Közélet

„A terroristák sem problémák Jézus számára” – ezrek nézték a sportarénában a világhírű prédikátorokat

Hatalmas karizmatikus keresztény eseményt tartottak hétvégén a sportarénában: a rendezvényre több ezer ember volt kíváncsi. A szervező nemzetközi mozgalom olyasmi, mint a Felház, csak világméretű. Vezetői állítólag halottakat is támasztottak fel Jézus erejének hála, isteni csodák kísérik útjukat. Bemutatjuk ennek az Afrikában milliókat megmozgató szervezetnek a felemelkedését. Majd elmeséljük, milyen volt az első magyarországi eseményük.

Az Isten embere rátette a kezét a kisbabámra, imádkozott érte, és már nem volt halott. Életre kelt. Halleluja!

– mesélte könnyeivel küszködve egy nigériai nő több százezer ember előtt Daniel Kolenda evangelistának, aki Isten embere ebben a történetben. A 2009-es feltámadás nem az első volt, amit Kolenda állítólag látott, mint ahogy elődjének, a Christ for all Nations (Krisztus Minden Nemzetért, CfaN) missziós szervezet alapítójának, Reinhard Bonnkénak az útját is feltámadások, isteni csodák szegélyezik.

Csak egy gyógyító van, akinek a neve Jézus

– távolítja magáról a figyelmet Kolenda az afrikai anya története után azon a DVD-n, aminek szerényen csak annyi a címe: „Csodák”. A DVD-t a  CfaN háromnapos budapesti konferenciáján, a Papp László Sportarénában tartott Tűz Konferencián kaptam önkéntesektől.

Jelenet a DVD-ről

Szeretnénk meghívni benneteket egy rendezvényre, amit most nem mi szervezünk, viszont teljes vállszélességgel és mellbedobással ott vagyunk mi is, mert hogy szeretnénk képviselni az egyház egységét mi is, amennyire tőlünk telik

invitálta a rendezvényre az embereket Prekopa Donát is, a Felház egyik vezetője, oldalán a két másik vezetővel, Orbán Gáspárral és Ember Illéssel. Mivel tavaly cikksorozatot írtam a Felházról – egy, kettő, három és négy –, és itt volt a lehetőség megnézni, milyen egy hasonló, de világméretű szervezet nagy rendezvénye, ezért nem volt kérdés, hogy ott leszek a Tűz Konferencián. Megérte.

Fotó: 24.hu/ Bielik István

Egyszerű afrikai misszionáriusból szupersztár evangelista

Mielőtt rátérnénk a budapesti rendezvényre, tisztázzuk, hogy mi is az a CfaN, és miért gondolták, hogy három napra lefoglalják Magyarország legnagyobb rendezvénycsarnokát. Amit nem sikerült megtölteni, de így is ezrek voltak kíváncsiak a Tűz Konferenciára.

A missziós szervezetet tehát Reinhard Bonnke alapította 1974-ben, hét év afrikai missziós munka után. Mottójuk:

Kifosztani a poklot, és benépesíteni a mennyet!

A harmadik karizmatikus ébredési hullámmal egy időben induló szervezet gyorsan növekedésnek indult, saját beszámolóik szerint annak hála, hogy csodák történtek az összejöveteleiken.

Karizmatikus ébredés

A most is zajló, harmadik karizmatikus ébredési hullám nem feltétlenül pünkösdista, ez a történelmi egyházakon belül is érezteti hatását. De főleg pünkösdi gyülekezetekre, mozgalmakra kell gondolni, amikor erről van szó.

A pünkösdisták hangsúlyozzák Isten személyes megtapasztalásának fontosságát, mélyen hisznek Jézusban, és a Szentlélekkel keresztelkedést legalább annyira fontosnak tartják, mint a megtérést. A harmadik hullám a hetvenes évek végén indult. Ez John Wimber nevéhez kötődik, aki Vineyard néven alapított templomot, onnan indult egy nagy ébredési mozgalom, ami főleg az USA-ban érezteti hatását. A pünkösdizmus jelenleg a leggyorsabban növekvő keresztény irányzat: a Pew Research kutatóintézet összesítése szerint a Föld 800 millió protestáns népességéből 500 millióan pünkösdisták. Közülük a legtöbben Afrikában és az amerikai kontinensen élnek.

A hír, hogy Isten csodákat tett a stadionban, futótűzként terjedt a városban, és a záróalkalmon – Reinhard rövid szolgálatában első alkalommal –, zsúfolásig megtelt stadionban hirdette Isten igéjét!

– írják a CfaN honlapján a botswanai kezdetekről. Reinhardt azután döntött arról, hogy kibérli evangelizálásra az afrikai ország legnagyobb stadionját, hogy „Isten mutatott egy látomást  a Jézus vérével megmosott Afrikáról”. Arról nem szól a beszámoló, hogy a stadionbérlésre miből volt pénze a fiatal misszionáriusnak, de az tény, hogy hamarosan arról lett ismert, hogy hatalmas tömegeknek hirdette az evangéliumot. Illetve hogy csodák történtek ezeken az alkalmakon: állítólag emberek

AIDS-ből gyógyultak meg, rákok tűntek el nyomtalanul, a sánták eldobták a mankóikat, kerekes székeiket, a vakok újra láttak, a süketek újra hallottak.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

És egy sokat idézett eset szerint Bonnke a saját szemeivel látta a nigériai Daniel Ekechukwu feltámadását is.

Bonnke teleevangelistaként tévében is szerepelt, és írt sok könyvet is, amelyeket 123 nyelvre és dialektusra fordítottak le, több mint 100 millió példányban fogytak el. De pályája csúcsa talán a nigériai millenniumi evangelizációja volt, amikor csak Lagosban,

az ország legnépesebb városában egyszerre 1,6 millió ember volt kíváncsi rá, a teljes evangelizációs kampány alatt pedig 6 millió ember.

Akik szerint kamuk ezek a számok, azok nézzék meg ezt a videót, amelynek egy verzióját a sportarénában is levetítették:

A CfaN mára öt kontinensen működik, és a számlálójuk szerint 78 millió „lelket mentettek meg” fennállásuk óta. Így nem csoda, hogy Bonnke rendesen meg is gazdagodott a CfaN-ból, amit „Isten áldásának” tart, de nem szívesen beszél életkörülményeiről. Azt azonban lehet tudni, hogy jelenleg

Palm Beachen él egy 3 millió dollár értékűre taksált ingatlanban, és éves szinten volt, hogy közel 300 ezer dollár „kompenzációt” kapott csak a CfaN-tól.

Az USA adóhivatala, az IRS számai szerint a CfaN pedig 2006 és 2013 között 105 millió dollár adományt gyűjtött – ami mellett eltörpül a Felház tavaly összekalapozott 34 millió forintja.

Daniel Kolenda: raktárosból felkent vezető

Az idős Bonnke egészsége azonban megromlott, és 2017-ben, az utolsó nigériai evangelizációs kampány után átadta a stafétát Kolendának, aki már 2010 óta a CfaN igazgatója. Az amerikai születésű Kolenda családjában öt generációra visszamenőleg találhatóak pünkösdista prédikátorok, így már ő is egészen korán erre a pályára készült. Ám nem egészen ennek megfelelő poszton kezdte karrierjét: a CfaN-nál a könyvraktárban dolgozott.

Akkor kell megragadnod a lehetőséget, amikor a lehetőség fennáll!

– ismertette Kolenda a mottóját egy vele készült interjúban. Az ő lehetősége pedig akkor érkezett el, amikor Bonnke nem tudta elvinni személyi asszisztensét egy pápua új-guineai misszióra, és valahogy a raktárosra esett a térítő evangelista választása. A két férfi kapcsolata elmélyült, majd Bonnke elmondása szerint Istenre hallgatva Kolendát tette meg utódjának:

A felkentet kell kinevezni!

így parancsolta az Úr Bonnkénak, hogy nevezze ki utódjául Daniel Kolendát.

Daniel Kolenda. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Daniel szolgálatát fantasztikus jelek és csodák követik – a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak. Látott embereket a halálból feltámadni. Mégis, a legfontosabb számára, hogy az evangélium a szegényeknek hirdettessen. Már sokkal több mint 10 millió embert vezetett az Úrhoz a CfaN nagyszabású evangelizációs kampányain

– írják róla a szervezet honlapján. A Tűz konferencián ingyen osztogatott DVD pedig ezekből a csodákból tart ízelítőt, de Kolenda megjegyzi hogy ezek csak példák a több ezer csoda közül, amelyek körülötte történtek Jézus erejéből.

A szent tűz, amellyel felemésztenék a világot

A CfaN tehát nagyon ismert, és fontos szervezet karizmatikus körökben, így nem csoda, hogy az első magyarországi rendezvényük, a „Tűz Konferencia tartja lázban a hazai kereszténység egy jó részét”. Ezt Sitku Tibor, a Pünkösdi Teológiai Főiskola oktatója írta blogján, amelyen így jellemezte a rendezvényt:

Tegnap halat adtak vacsorára a Budapest Arénában: a húsát leszopogattam, de a szálkákat kiköptem. Mindkettőből akadt elegendő.

A háromnapos konferencia alapvetően fizetős volt: délelőttönként és délutánonként előadások, különféle programok is voltak, de én csak a szombat esti ingyenes evangelizációt néztem meg. Egyébiránt a Tűz  konferenciák célja, hogy „kiképezzék a gyülekezetvezetőket és munkásokat az evangélizálásra”. Viszont emellett egy nagyszabású térítő esemény is, ami onnan kapta a nevét, hogy a Szent Szellem tüzét akarják a szervezők minél több embernek tovább adni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Sokan keményen kritizálják az egész rendezvényt, rámutatva bizonyos teológiai elhajlásokra, furcsa jelenségekre és zavaros szellemi kontextusokra

– írta posztjában Sitku Tibor, utalva arra, amiről mér a Felház kapcsán sok szó esett, hogy nem csak a nagy történelmi egyházak néznek ferde szemmel a karizmatikus mozgalomra, de a karizmatikusokon belül is vannak ellentétek. Feltűnő, hogy a Hit Gyülekezete – a legnagyobb magyar pünkösdista gyülekezet – nem hirdette a rendezvényt, miközben a kisebb karizmatikus gyülekezetek vezetői, lelkészei igen. Az Aréna színpadán szombaton feltűnt Fóris Attila, a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik vezetője, de korábban az Omega Hálózat, az Agapé Gyülekezetek, a Krisztus Szeretete Egyház, az Ébredés Misszió, és az Élő Ige Gyülekezet arcai egy közös videóban is reklámozták a konferenciát.

Azt a konferenciát, amiről így beszélt Bret Sipek, a CfaN kampányigazgatója:

Hisszük, hogy ez egy olyan konferencia lesz, amely megrázza ezt az országot, egy szellemi földrengést idéz elő.

Ez a földrengés szorosabban arról szól, hogy Bonnkénak volt egy látomása, amely szerint „az utcák örvendező emberekkel telnek meg, mindenfelé az evangéliumot hirdetik, sokan, nagyon sokan megtérnek, meggyógyulnak és megszabadulnak. A látomásban felismertem, hogy ezek európai városok utcái, de körülbelül húsz év múlva a jövőben.” Ezért beszéltek a magyar pünkösdista gyülekezetek vezetői is arról, hogy az aratás napjai lesznek a Tűz Konferencia napjai, mert annyi lélek tér majd meg Jézushoz.

És itt érdemes felidézni Prekopa Donát szavait is a nekünk adott interjúból:

Vannak tüzek, a Felház egy látványosabb, nagyobb tűz, de nagyon sok másik ég az országban. Ezek a tüzek nőnek, és egy ponton erdőtűzzé kapcsolódnak össze, megállíthatatlanok lesznek. Már nem lehet majd körberakni ezeket kövekkel, és azt mondani, hogy ez a Felház. Ez az óriási tűz egész Magyarország kultúráját fogja megváltoztatni. Vagy akár egész Európáét.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Isten a muszlimokat is szereti, Jézusnak nem problémák a terroristák

Ez a nagy ébredés, „szellemi földrengés” elmaradt ezen a szombat délutánon: az Aréna bő fele telt meg, ami azonban így is jelent néhány ezer embert, ami szép teljesítmény egy vallási eseménytől. Viszont a CfaN afrikai megaeseményei felől, illetve onnan nézve, hogy a karizmatikus mozgalom szupersztárjai is színpadra léptek, már szerényebb eredmény.

Kolenda mellett Ben Fitzgeraldot, és Todd White-ot érdemes a nagy nevek között említeni. Szombaton utóbbi gyógyított a színpadról, de erről majd később. Azt viszont most le kell szögezni, hogy ezek az emberek igazi showmanek, akik tapasztaltan beszélnek, mozognak nagy tömegek előtt, a szó klasszikus értelmében is karizmatikus vezetők.

Todd White. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az este lefolyása nagyon hasonló volt egy Felház eseményéhez: Orbán Gáspárék lényegében pontról pontra importálták a forgatókönyvet.

Keresztény zene bemelegítésnek, ami nem csak sima koncert, hanem a dicsőítés része, tehát ennyiben rossz szó a bemelegítés. Majd Bret Sipek beszélt a CfaN-ról, illetve elárulta, hogy

100 ezer dollárba került a konferencia, és ehhez várják a hozzájárulásokat.

Ekkor adománygyűjtő dobozok indultak körbe, Sipek pedig elmondta, hogy a tized a gyülekezeteket illeti, ők nem azt a pénz kérik. Majd azt is közölte, hogy a Facebook-élő közvetítést 100 ezren nézték aznap.

Majd színpadra lépett Kolenda, akinek a prédikációjára most nem térek ki – a fenti videó egy rövid részlet ebből –, maradjunk annyiban, hogy egyszerű üzenetekkel operált. „Amit hallottam, nem nekem szólt, hanem főként és elsősorban olyanoknak, akik talán életükben először vettek részt evangélizáción” – írta róla Sitku Tibor.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ám magyar szemmel volt benne egy nagyon érdekes rész, ami azután következett, hogy levetítettek egy videót a Csodák DVD-ről, amely egy süket muszlim férfi gyógyulásáról és keresztény hitre téréséről szól. Ez az:

Kolenda valószínűleg nem akart politizálni, de mégis beleszállt az afrikai migránsok ellen küzdő, és eközben keresztény demokráciát építő Orbán-rendszerbe. Az evangelista perceken át beszélt arról, hogy milyen sok muszlim tér meg keresztény hitre Afrikában, és hogy Isten a muszlimokat is szereti, Jézus pedig „kigyógyítja” őket a hitükből.

A terroristák sem problémák Jézus számára

– kiabálta egy ponton Kolenda a színpadról, mire körülnéztem, hogy ez milyen reakciót vált ki a közönségből. És a helyzet az, hogy a megtérő muszlimok történetei, és az afrikai helyzet a közönségből tapsvihart váltott ki.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ide passzol Reinhard Bonnke egy 1991-es nigériai útja, amikor elterjedt, hogy az evangelista istenkáromlóan beszél az iszlámról. Ekkor a Kano nevű városban muszlimok templomokat gyújtottak fel, és összecsaptak a keresztényekkel. Szóval nem olyan egyszerű, és zökkenőmentes a helyzet, ahogy Kolenda mesélte, ami nem is meglepő, mert a közel 200 milliós Nigéria lakosainak egyik fele muszlim, a másik pedig keresztény, főleg protestáns.

Kolenda azt is elmondta többször, hogy „Afrika Jézusa, Magyarország Jézusa is”, azaz Európában is van esély ilyen ébredésre. És ennek egyik bizonysága, hogy Budapesten is csodák, gyógyulások fognak történni. Ezután megtörtént az oltárhoz hívás, amikor is megtérhetnek a hívek Jézushoz, hogy átadják neki az életüket: több százan éltek is a lehetőséggel. Majd Todd White érkezett a színpadra.

Jézus nevében: gyógyuljatok meg!

White elég megosztó alak keresztény körökben: a kigyúrt, rasztahajú prédikátor a bemutatkozását azzal kezdi, hogy 22 éven át volt drogos és ateista, ezután tért meg Jézushoz. De nem ez benne az igazán megosztó, hanem a gyógyító tevékenysége, amiből az Arénában is ízelítőt adott.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Amit gyógyítás alatt ért a karizmatikus mozgalom, az engem sokszor inkább elkeseredett próbálkozásra emlékeztet, hogy bármi áron győzzük meg önmagunkat arról, milyen egészségesek is lettünk, mert valaki egy mikrofonba belekiabálta hogy meggyógyultunk

– írta erre Sitku Tibor, tehát Todd White neki inkább a szálka volt a halból. És a Tűz Konferencia, illetve a CfaN afrikai tevékenysége alapján ez a gyógyítósdi visszásabb, mint a Felháznál, ahol ez kevésbé tűnt toborzó erejűnek, mivel főleg jól szituált egyetemisták látogatják az alkalmakat.

Amikor a Csodák DVD-n szegény afrikaiak arról mesélnek, hogy a különböző betegségeikből hogyan gyógyította meg őket Jézus, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy másban nagyon nem is reménykedhettek.

Egy megsántult fiú egyenesen bele is mondta a kamerába, hogy az állam nem támogatja a műtétjét, 2000 amerikai dollárja pedig éppen nincs a családjának, úgyhogy maradt Jézus.

Az Arénában is sok volt az idős ember, voltak  tolószékesek, siketek, és amikor White megkérdezte a színpadról, hogy kinek van szüksége a gyógyulásra, akkor majdnem mindenki felemelte a kezét. Mindenkinek a szíve joga, hogy hisz-e Jézus gyógyító erejében. De az is, hogy megvan arról a véleménye, hogy ha valaki főleg ezzel a Jézusnak tulajdonított gyógyító erővel gyűjt híveket, akikből aztán pénzt csinál.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Nos, Todd White annyit csinált, hogy különböző betegségeket, fogyatékosságokat mondott – leukémia, tumor, rák, mozgásszervi bajok, siketség, vakság –, majd háromig számolt, ami után az egymást megérintő, vagy karjukat egy irányba kinyűjtó embereknek azt kellett teli torokból kiáltani, hogy Jézus. Majd White megkérdezte, hogy van-e olyan, aki meggyógyult, ha van, akkor integessen. Én bárhogy tekergettem a nyakam a nagy tömegben, alig voltak akik integettek.

Az viszont elég kínos pillanat volt, amikor a  kerekes székes szektor felé kiáltott Jézust a csarnok, és az élő közvetítést figyelő ismerősöm szerint bárhogy igyekeztek talpra állítani a kerekes székeseket, ők csak nem akartak lábra állni.

Ezek a pillanatok videón:

„Nem szeretnénk, ha a csodák és egyéb isteni ajándékok kerülnének a Felház középpontjába” – mondta nekünk tavaly Orbán Gáspár. A Tűz Konferencián és a CfaN tevékenységében viszont egyértelműen ezek viszik a prímet.

Galéria
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik