Ennek a korszaknak van most vége, és ez óriási kockázatokat rejt magában, de egyben egy új esélyt is kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód, megközelítés visszanyerje a dominanciáját immáron nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Ez az esély. (…)
A liberális megfontolás és gondolkodásmód olyan mértékben átitatott még bennünket is, hogy mikor találkozunk egy új helyzettel, még mi is milyen nehezen tudjuk összerendezni a saját gondolatainkat, érzéseinket és cselekvéseinket úgy, hogy azok egyszerre legyenek morálisan helyesek, igazságosak, vállalhatóak és célszerűek. Innen érthető meg, hogy micsoda lehetőség ez az egész bevándorlásprobléma, hogy végre tisztázzuk ezeket a kérdéseket, és megfordítsuk azokat az európai szellemi közállapotokat, amelyek ide vezettek.
Orbán Viktor ezt 2015. szeptember 5-én mondta Kötcsén, a nyár után, amikor Európában csúcsosodott a menekültválság, Magyarországon pedig azokban a napokban épp az Ausztria felé vezető autópályán vonultak a menekültek. A kiemelt rész nem kapott nagy figyelmet, pedig olyan őszinte kiszólás a fideszes kommunikációból, mint amilyen G. Fodor Gáboré volt, amikor politikai terméknek nevezte a polgári Magyarország gondolatát.
Fotó: Varga György / MTI
Ez a cikk arról szól, hogyan fejlesztette ki a miniszterelnök és stábja a migrációs válság nevű politikai terméket azért, hogy dominálja a vele a belpolitikát – sikerült –, és megerősödjön európai szinten is azáltal, hogy szétveri a liberális konszenzust. Ez utóbbi nagy erőkkel zajlik,
Bevándorlás okozta liberális válsághelyzet
Szeptember 3-án a kormány ismét meghosszabbította fél évvel a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, amely 2015-ös kitalálása óta érvényben van. Pedig régóta a törvényben meghatározott kritériumok egyike sem teljesül ahhoz, hogy fenntartható legyen a válsághelyzet.
Az Európába érkező menekültek száma a válság előtti, 2012-13-as szinten van (lásd a lenti ábrán), Olaszország – a bevándorlás egyik frontországaként – januárhoz képest 85 százalékos visszaesést jelzett. Magyarországra a kerítés felhúzása és a menedékkérelmi rendszer jelentős megszigorítása óta alig próbálnak meg illegálisan bejutni migránsok, de menedékkérelmet is alig ad(hat)nak be. A magyar menekülttáborok kiürültek, többet bezártak.
Azonban Orbán – más bevándorlásellenes politikusokhoz hasonlóan – rájött arra, hogy
Ennek a válaszképtelenségnek is köszönhető a jobboldali populista pártok megerősödése Németországban (AfD), Olaszországban (Északi Liga), Svédországban (Svéd Demokraták) és Ausztriában (Osztrák Szabadságpárt). De a liberalizmus politikai válsága csak ezeknek a jobboldali pártoknak, politikusoknak a retorikájában következik kizárólag a migrációból: valójában egy gazdasági gyökerű átalakulás zajlik a világban, amelynek csak az egyik tünete a globális vándorlás, amit az is bizonyít, hogy főleg Dél-Európában baloldali populista pártok jöttek elő a semmiből (a görög Sziriza, a spanyol Podemos, az olasz 5 Csillag Mozgalom), és a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt is ezekre a kihívásokra keresi az újbalos válaszokat – a migráció démonizálása nélkül.
Végtelen háború
Orbán invenciója más európai populistákhoz képest, hogy képes volt úgy meglovagolni a migrációt, hogy a magyarok – szemben a bevándorlókkal nagy számban együtt élő nyugat-európaiakkal – csak akkor találkoztak menekültekkel, amikor 2015 nyarán és kora őszén tízezrek vonultak át az országon napok alatt. Az Orbán-rezsim a migráns szó jelentését is leszűkítette:
Ez a rasszista és vallási alapú diszkrimináción nyugvó szűkítés már csak azért is problémás, mert a Közel-Keletről és főleg Afrikából sok keresztény is érkezik Európába. Köztük ezrével, tízezrével olyanok, akik hasonló hitelveket vallanak, mint Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia.
De mindez nem számít Orbán politikai harcában. Számára az a lényeges, hogy beszélhessen a migráció veszélyeiről, ezen keresztül a Nyugat hanyatlásáról, a liberális elitek és a liberális demokrácia válságáról. Ezzel a retorikával, stratégiával tör előre az európai politikában, miután idehaza megszilárdította a hatalmát és a rendszerét.
A félelmet Orbán két módon tartja fent: az egyik az, hogy mindig talál valamit, ami ellen harcolni lehet az Európai Unióval ezen a csatatéren: a menedékkérők jogait, a kvótarendszert, a határvédelmet. A másik ezzel szorosan összefügg: a veszély sosem múlik el vagy csökken, hiszen globális folyamatról van szó.
Ma a Földön mintegy 3 milliárd ember él napi két dollárnál kevesebb bevételből. Ahhoz, hogy a migrációs nyomás növekedjen, Tisztelt Ház, nem kell háború sem. 2050 egy belátható távolság, 34 év. Sokan reménykedünk okkal abban, hogy azt a világot még saját szemünkkel fogjuk látni. 2050-ben Egyiptom lakossága a mai 90 millióról 138 millióra fog nőni, Nigériáé 186 millióról 390 millióra, Uganda népessége a mai 38 millióról 93 millióra nő, Etiópiáé meg fog kétszereződni, 102 millióról 228 millióra, és mivel Észak-Afrika kulcsállamai ma képtelenek vagy nem hajlandóak korlátozni a területükön való átjárást, Európa még több, a kapuin kopogtató emberre számíthat az elkövetkezendő évtizedekben
– mondta Orbán az Országgyűlés 2016. őszi ülésszakának első napján, nem sokkal a kvótanépszavazás előtt. Majd az érvénytelen, de 3 millió 362 ezer a Fidesznek tetsző (azaz „nem”) szavazatot hozó referendum után azt mondta a Parlamentben, hogy az „Európára és így Magyarország déli határaira nehezedő bevándorló-, migránsnyomás hosszú évekig fennmarad majd, és időnként lökésszerűen meg is erősödik”, de „ma már a délről fenyegető, akár milliós nagyságrendű veszély feltartóztatására is képesek vagyunk”.
Két fontos dolgot mondott akkor ki a miniszterelnök: a migrációsnak nem lesz vége a mi életünkben, tehát örökös politikai harc dúlhat körülötte, illetve azt, hogy Magyarország – a kerítéssel – védve van. Ahogy 2017. október 23-án fogalmazott, „migránsmentes övezet” vagyunk. A játszmában ez ideális állás, mert a figyelmet arra az ellenségre lehet irányítani, amelyik ezt az állapotot állítólag fel akarja számolni.
A politikai tér átírása
Kanyarodjunk vissza a 2015-ös kötcsei beszédhez:
A végén, majd figyeljék meg, a legeslegvégén ez lesz a csata, ezt a harcot kell majd megnyerni. Leszünk-e elegen Európában, akik azt mondjuk, minden országnak joga van a saját etnikai, kulturális összetételét neki tetsző módon megváltoztatni, és egyetlen országnak és az uniónak sincs joga másokat arra kényszeríteni, hogy ezt megtegye.
A vég, amiről Orbán beszélt, 2019 májusában eljöhet, legalábbis a fideszesek már-már ilyen tétet adnak a közelgő EP-választásnak. Orbán távlati gondolkodását jól példázza, hogy már három éve kimondta, amiből most kampányt fog csinálni. Az idén szeptemberben már erről beszélt az Országgyűlésben:
a politikai erők Európában ma két táborra oszlanak: bevándorláspártiakra és bevándorlásellenesekre. Ez ma fontosabb, mint a pártszimpátiák, így ez ma felülírja a hagyományos pártszerkezeteket.
A jobboldali populisták érdeke, hogy az európai választók így értelmezzék az EP-választást, és ne olyan kérdések körül forogjon a kampány, hogy ki hogyan képzeli el az EU költségvetését, mihez kezdjünk a brexit után, mivel javítható Európai globális versenyképessége. Orbán menetrend szerint ki is hívta Emmanuel Macron francia elnököt, aki a liberalizmus felől közelíti a mérsékelt jobboldaliak táborát, és szívesen lenne az európai politika centrumának fő alakja. Fel is vette a kesztyűt, elfogadva fő ellenfelének Orbánt.
Ha bejön a húzás, és a bevándorlásellenesek jelentősen megerősödnek, akkor Orbán akár fel is robbanthatja az Európai Néppártot, és egy kis tagállam vezetőjeként Európa egyik élpolitikusává avanzsálhat.
Fotó: George Hochmuth / AFP
Ehhez az kell, hogy a „bevándorláspártiak” megbukjanak – ami Orbán szerint elkerülhetetlen. A kérdés, hogy kik ők, és miért gondolja úgy Orbán, hogy bukni fognak ezek.
Véget ért az álmodozások kora
Európa vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni Európát a bevándorlásról. Az európai elit csődöt mondott
– jelentette ki Orbán az idei tusványosi beszédében, majd azzal folytatta, hogy körülbelül 300 nap múlva, az EP-választáson le lesz cserélve ez a becsődölt elit.
És ide sorol Orbán mindenkit, aki mást mond a migrációról, mint ő, és döntéshozó helyzetben van az EU-ban. Ezeket az embereket a Fidesz média- és propagandagépezete szívós munkával igyekszik egyetlen, Soros-ügynök feliratú zsákba pakolni, de mi most hívjuk úgy őket, hogy a liberális konszenzust elfogadók. Ugyanis Orbán azért harcol ellenük ilyen bátran, mert komoly sebeket kapott az a gondolat, hogy a jobb- és baloldaliak közösen elfogadnak liberális minimumértékeket, amelyekről azt állítják, hogy ezek által élhető egy demokrácia, és a kapitalista berendezkedéssel karöltve ebből az egyenletből jön ki az elérhető legnagyobb jólét.
Csakhogy a 2008-os gazdasági válsággal léket kapott ez az elképzelés. Még úgy is, hogy a liberális demokráciák továbbra is a világ vezető erejei között vannak: „Tény ugyanis, hogy minden belső bajunk és nyűgünk ellenére Európa továbbra is egy csodálatos hely és jó benne az élet” – ismerte el a Nyugat végóráiról beszélő Orbán is egy 2016-os parlamenti beszédében.
De a liberális demokrácia azért valóban léket kapott, mert
- a liberális és szociáldemokrata értékekre – szabadságjogok, munkavállalói jogok, alapvető emberi jogok, demokratikus választások, fékek és ellensúlyok rendszere – magasról tevő rendszerek emelkedtek fel,
- centrumországok középosztálya a globális átalakulás vesztes oldalára került,
- a társadalmi egyenlőtlenségek egyre nagyobbak lettek,
- a képviseleti demokrácia jelenlegi formájára egyre élesebb kritikák zúdultak, mondván, a képviselők a saját és nem a képviseltjeik javára politizálnak.
Orbán Viktor ezt jól érti. 2016-ban így fogalmazott Tusványoson:
A mindennapi életünket egy ki nem mondott európai elitválság jellemzi. Mert persze Nyugat-Európában hol a kereszténydemokraták, tehát a jobboldaliak, hol a baloldaliak győztek az elmúlt ötven-hatvan évben, de valójában mindig ugyanabból a körből, ugyanabból az elitből, ugyanabból a gondolkodói világból, ugyanazokból az iskolákból, ugyanazokból az ifjú politikusi nemzedéket felnevelő intézményekből jöttek Európa vezetői jobb- és baloldalon ötven-hatvan éven keresztül. Ezt mindenki természetesnek is tekintette, hiszen ők azok, akik már egymással versenyezve és egymást váltva, de végül is képesek garantálni Európa folyamatos növekvő jólétét. Miután a gazdasági válság ezt megkérdőjelezte, a gazdasági válság elitválsággá fordult át. Az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Tehát a gazdasági válságból lett egy elitválság, az elitválságból ma pedig van egy demokráciaválság, mert az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak.
Vegyük észre, hogy Orbán mit tesz hozzá a fent leírt folyamathoz, vágyvezérelten: azt, hogy a demokrácia maga került válságba. A miértről később lesz szó, de annyit már most szögezzünk le: bár az elitválságról beszélő populisták Európa-szerte megerősödtek, még egyáltalán nem ők fújják a passzát szelet.
De Orbán megérezte a pillanatot, hogy le lehet sújtani az ellenségre, megkereste a legfájóbb a pontot – a migrációt – és teljes erejéből elkezdett arra támadni.
Az egész menekültügy, az egész népvándorlás, az egész megélhetési bevándorlási probléma megfelelő látószögből nem más, mint a liberalizmus identitásválsága. […] Meggyőződésem, hogy jólétben élni és ezzel egy időben liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges
– 2015-ös kötcsei beszédében azt mondta ki Orbán, ami nyilvánvalóan látszik ma már: az univerzális emberi jogok elkezdték szétfeszíteni a fejlett világ kereteit, és a liberális-centrista-jobbközép politikusok azzal találták szembe magukat, hogy nem dönthetnek úgy, ahogy nézeteikből következne. 2015-ben még dübörgött Angela Merkel Willkommenskulturja, 2018-ban viszont már javában toloncolják ki Németországból a nem európai bevándorlókat:
„A világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek, hátat fordított azoknak az államoknak, amelyekben az emberi méltóságot nem tisztelik, sőt naponta lealacsonyítják. Mindezt értjük és megértjük. Csakhogy egyszerű matematikai számítások alapján is világosan látszik: Európa nem képes magára venni a világ összes baját” – fogalmazta meg 2015-ben Orbán Viktor azt, ami mára mainstreammé vált.
Keményedő retorika
2015-ben a miniszterelnök még úgy érvelt a kerítés megépítése mellett, hogy „vegyük elejét a népvándorlásnak, majd miután megvédtük a határainkat, utána beszéljünk arról, hogy mit kezdjünk azokkal, akik idejöttek, vagy ide akarnak jutni”. Szerinte az elit az illegális bevándorlást támogatta, ő a legális bevándorlást elfogadta volna.
Nem vagyunk képesek eltartani az összes gazdasági bevándorlót
– érvelt ekkor még pragmatikusan Orbán, és azt tette hozzá egy parlamenti felszólalásában, hogy „nem gondoljuk azt, hogy mindenki, aki onnan jön, terrorista”.
2016-ra, amikor világosan látszott, hogy senki nem pártolja az illegális migrációt – ahogy egyébként a kezdetek óta nem támogatta senki – már bekeményített Orbán:
Én mind a mai napig nem tudom önöknek megmondani, hogy most akkor mi is a migráció tekintetében az európai intézkedések célja. Az-e vajon, amit én gondolok és szeretnék, hogy állítsuk meg a migrációt, és ellenőrizetlenül senkit ne engedjünk be, vagy az, amit a Bizottság mond, hogy ezt lassítsuk le. Nem tudom, hogy megállítani akarjuk vagy lassítani. Én azért akarom megállítani, mert azt gondolom, hogy ez egy rossz dolog.
Ugyanezen tusványosi beszédében arról is értekezett a kormányfő, hogy „a migráns a személyében a legtöbb esetben inkább áldozat, akit a szerencsétlen élethelyzet, a saját országában elnehezülő megélhetési lehetőségek, az ottani rossz kormányzás, a mi rossz, csalogató migrációs politikánk meg az embercsempészek áldozattá tesznek”. Ez látszólag humánus megközelítés, viszont mégis csak az a megfontolás áll mögötte, hogy Orbán egyre inkább azt hangoztatta: Európába kifejezetten hívják a migránsokat a bevándorláspárti politikusok (és persze Soros György ügynökei).
„Nincs kő a szívünk helyén, ugyanakkor az Európát veszélyeztető bevándorláspolitikának véget kell vetni” – mondta Orbán akkor, amikor napirenden volt az unióban a menekültek kvóták szerinti elosztása. Majd a 2016. októberi népszavazás eredményén még jobban felbátorodott:
A szervezett és irányított migrációs betelepítés már évek óta zajlik Európában, a maga riasztó valóságában azonban 2015-ben jelent meg Magyarország területén, amikor illegális bevándorlók százezrei törvényellenesen, erőszakosan és félelmet keltő módon, a magyar hatóságoknak és a magyar jogszabályoknak fittyet hányva keresztülgázoltak Magyarország területén.
2017-re eltűnt az Orbán-beszédekből a menekültek nehéz élethelyzetére vonatkozó minden utalás. Januárban a határvadászok eskütételén még „az embercsempészek, a beengedést és meghívást ígérgető európai politikusok és saját illúzióik áldozataiként” kerültek elő a migránsok.
A februári évértékelőjében már a legmeredekebb összeesküvés-elméletek szellemében fogalmazott:
Így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak Európába sok millió migránst. […] A népszavazással pedig megtiltottuk, hogy mások dönthessék el, kit engedünk be az országunkba és kit nem. Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni; németet, hollandot, franciát, olaszt, rémült politikusokat és újságírókat, hazájukat elhagyni kényszerülő keresztényeket, akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni.
Másfél év alatt elérkeztünk onnan, hogy
„A terv úgy hangzik, évente be kell hozni több százezer, lehetőleg egymillió, minden évben egymillió migránst muszlim világból az Európai Unió területére” – ismertette a „Soros-tervet” Orbán 2017-ben Tusványoson, amit ekkorra a szavazótábora már készpénznek vett.
Az idén szeptemberben pedig már arról beszélt a parlamentben, hogy nem akarunk keveredni más kultúrákkal:
A mi álláspontunk ebben a kérdésben világos: hazánk nem átjáróház, nem is gyűjtőtábor. Ha keveredni akarnánk más kultúrákkal és civilizációkkal, akkor erről majd mi konzultálunk, és mi határozunk róla, bár ettől az ötlettől eltanácsolnám a magyar embereket.
Orbán lépésről lépésre keményített meg migrációügyben, és húzza maga után a csőbe az ezen a harctéren talajt vesztett politikusokat, akik folyamatosan engedményeket adnak a jobboldali populistáknak. Mintha nem vennék észre, hogy a populisták megoldást nem akarnak, csak egyre keményebb szavakat, és azt, hogy a migráció legyen az egyetlen beszédtéma Európában.
Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Orbán és újdonsült szövetségese, az Északi Liga vezetője, az olasz belügyminiszter Matteo Salvini már arról beszél, hogy toloncolják ki tömegesen a migránsokat Európából.
Fotó: Barbara Gindl / AFP
Új keresztény korszak
Ebből az egészből akkor lesz politikai haszon, ha Orbán alternatívát mutat: ez lett az illiberális demokrácia, ami 2018-ra a kereszténydemokrácia címkét kapta.
A liberális demokrácia a multikulti mellett áll, a kereszténydemokrácia pedig elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, ami egy illiberális gondolat. A liberális demokrácia bevándorláspárti, a kereszténydemokrácia bevándorlás-ellenes, ami echte illiberális gondolat. És a liberális demokrácia a variálható családmodellek pártján áll, a kereszténydemokrácia pedig a keresztény családmodell alapján áll, ami szintén egy illiberális gondolat
– fejtegette 2018 nyarán Tusnádfürdőn. A felsorolásból is látszik, hogy eszmetörténetileg nincs nagy újdonság Orbán elképzeléseiben: konzervatív fordulatot sürget, azaz tradicionális értékeket kínál, homogén társadalmat, változatlanságot ígér, és ezek által biztonságot, rendet.
Ugyanebben a beszédében hirdetett új korszakot a miniszterelnök, amiről azóta sokan, sokfélét mondtak, de egyértelmű, hogy a liberális konszenzus utáni korszak eljöveteléről beszélt. Már ezt is megszellőztette 2015-ben Kötcsén:
Az állításom az, hogy, amit most tapasztalunk, egy korszaknak, egy szellemi-ideológiai korszaknak a vége. Mellőzve minden nagyképűséget, ezt egyszerűen a liberális blabla korszakának nevezzük.
A harmadik kétharmados győzelem utáni első parlamenti beszédében ki is mondta egyenesen, hogy „a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy a zátonyra futott liberális demokrácia helyett inkább felépítettük a XXI. századi kereszténydemokráciát”. Orbán pedig a 2019-es EP-választás után egész Európában azt látná szívesen, amit Magyarországon kiépített.
Csak idő kérdése, és nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt az egész nyugati világban győzni fogunk
– mondta a 2017-es Fidesz-kongresszuson. De ez a győzelem legfeljebb a bevándorlásügyben értelmezhető.
Épp itt van az egyik nagy orbáni csúsztatás: egyetlen témában szorongatja a liberális demokráciát, cserébe minden létező ponton annak bukásáról beszél.
Fotó: Európai Parlament
A jogállam leépítését és a korrupciót érő bírálatok egyaránt félresöpörhetők azzal az érvvel, hogy ez csak a bukott liberális bevándorláspártiak végvári harca az új bevándorlásellenes, keresztény világrenddel szemben. Miközben semmiféle válasz nincs arra, hogyan függ össze a migráció azzal, hogy Orbán pártjának volt tagjai közül nevez ki embereket állami hivatalok élére, vagy hogy családtagjai, barátai sorozatosan nyerik közbeszerzéseket.
Mindezt igyekszik Orbán elfeledtetni saját keresztes háborújával, amelyben a végtelenségig igyekszik leegyszerűsíteni a világot két szemben álló oldalra:
ha jól harcolunk ebben a vitában, akkor helyreállíthatjuk a nemzeti identitás és a keresztény identitás tekintélyét és vonzerejét a liberális identitással szemben.
Sötét összeesküvők
A globális elit által terjesztett életérzés puha álompaplanja alatt ott a valódi és szikár élet. A valóságos emberi vágyak, álmok és remények le fogják győzni a ma még Európán uralkodó globalista elitet, és ismét naggyá fogják tenni Európát és benne Magyarországot is. Persze mindez nem következik be magától. Itt harc lesz és küzdelem
– jelentette ki Orbán a 2017-es Fidesz-kongresszuson. Az egyik oldalon tehát ott vannak azok, akik ismerik a „valóságot”, a nép igazi akaratát. A másik oldalon pedig az emberektől elszabadult elit, amely egy sötét összeesküvésben vesz részt Soros György akaratából. A miniszterelnök 2017. októberi szavaival:
A XX. században katonai birodalmak okozták a bajt, most a globalizáció farvizén pénzügyi birodalmak emelkedtek fel. Nincsenek határaik, de van világmédiájuk, és vannak tízezerszám megvásárolt embereik. Nincs szilárd szerkezetük, de van kiterjedt hálózatuk. Gyorsak, erősek és brutálisak. Ez a pénzügyi spekuláns birodalom foglyul ejtette Brüsszelt és jó néhány tagállamát is. Amíg nem nyeri vissza szuverenitását, addig Európa kormánykerekét sem lehet a helyes irányba fordítani. Ez a birodalom hozta nyakunkra az újabb kori népvándorlást is, a migránsok millióit és az új bevándorlók invázióját. Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani.
Ezzel azt is állítja Orbán, hogy amíg ő igazi demokrata, a liberális demokraták valójában nem azok, mert titkos érdekeket képviselnek a nép kívánalmai helyett. 2017-es évértékelőjében is arról beszélt, hogy „a liberális szellemi irányzat szembefordult a demokrácia eszményével, vagyis a többségi alapon, a többség akarata alapján megszervezett közösség ideájával. Politikai síkon a nyitott társadalom azt jelenti, hogy a valódi hatalmat, döntéseket és befolyást a választott parlamenti képviselők és kormányzatok helyett a világhálózatba fogott emberek kezébe, a médiagurukhoz, a senki által meg nem választott nemzetközi szervezetekhez és azok helyi irodáihoz kell át- és kiszervezni.”
Miközben nemcsak az uniós tagállamok parlamentjeiben, de az Európai Parlamentben is demokratikus választásokon megválasztott képviselők ülnek. Az Európai Bizottság tagjait a kormányok jelölik (a testület egészének jóváhagyásáról az EP szavaz), az Európai Tanácsban a kormány- ás államfők tanácskoznak. A parlamenten kívüli politizálás, a különféle érdekcsoportok lobbija minden rendszer sajátja, nem csak a liberális demokráciáé, legfeljebb a civil szervezetek jogait korlátozzák autoriter rezsimek.
Orbán természetesen a „liberális összeesküvők” legnagyobb bűnének is azt mondja, hogy támogatják a bevándorlást, és ezzel civilizációs tragédiát okoznának Európában. Többször kijelentette, hogy ez a Soros-terv lényege: hogy kicseréljék Európa lakosságát egy gyökértelen migráns népességre azért, hogy a globális pénzügyi körök kihasználhassák az ebből származó gazdasági előnyöket.
Amikor ilyen vad teóriák kerülnek elő, akkor már érezhető a túlfeszített próbálkozás annak a magyarázásában, hogy miért is dolgozik az egész világ ellenünk. A valóságról a leplet Orbán rántotta le saját magáról tavalyi tusványosi beszédében:
hogy Európa élni tudjon, és Európa az európaiaké maradjon, először is az Európai Uniónak vissza kell nyernie a szuverenitását a Soros-birodalommal szemben. Amíg ez nem következik be, nincs esélyünk arra, hogy Európa az európai embereké maradjon. Az Európai Uniót ezek után, ha visszanyertük a szuverenitásunkat, meg kellene reformálnunk.
A 2016-os alkotmánymódosítási javaslat vitájában is hasonlóan beszélt Orbán:
Valójában a migránsválság csak tünet, viszont nyilvánvalóvá tett egy alapvető és eldöntetlen kérdést. Amikor a közös Európáról beszélünk, akkor a nemzetek Európáját kívánjuk-e megőrizni, avagy európai birodalmat akarunk-e építeni?
Tehát szimplán arról van szó, hogy kié lesz a hatalom az Európai Unióban: a migránsozás, sorosozás annak az eszköze uniós szinten, hogy egy szuverenista irányvonal domináljon az unióban. Egy olyan irányvonal, amelynek politikusai nagy hangon hoznak bevándorlásellenes intézkedéseket, miközben csendben fellazítják az európai integrációt, és a nemzetállami szuverenitás címszava alatt egyre kevesebb kérdésbe engednék beleszólni az uniót, „Brüsszelt”.
Egy ilyen EU-ban sem országjelentések, sem Európai Ügyészség, sem politikai alapú kötelezettségszegési eljárások nem születnének. De egy olyan EU-ban sem nagyon, ahol ezek az erők kellően sok helyet szereznének az Európai Parlamentben, ahol blokkolni tudják ezeket a kezdeményezéseket. Az olyan nagy többséget igénylőket meg végképp, mint mondjuk a 7-es cikkely szerinti eljárás elindítása.
Orbán Viktor szemszögéből ez azt jelentené, hogy Magyarország továbbra is élvezi az uniós támogatások előnyeit, azaz lesz miből fenntartani a magyar gazdaság teljesítményét és finanszírozni a klientúrát. Az uniós kontroll viszont nemhogy erősebb, hanem gyengébb lenne az eddigieknél is.
