Nagyvilág

13 gyerek felügyeleti jogát kapta meg egy japán férfi

Elismerte egy 28 éves japán férfi apasági jogait és átadta neki béranyáktól született 13 gyermekének egyedüli felügyeleti jogát kedden az illetékes thaiföldi bíróság. A központi fiatalkorúak bírósága megállapította, hogy a 28 éves férfi valamennyi gyermek biológiai apja, aki képes felnevelni őket, mivel egy japán tőzsdén jegyzett közismert vállalkozás alapítója és elnöke.

A felperes egy közismert, Japánban jegyzett cég örököse és elnöke, számos más vállalkozás tulajdonosa és részvényese, így megvan a pénzügyi alapja és a stabil bevétele valamennyi gyermek felneveléséhez

– indokolta döntését a testület.

A gyermekek legjobb érdekeit az szolgálja, hogy biológiai szülőjével nőjenek fel

– tették hozzá, kimondva azt is, hogy a férfi nem vétkes emberkereskedelemben.

A japán férfi, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, hazájában tervezi felnevelni 13 gyermekét, akik jelenleg thaiföldi nevelőszülők gondozásában vannak. A férfi már nevel három gyermeket, akiket szintén béranyák hoztak világra Thaiföldön. Egy helyi bíróság még 2015-ben ruházta rá az apasági jogokat.

A Thaiföldet 2014-ben megrázó béranyasági botrány kirobbanásakor menekült el az akkor 24 éves üzletember Thaiföldről, majd keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz gyermekei felügyeli jogát kérve.

Ügyvédje elmondta, hogy ügyfele azért nemzette a gyerekeket, mert nagy családot akart, és vagyonát gyermekeire kívánja hagyni. DNS-vizsgálattal állapították meg apaságát.

A japán férfi személyesen nem jelent meg a bíróságon, videokapcsolattal tett vallomást a tárgyaláson, amelyet élénk közérdeklődés övezett a délkelet-ázsiai országban.

A thaiföldi törvényhozás 2005-ben fogadott el szigorú törvényt a béranyaságról, megtiltva külföldieknek a béranyafogadást. Az intézkedést a japán férfi és egy ausztrál házaspár esete nyomán fogadták el, utóbbiaknak ikreik születettek 2013 decemberében béranyától, de nem vették magukhoz a Down-kóros fiúkat, csupán egészséges kislányukat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik