Nagyvilág

Akár 1000 gyereket akar egy japán milliárdos

Japán bulvárlapok korábbi értesülései szerint élete végéig több száz gyermeket akar világra hozatni béranyákkal a fiatal, dúsgazdag japán üzletember, Sigeta Micutoki, akit hosszú huzavona után 13, béranyától született gyermek apjaként ismert el kedden a thaiföldi igazságszolgáltatás annak ellenére, hogy az országban 2015-ben - részben éppen az ő esete miatt - törvényben tiltották meg külföldieknek béranya igénybe vételét - írja az MTI.

A thaiföldi központi fiatalkorúak bírósága megállapította, hogy a 28 éves férfi mind a 13 gyermek biológiai apja, aki képes felnevelni őket, mivel egy tőzsdén jegyzett közismert vállalkozás résztulajdonosa. A bíróság a gyermekek kizárólagos felügyeleti jogával ruházta fel az üzletembert.

A gyerekek legjobb érdekeit az szolgálja, hogy biológiai szülőjével nőjenek fel

– tették hozzá, kimondva azt is, hogy az apa nem vétkes emberkereskedelemben.

Sigeta hazájában tervezi felnevelni 13 gyermekét, akik jelenleg thaiföldi nevelőszülők gondozásában vannak. Már nevel három gyermeket, akiket szintén béranyák hoztak világra Thaiföldön. Egy bangkoki bíróság még 2015-ben ruházta rá az apasági jogokat. A Thaiföldet 2014-ben megrázó béranyasági botrány kirobbanásakor az akkor 24 éves üzletember elmenekült Thaiföldről, majd keresetet nyújtott be gyermekei felügyeleti jogát kérve. Sigeta videokapcsolattal tett vallomást a tárgyaláson, amelyet élénk közérdeklődés övezett a délkelet-ázsiai országban.

Sigeta Micutoki évente dollármilliókat keres az apja, Sigeta Jaszumicu alapította távközlési és biztosítási vállalatbirodalom, a Hikari Cusin egyik nagyrészvényeseként. A zárkózottan élő férfit nagy titokzatosság övezi, a bangkoki béranyasági botrány kipattanása után a japán bulvárlapok szenzációhajhász cikkeket kezdtek közölni róla, de hamar felhagytak vele, mert a cégbirodalom ügyvédei rágalmazási perekkel fenyegették őket, és más módon is nyomást gyakoroltak rájuk. Sigetát ezért jelenleg csak úgy emlegetik a japán médiában, mint a névtelenséget kérő 28 éves férfi.

A bulvárlapok 2014-es cikkei szerint Sigeta Micutoki azt mondta, hogy 100-1000 gyermeket akar, és fagyasztóberendezés beszerzését tervezi kiváló minőségű spermájának tartósítására annak érdekében, hogy öregkorában is gyermekei születhessenek. A béranyák egy részét felkutató thaiföldi klinika, a New Light alapítója, Mariam Kukunasvili azt mondta az AP-nek 2014-ben, Sigeta azt közölte vele, hogy évente 10-15 gyermeket akar produkálni, és egészen a halálig akarja folytatni a bébicsinálást. A férfi azt is elárulta, hogy választásokon akar indulni, és úgymond szavazatszerzése akarja felhasználni a népes családot.

A japán bulvárlapok szerint Sigeta szüleit látták Kambodzsában is, amint megcsókoltak egy kisbabát, ahol a férfinak állítólag ugyancsak születtek gyermekei béranyáktól.

A thaiföldi fiatalkorúak központi bírósága úgy tudja, hogy a japán üzletember egy nemzetközi iskolába akarja járatni a Bangkokban világra jött 13 gyermekét, és Tokióban berendez számukra egy házat, ahol nörszök és dadák fogják gondjukat viselni.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik