Nagyvilág
Child survivors of Auschwitz show their tattooed arms, Poland, February 1945. Photo taken by a Russian photographer during the making of a film about the liberation of the camp. Children were dressed up by the Russians with clothing from adult prisoners. (Photo by Galerie Bilderwelt/Getty Images)

A haláltáborban találta meg élete szerelmét az auschwitzi tetováló

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

újságíró. 2018. 01. 13. 17:00

Bár tetováló volt, Ludvig Eisenbergnek nem volt szüksége különösebb kézügyességre, rajztehetségre. Az 1916-ban született zsidó fiúnak csak egyszerű karaktereket, betűket és számokat kellett megformálnia a bőrön, minél olvashatóbban. Három éven át ő karcolta ugyanis a foglyok bőrébe a sorszámot az auschwitzi haláltábor-komplexumban.  

A férfi, akit mindenki csak Lale néven ismert és akinek a történetéről a BBC ír, a háború után hazatérve Sokolovra változtatta a családnevét. Nem sokkal később egy újabb, ezúttal kommunista rémálomban találta magát, ezért menekülőre fogta: a feleségével Ausztráliába emigrált. Lale soha nem tért vissza Európába, Melbourne-ben halt meg 2006-ban. Mindig félt, hogy kollaborációval vádolnák, ezért csak az élete vége felé kezdett el háborús múltjáról beszélni, amit felesége 2003-as halála után könnyebb szívvel tett meg.

Lale történetéről az ausztrál Heather Morris írt könyvet, ami a napokban jelent meg. A magyar nyelvű kiadás április környékén jelenik meg az Animus Kiadónál. Az írónőnek hosszú éveibe telt, mire kiérdemelte a holokauszt-túlélő férfi bizalmát és meggyőzte arról, hogy a múltja miatt nem eshet bántódása a családjának.

A 32407. számú fogoly

Ludvig Eisenberg 1916 októberében született Korompán. Amikor a nácik 1942 áprilisában bevonultak a városba, az akkor 26 éves fiú önként jelentkezett az első zsidó transzportba. A testvérei közül egyedül neki nem volt családja, munkája, és úgy gondolta, az áldozatával megmentheti a többieket. Fogalma sem volt róla, hogy mire vállalkozik. Auschwitzban a 32407-es sorszámot kapta, és egy, a tábor bővítésén dolgozó, barakképítő brigádba osztották be. Hamar megismerte az SS-katonák hirtelen dühkitöréseit, ezért igyekezett meghúzni magát.

A young man checks the numbers tattooed on the arms of Jewish Polish prisoners coming from Auschwitz, in Dachau concentration camp   in late April or early May 1945, after the camp was liberated by the US army on April 29, 1945. 
Himmler announced the creation of Dachau on March 20, 1933. More than 200,000 people were detained between 1933 and 1945, and 31,591 deaths were declared excluding the victims of the evacuation march in April 1945.  From December 1944 a typhus epidemic spread in the camp as many convoys arrived from other evacuated camps. The US troops of General Patton entered Dachau on the 29th of April 1945. At the liberation of the camp, the US army imposed a quarantine until May 25 to control the typhus epidemic. About 2.500 people died from 29 May to 16 June 1945 according to a French Memorial Association.   (FILM) AFP PHOTO/ERIC SCHWAB

Vers le 29 avril 1945, examen des matricules tatoués sur les avant-bras de juifs de Pologne survivants du camp d'extermination d'Auschwitz transférés au camp Dachau libéré par l'armée américaine. AFP/ERIC SCHWAB / AFP PHOTO / ERIC SCHWAB
Fotó: AFP/Eric Schwab

Nem sokkal a táborba érkezése után Lale tífuszos lett. Egy Pepan nevű francia akadémikus vette a szárnyai alá — az a férfi, aki az első napon az alkarjára tetoválta a sorszámát. Pepan kijárta, hogy Lale az asszisztense lehessen és megtanította a fiút a tábori túlélés művészetére. Arra, hogy kikkel kell jóban lenni, kikkel és mivel lehet kereskedni, és hogyan kell úgy létezni, hogy akár a legkisebb figyelmet is magára vonná.

Billog

Nem véletlenül vált a fogolytetoválás a holokauszt egyik legfontosabb szimbólumává. Ez volt a rabok végső megalázása a táborba érkezésük napján. Mire a tetováló elé kerültek, már kopaszra borotválták őket, minden személyes tárgyukat elvették, beleértve az összes ruhájukat és rongyokba öltöztették őket. A tetoválás nemcsak fájdalmas volt, de azon a ponton mindenki megértette, hogy megszűnt ember lenni, már nem több, mint egy sorszám, és a hátralévő, valószínűleg igen rövid életére az is marad.

Holokausztszimbólum

Az összes koncentrációs tábor közül csak az auschwitzi komplexumban tetoválták a foglyokat. Ide tartozott Auschwitz I. (a fő tábor), Auschwitz-Birkenau és Monowitz. Eleinte a táborokba érkező foglyok ruhájára varrták az azonosítószámokat. Azok nem kaptak ilyet, akiket rögtön a gázkamrákba küldtek. Az SS azoknak a foglyoknak a testét kezdte el először tintával megjelölni, akik a gyengélkedőn haldokoltak, vagy a kivégzésükre vártak, mert a halottak ruhái gyorsan eltűntek, így lehetetlenné vált az azonosításuk. A tetoválást 1941 őszén vezették be, amikor megérkeztek Auschwitzba az első, több ezer emberből álló, szovjet hadifogolytranszportok. Az iszonyatos halálozási arány miatt az összes rabot azonnal megjelölték. Először egy tűs pecsétszerűséget használtak, amivel sebet ejtettek a mellkas bal oldalán, majd a sebbe tintát dörzsöltek. Ez azonban nem volt túl praktikus megoldás, ezért az SS beszerzett egy ikertűs tetoválógépet. A sorszámokat ekkor már az alkar külső, illetve néhány esetben a felkar belső részére vitték fel. 1943 tavaszára az összes régebbi, még élő, és újonnan érkező foglyok is megkapták a tetoválásaikat. A sorszámoknak több kategóriája létezett, melyek különböző karakterekkel jelölték a fogoly státuszát, nemzetiségét és vallását.

Ezért blokkolt le teljesen Lale, amikor nyár közepén először egy női kart toltak az orra elé. A lány fiatal volt és gyönyörű, a férfi nem tudta rávenni magát, hogy a tűt a bőrébe nyomja. Pepannak kellett rászólni, hogy a tegye a dolgát, mert mindhármuk életével játszik. Lale évtizedekkel később úgy mesélte Heather Morrisnak, hogy ahogy ő a lány karjára véste a számot, a lány a tekintetével égette a szívébe ugyanazokat a jeleket: 34902.

Politische Abteilung

Egy napon Pepan eltűnt, Lale PEDIG soha nem tudta meg, hogy mi történt vele. Mivel a zsidó fiú a magyar és a szlovák nyelv mellett beszélt németül, franciául, oroszul, és egy keveset lengyelül is, megtarthatta pártfogója állását.

Lale kapott egy táskát tele tetoválófelszereléssel, egy papírt, ami igazolta, hogy az SS Politische Abteilung egysége (az auschwitzi Gestapo) alá tartozik, és lett egy tartótisztje is. Mindez viszonylagos biztonságot jelentett számára, vagy legalábbis annak az illúzióját.

Egy lépéssel távolabb került a haláltól, és különleges privilégiumokat élvezett. Az adminisztrációs épületben étkezett, több és jobb ételt kapott, mint a többi rab, saját szobája volt, sőt, szabadideje is, amikor már nem volt több tetoválnivaló fogoly.

Mindettől függetlenül Lale minden percben a halál árnyékában élt. Gyakran tűnt fel a munkahelyén Joseph Mengele, aki mindig az új érkezők közül válogatta ki az alanyokat őrült, embertelen kísérleteihez. Fütyörészés közben gyakran emlékeztette a tetoválót: attól, hogy megért egy újabb napot, nem biztos, hogy a következőt is meg fogja.

 34902.

Lale kiderítette, hogy a lányt, aki megigézte, Gitának hívják és a birkenaui női táborban van. A férfi mindent megtett azért, hogy életben tartsa a nőt és reményt öntsön belé. Ételt és leveleket csempészett neki, néha meglátogatta, sőt, azt is sikerült kijárnia, hogy Gita a lehető legelviselhetőbb munkát kapja.

A lány azonban kételkedett, nem hitt a jövőben.

A tetováló mindig erős volt és optimista. Embertelen szerencsével jutott a beosztásához, onnantól azonban csak rajta múlt, hogy észrevegye a kínálkozó lehetőségeket, és ki is tudja használni azokat. Annyi emberen segített, amennyin csak tudott. A tábor legfőbb értékével, élelmiszerrel üzletelt. Saját, emelt adagján is spórolt és üzletelt a tábor környékén élő falusiakkal, akiknek a táborba becsempészett pénzt és ékszereket adott. Fogalma sem volt róla, hogyan, de biztos volt benne, hogy túl fogja élni a rémálmot.

Amikor 1945-ben a szovjetek egyre közelebb kerültek Auschwitzhoz, a németek elkezdték kiüríteni a tábort. Gitát egy nagyobb transzporttal nyugatra küldték. Lale semmit sem tudott róla a nevén kívül, még azt sem, hogy honnan deportálták. Nem volt túl sok sansz rá, hogy valaha viszontláthatja szerelmét.

Kommunista fordulat

A háború végén Lale visszatért Korompára. Az egyik testvére, Goldie is túlélte a népirtást, és a szülői ház is a család tulajdona maradt. A tetoválónak az utolsó idők zűrzavarában sikerült némi ékszert lopnia a náciktól, így nem a semmiből kellett új életet kezdenie. Csak a szerelme hiányzott neki.

Lale szerzett egy lovas kocsit, majd Pozsonyba ment, a hazatérő tömegek útvonalainak egyik csomópontjába. Hetekig bóklászott a pályaudvar körül, hátha sikerül összefutnia Gitával. Végül egy vasutas tanácsára elindult a Vöröskereszthez. Az úton egy nő lépett a lova elé: Gita rátalált.

LONDON - DECEMBER 9:  Auschwitz survivor Mr. Leon Greenman, prison number 98288, displays his number tattoo on December 9, 2004 at the Jewish Museum in London, England. Mr. Greenman O.B.E age 93 and a British citizen, spent three years of his life in six different concentration camps during World War II and since 1946 he has tirelessly recounted his life through his personal exhibition at the museum where he conducts educational events to all age groups. January 2005 will be the 60th anniversary of the liberation of the extermination and concentration camps, when survivors and victims who suffered as a result of the Holocaust will commemorated across the world. (Photo by Ian Waldie/Getty Images)
Fotó: Ian Waldie/Getty Images

A pár 1945 augusztusában házasodott össze és vette fel a Sokolov nevet, hogy jobban illeszkedjenek a szovjet kontroll alá került Csehszlovákia társadalmába. Lale textilkereskedést nyitott, ami hamar sikeres lett. A holokauszttúlélő házaspár a saját pénzzel és adományokkal segítette a formálódó Izrael állam megalapítását. A kommunista hatóságok nem nézték jó szemmel a szervezkedést: az üzletet államosították, Lalét pedig letartóztatták. A házaspár az első adandó alkalommal disszidált.

A világ túloldalán

Lale és Gita először Bécsbe, majd Párizsba ment. Nem akartak többé Európában élni, ezért Sydney felé vették az irányt. Az úton azonban találkoztak egy melbourne-i párral. Ők meggyőzték őket, hogy ott kellene új életet kezdeniük.

Lale ismét textilkereskedést nyitott, Gita pedig ruhákat tervezett. A házaspár egyetlen gyermeke, Gary 1961-ben született. Évtizedeken át csak néhány közeli barát tudta, hol és hogyan ismerkedtek meg, soha nem beszéltek az Auschwitzban átéltekről. Az anyja halála után Gary győzte meg az apját, hogy mesélje el a világnak a történetét. A fiú a barátain keresztül találta meg Heather Morrist, aki vállalta a könyv megírását.

A nő nem elégedett meg azzal, hogy lejegyzi, és formába önti mindazt, amit Lale Sokolov elmesélt neki. Kormányzati támogatással történészeket bérelt fel, akik igazolták a sztorit: ők derítették ki azt is, hogy Lale szüleit néhány héttel a fiuk érkezése előtt ölték meg Auschwitzban.

Mire erre fény derült, az egykori tetováló már nem élt.

Kiemelt kép: Getty Images/Galerie Bilderwelt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.