Az emberi érzetek közül elsősorban a látás útján szerzett benyomásokból vizsgálható a lágerek világa. A látvány mellett azonban a hangok, a tapintások, az érintések, az ízek, az illatok és a szagok is formálták a tábori életet.
Az On the Spot párosa úgy csinált filmet a holokausztról, hogy a végeredmény mégsem egy holokausztfilm. Valahogy így lehet a fiatalabb generációkkal összekötni a holokauszt traumáját most, hogy lassan meghalnak az utolsó szemtanúk.
Cecilia Kleinnek két olyan megpróbáltatással kellett szembenéznie, amiből egy is bőven elég ahhoz, hogy megöljön egy embert. Mégis túlélte. Erről mesél a Cilka utazása című kötet.
Magyarul is bemutatták Eddy De Wind, a holland zsidó orvos könyvét, az egyik első holokausztmemoárt, amit még a haláltáborban kezdett írni egy SS-től lopott jegyzetfüzetbe.
A haláltáborok után is van élet, erre a következtetésre jutott egy osztrák pszichiáter, aki megalkotta a logoterápiát, amely szerint a jövő még ilyen esetekben is lehet reménykeltő.
Kűrét a Schidler listája című film zenéjére adta elő, ruhája egyik fele a koncentrációs táborbeli rabokéra, másik része pedig a náci kápókéra emlékeztetett.