: az adócsökkentő elnök a ciklusa végére adóemelésre kényszerült, nyilván nem a bázisa nagy örömére.

3. Immáron mindenki számára világos kell legyen, hogy Macron mandátumának komolyak a korlátai. Már 2017-ben lehetett tudni, hogy a szavazói között sokan vannak, akik nem rá, hanem Marine Le Pen ellen szavaztak. Vagyis nem Macron programját, hanem az úgynevezett köztársasági összefogást támogatták.

S bár Emmanuel Macron szívesen és joggal hivatkozik arra, hogy pontosan azt csinálja, amivel megválasztották, nem hagyható figyelmen kívül, hogy sok választója számára egyszerűen ő volt a kisebbik rossz. A kisebbik rossz, de azért még rossz. Ezek azok a szavazók, akik ma azt mondják, hogy 2017-ben ugyan rá szavaztak, de 2022-ben már biztosan nem fognak.

A megválasztása utáni messianisztikus várakozások tehát éppen azok voltak, amik: irreálisan felpumpált elvárások, amelyeknek a csökkentéséért egyébként Macron semmit nem tett, pedig a logika ezt követelte volna. Ami, ma már ez is tisztán látszik, komoly politikai hiba volt.

13 Fotó megtekintése

Macron ezt már csak éles váltással úszhatja meg

Fot—: Bertrand Guay/ AFP
Még több +
Fot—: Francois Guillot / AFP
Még több +
Fot—: Nicolas Tucat / AFP
Még több +
Fot—: Bertrand Guay/ AFP
Még több +
Fot—: Alain Jocard / AFP
Még több +
Fot—: Abdulmonam Essa / AFP
Még több +
Fot—: Lucas Barioulet/ AFP)
Még több +
Fot—: Lucas Barioulet / AFP
Még több +
Fot—: Nicolas Tucat / AFP
Még több +
Fot—: AFP
Még több +
Fot—: Abdulmonam Essa / AFP
Még több +
Fot—: Pascal Pavani / AFP
Még több +
Fot—:Zakaria Abdelkafi / AFP
Még több +

A képre kattintva galéria nyílik! 

4. Macron az elmúlt fél évben további komoly politikai hibákat is elkövetett, és a sárga mellényes tiltakozás-sorozat kezelése csak egyike ezeknek a hibáknak. A verekedő testőr botránya alatt és után a köztársasági elnök olyan megoldásokat alkalmazott, amelyek szembemennek a politika alapszabályaival. A Benalla-ügy kitörése után például nem kirúgott embereket, hanem szinte mindenkit megvédett, sőt, személyesen vállalta a felelősséget. Ilyenkor a „helyes politikusi megoldás”, bármennyire taszító is ez így leírva, a felelősség el- és lefelé tolása. Macron meg sem kísérelte a tankönyvi megoldást, sőt, kifejezetten az ellenkezőjét csinálta.

Svájci bicskája rengette meg Macron hatalmát
A francia elnök egyik testőre rendőrruhában támadt fegyvertelen tüntetőkre. Az ügyet megpróbálták elhallgatni, de egy kiszivárogtatott felvétel miatt óriási botrány kerekedett belőle.

A rosszul sikerült nyár után pedig olyan kormányátalakítást hajtott végre, amellyel nem jelölt ki új politikai korszakot, csak a politikai elitnek küldött – egyébként fontos és tartalmas – üzeneteket. Továbbá: az eleddig jól alkalmazott tekintélyközpontú elnöki szerep mellé sem tudta odaemelni a követelt „kedves és empatikus” elnök szerepét, ez irányú törekvései kifejezetten kellemetlenre sikerültek (emlékszünk a félmeztelen fiúra, aki bemutat a közös képen?).

A sárga mellényesek ügyét sem a francia politika bevált szabályai szerint kezelte a köztársasági elnök. Az első „hangulatjavító” bejelentéseket maga tette, ahelyett, hogy folyamatosan a miniszterelnököt, Édouard Philippe-et tolta volna előre, hogy ő égjen bele a népszerűtlen témába. E sorok írásakor a saját túlélése szempontjából talán már kedvezően alakított a helyzeten az államfő: aktivizálta a miniszterelnököt, akinek a lehetséges távozásáról egyre többet beszélnek.

Edouard Philippe
Fotó: Ludovic Marin / AFP

5. Merthogy

ebből a helyzetből lassan már csak éles politikai cezúrával, például egy miniszterelnök-cserével lehet kijönni.

Akármivel próbálkozott eddig a kormányzat az elégedetlenség csökkentésére (lebegő adószint, eltolt áremelés bejelentése, rezsibefagyasztás), az nem csökkentette a sárga mellényes mozgalom társadalmi támogatottságát, amely 70-80 százalék között áll konstans módon. Hamarosan kiderül, hogy az üzemanyagadó eltörlésének bejelentése – a legújabb megoldási kísérlet – ezúttal csökkenti-e a támogatottsági szintet. Ha itt sem következik be 20-30 százalékos esés egyik pillanatról a másikra, akkor vészesen közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor ezt a helyzetet már csak politikai lépéssel lehet megoldani.

A francia rendszerben a határvonal meghúzásának eszköze a kormányváltás és/vagy miniszterelnök-csere. Ilyenkor ugyanis demonstrálhatja a végrehajtó hatalom, hogy lezárt egy szakaszt, és valami új következik. A kormányfő parlamenti programbeszédet mond, amiben szerepelhetnek igazítások, változtatások a korábbi programhoz képest. A következő napok kérdése, hogy Édouard Philippe miniszterelnök használása egyben elhasználást is jelent-e, vagyis meglépi-e Macron azt, amit minden tapasztalt elődje tudott. Hogy tudniillik új politikához „másik madám” kell. Azt egyesek már jól látják Macron környezetében, hogy a reformpolitika folytatása társadalmi támogatottság nélkül nem lehetséges, a társadalmi támogatottság visszaszerzése vagy legalábbis elégséges szintre emelése viszont elképzelhetetlen valamiféle szociális fordulat nélkül. De vajon azok kerekednek-e felül, akik így látják? Meglépik-e, ami ebből a felismerésből követezik? Ez a következő – túlzás nélkül mondhatjuk, történelmi – napok kérdése.

Soós Eszter Petronella

A szerző Franciaország-szakértő, a www.franciapolitika.com szerkesztője.

Kiemelt kép: Alain Jocard  / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.