Az amerikai sajtó már napok óta cikkezett arról, hogy az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának napjai vannak hátra hivatalában. A végső okot H. R. McMaster leváltására az a kiszivárogtatott információ jelentette, amely szerint az amerikai hírszerző közösség által az elnöknek készített napi hírszerzési tájékoztatóban az orosz elnökválasztás kapcsán az szerepelt, hogy az elnök ne gratuláljon Vlagyimir Putyin elnöknek. Donald Trump ennek épp az ellenkezőjét tette.
Az elnöki tájékoztató a világ egyik legtitkosabb dokumentuma, a hírszerző szervezetek által az előző nap eseményeiről gyűjtött lényegi információkat és a következő nap várható eseményeit tartalmazza, így olvasótábóra nagyon szűk. Volt, hogy az elnök, az alelnök és a nemzetbiztonsági főtanácsadó láthatta csak, volt, hogy egy-két tucatra is kiterjedt azok száma, akik miniszterként vagy tanácsadóként az elnök számára fontosak voltak. McMastert azért tehette felelőssé a szivárogatásért Trump, mert nemzetbiztonsági főtanácsadóként neki volt kulcsszerepe a tájékoztató terjesztésében.
Furcsa ez hallani, mert annak idején, amikor az elnök felkérte az egykori tábornokot nemzetbiztonsági tanácsadónak, épp azért dicsérte mindenki a Fehér Ház új urát, mert olyan embereket vett maga köré, akik higgadtak és tapasztaltak voltak, és kellően átlátták az amerikai külpolitikai kérdéseit.
Tábornokok uralma
Ha valaki nem emlékezne, Trump első csapata csupa olyan emberből állt, akik éles fordulatot akartak végrehajtani mind az amerikai-orosz, mind az amerikai-iráni kapcsolatokban. 2017 tavaszán aztán elnök szembesült a realitásokkal, és fokozatosan rúgta ki ezeket a középúttól messze álló szakértőket. Így távozott annak idején Gorka Sebestyén is az elnök környezetéből.
Trump környezetében megerősödtek a tábnornokok. A védelmi miniszter Jim Mattis tábornok már a kezdetektől az elnök mögött volt, de McMaster és John Kelly tábornok, az elnök kabinetfőnöke csak a második hullámban került a Fehér Házba. 2017 nyarára a tábornokok uralmáról szólt a sajtó, mert arra még nem volt példa a modern amerikai történelemben, hogy ennyi katonatiszt legyen az elnök közvetlen környezetében politikai feladatokat ellátva.
Tillerson, McMaster. Ki lesz a következő?
A nemzetbiztonsági főtanácsadó a külügyminiszterhez hasonlóan szintén a Twitteren kapta meg a selyemzsinórt. Rex Tillersont a múlt héten váltotta le az elnök, helyére a CIA korábbi igazgatóját, egy keményhangú, Irán ellenesként számontartott korábbi republikánus képviselőt jelölve a posztra. Az amerikai külpolitikai döntéshozatalban a külügyminiszter és a nemzetbiztonsági főtanácsadó számít főszereplőnek, így Tillerson és McMaster elmozdítását a legtöbben valamiféle forgatókönyv részeként próbálják látni.
Mindkét vezető az amerikai külpolitikai realista látásmódját próbálta képviselni, mindketten megpróbálták visszafogni elnökük impulzív, gyakran át átgondolatlan és csapongó külpolitikai aktivitását. Emiatt aztán volt is rendesen konfliktusuk saját főnökükkel és többször kellett magyarázkodniuk. Hogy micsoda felszültségekkel teliek lehettek ezek a megbeszélések, jól jelzi, hogy Tillerson az egyik konfliktus után idiótának nevezte a főnökét.
Az elnök körül így már csak a védelmi miniszter és a kabinetfőnöke van a „régi gárdából” – egyelőre mindkettőjük helyzete stabilnak tűnik.
A két vezető gyors leváltása önmagában még jelenthetne egyfajta „vérfrissítési” szándékot os az elnök részéről, végül is a Trump mellett dolgozó vezető tisztviselőket egyébként is gyorsan leamortizálja a média és a közvélemény. Jellemző módon a védelmi miniszter Mattist ezt ugy próbálja elkerülni, hogy a sajtó képviselőinek alig ad lehetőséget arra, hogy nemzetközi útjaira elkísérjék, vagy hogy személyesen válaszoljon nekik a Pentagonban.
Ami aggasztóvá teszik a személyi váltásokat, az Trump elnök jelöltjei a cserére. Mike Pompeo a kezdetek óta egy határozottabb Irán ellenes politikát képviselne és a McMaster helyére felkért John Bolton is hasonló nézeteket vall.
Bolton ahhoz a generációhoz tartozik, amely 2000 és 2008 között a neokonzervatív Bush adminisztráció részeként keményen beleállt minden nemzetközi konfliktusba ott, ahol a gonosz tengelyét sejtette. Ennek lett katasztrofális következménye az iraki invázió, az Iránnal folytatott szájkarate és az Észak-Korea ellen folytatott szankciós politika.
Kemény szavak
Bolton hol az adminisztráció tagjaként, hol külső szakértőként híres volt kemény odaszólásairól, fenyegető kijelentéseiről, az iraki inváziót támogató megjegyzéseiről. Hasonlóan kortársaihoz a világot egy nagy, az USA és a szabad világ hatalmát fenyegető összeesküvésként látta, ahol Washingtonnak kell rendet tartania, ha kell megelőző (katonai) csapások kezdeményezésével.
Ha összerakjuk Pompeo és Bolton eddigi megnyilatkozásait, azt láthatjuk, hogy mind Iránnal, mind Észak-Koreával szemben kemény nyilatkozatokat tettek az elmúlt években. Mivel Trumpnak épp az volt a konfliktusa az előző külügyminiszterével és nemzetbiztonsági főtanácsdójával, hogy állandóan katonai önmérsékletről, a diplomáciai megoldásról és a nemzetközi összefogás szükségességéről beszéltek, lehet bennünk némi aggodalom arra nézve, hogy mi fog következni.
Persze nem háborúra kell gondolni, hanem elsőkörben a „szájkarate” ismételt felerősödésére és néhány, Iránt érintő intézkedésre. A Fehér Ház az elmúlt évben több kísérletet tett arra, hogy az Európai Unió, az USA és Irán által ratifikált, 2015-ben kötött nukleáris megállapodást valahogy felbontsa. Ez a megállapodás a Irán-ellenes gazdasági szankciók feloldását teszi lehetővé, amennyiben Teherán saját katonai célú atomprogramját leállítja, és ahhoz hozzáengedi a nemzetközi fegyverzetellenőröket. Az EU legutoljára kiállt a megegyezés mellett, szembemenve az amerikai érdekekkel, amit Irán azzal is meghálált, hogy hatalmas mennyiségű üzleti megállapodást között európai cégekkel az olajtermeléstől kezdve a repülőgépiparig. Ez elvileg az amerikai cégek előtt is nyitva áll, ám ők a kezdetek óta óvatosabban állnak a lehetőségekhez.
Az elkövetkező hónapokban ki fog derülni, hogy a vezetőcserék határozottabb Irán-ellenes amerikai külpolitikát is jelentenek-e egyben. Már Tillerson leváltásakor is felmerült annak lehetősége, hogy a lépés a szaúdi és emírségi trónörökösök tervezett washingtoni látogatásával áll összefüggésben, akikkel az közösen az USA valamiféle átfogó, Irán-ellenes stratégia létrehozásán gondolkodhat. Ha ez így lesz, az további konfliktusokhoz és erőszakhoz vezethet a Közel-Keleten, ahol továbbra sincs jele a nyugalomnak és a békének.
Kiemelt kép: McMaster távozik hivatalából. AFP / Brendan Smialowski
