Bár a hírek hatására úgy érezhetjük, hogy a világ nem lett békésebb az elmúlt években, a valóságban nincs szó az erőszak állandó növekedéséről. Egy genfi kutatóintézet kimutatása szerint az elmúlt évtizedben, 2010-ig a különböző háborúk évente körülbelül 50-60 ezer halálos áldozatot szedtek, majd a 2010 végén elkezdődött arab tavasz következményeként 2014-re 140 ezer halálos áldozatnál tetőztek a konfliktusok. A következő két évben lassú, de folyamatos csökkenés figyelhető meg, 2016-ban 100 ezren haltak meg háborúban, és tekintve, hogy korábban az áldozatok számát a szíriai és iraki háború emelte meg, vélhetően 2017-ben is folyatódott ez a tendencia. Az Iszlám Állam bukásával és a szíriai rendezés alakulása alapján elképzelhető, hogy 2018-ban tovább fog csökkenni a halálos áldozatok száma, ami persze attól is függ, hogy kirobbannak-e új konfliktusok, és hogyan alakulnak a meglévő háborúk.
Az sem mindegy természetesen, hogy a nagyhatalmak miként reagálnak kialakuló konfliktusokra. Az Egyesült Államok relatív térvesztése a világban alighanem folytatódni fog, párhuzamosan Oroszország további erősödésével. Kína szerepvállalását változatlanul nagy kérdőjelek kísérik, mivel a világ legnépesebb országa biztonságpolitikai értelemben továbbra sem tekinti magát globális szereplőnek, ennélfogva meglehetősen passzív. Az Európai Unió annál inkább globális ambíciókkal rendelkezik, de eszközei mind a puha diplomácia eszköztárába tartoznak: közvetítés a konfliktusokban, a fejlesztési segélyek és támogatások biztosítása fejlődő országokban. Ezek is fontos eszközök, de az elmúlt évek inkább arról szólnak, hogy kis és regionális hatalmak is inkább az erőben, és a nagyhatalmakkal való együttműködésben bíznak.
Listánk azokat a konfliktusokat gyűjti össze, amelyek 2018-ban is rendszeresen szerepelni fognak a hírekben, és amelyekből a legsúlyosabb háborúk bontakozhatnak ki.
Koreai-félsziget
Bár a háború kirobbanásának esélye nagyon kicsi, mivel egy potenciális atomhatalom (Észak-Korea) néz szembe egy deklarált atomhatalommal (Egyesült Államok), ez a kicsiny esély is emberek millióinak halálához vezethet. A szerencse az, hogy az amerikai külpolitikát nem Donald Trump Twitter-üzenetei, hanem az elnök mögött álló, tábornokokból lett politikusok tettei határozzák meg. A diplomáciai megoldást erősíti az is, hogy Kína is szerepet, méghozzá fajsúlyos szerepet kapott ebben a drámában, amelynek kapcsán minden szereplő tudja, hogy konvencionális, atombombáktól mentes háborúban is emberek százezrei halhatnak meg.
A koreai konfliktust azért nehéz elfogadni, mert igazából nincs megoldása addig, amíg Kim Dzsongun egy alku, avagy diplomáciai/gazdasági kényszerítés hatására le nem mond atomprogramjáról. Ennek az esélye egyelőre a nullához közelít, és Kína sem tudja, hogy ki akarja-e kényszeríteni a koreai diktátor távozását.
Irán és Szaúd-Arábia rivalizálása
Említhetnénk külön-külön is a súlyos áldozatokkal járó szíriai vagy jemeni konfliktust, de valójában egyre inkább egy regionális vetélkedés szemtanúi vagyunk a Közel-Keleten. Irán sikeresen terjeszti ki befolyását új és már meglevő területeken: Irakban, Szíriában, Libanonban, és némiképp Jemenben és Katarban, amit a szaúdi vezetés meg akad akadályozni. A képletet azonban bonyolítja, hogy mind az USA, mind Oroszország fontos szereplő a térségben, a maguk saját érdekeivel. Ezt a befolyást ügyesen használva, akár még mérsékelni is tudják azokat a károkat (emberéletben és a gazdaságban), amit a szaúdi-iráni vetélkedés okoz.
Szíriában Washington tétlensége, illetve Moszkva és Teherán kezdeményezőkészsége hozta el az Iszlám Állam összeomlását és a felkelők kezén maradt területek visszaszorulását. Irakban az USA és Irán aktivitása orosz passzivitás mellett segített helyreállítani az ország egységét. Jemenben a felkelőknek adott mérsékelt iráni támogatás heves szaúdi invázióval és amerikai támogatással találkozik. A képlet minden ország esetében más.
2018-ban egyelőre nincs jele egy újabb háborúnak, de a veszély két helyen is fennáll. Egyrészt Libanon örök lőporos hordónak számít, ahol mind Iránnak, mind a Nyugatnak, mind a dzsihadistáknak megvannak a maguk bázisai. Az Öböl-félszigeti emírségek közülük való Katarral vesztek össze, részben Irán barátsága miatt. Szaúd-Arábia képes lehet túllépni az eddigi szankciós politikán, és katonailag is beavatkozni a szomszédjában.
A jelenlegi háborúkat tekintve Jemen szenvedése tovább folytatódik, de ott elsősorban a civilek között lesznek áldozatok, nem az erőszak, hanem az egészségügyi és élelmezési problémák miatt kialakult járványhelyzet miatt. Irakban és Szíriában ugyanakkor pozitív fejlemények várhatóak, béke egyik helyen sem fog kitörni, de az erőszak jelentős csökkenésére számítani lehet.
Ukrajna
Európai szempontból talán ezzel kellett volna kezdeni a felsorolást, hiszen ez a háború itt van a kontinensen, mégis kevésbé érezzük a hatását: se menekültek, se terroristák nem jönnek Ukrajnából. 2018-ban nem valószínű, hogy az Oroszország támogatta szeparatisták újabb területeket foglalnának el, és Kijevtől sem várható egy offenzíva, Moszkva nem is engedné. Ez a konfliktus lassan befagyni látszik, a frontvonalak megmerevednek. Bár nincs és eddig sem volt totális nyugalom, 2018-is elsősorban a diplomácia, a tárgyalás éve lesz, még ha nem is várható igazi áttörés, új dinamikát legfeljebb egy esetleges ENSZ békefenntartó misszió jelenthet.
Katonai értelemben sem a NATO, sem az EU nem fog beavatkozni (utóbbi nem is tudna mivel). A konfliktus kezdete óta az észak-atlanti szövetség viszonya megromlott Oroszországgal, de azért pragmatikus maradt. Az elmúlt két évben a NATO megerősítette jelenlétét a Baltikumban és Romániában, de ez inkább az egy évtizeden át elhanyagolt feladatokról szólt, mintsem valami új, agresszív fellépésről. Ráadásul az ezekben az országokban állomásozó néhány ezer külföldi katona nincs egy súlyban az orosz vonalak mögött állomásozó majd százezernyi katonával.
Bár kevesen követik, azért fontos megemlíteni a karabahi konfliktust a Kaukázusban. Az örmények és azeriek közötti, vitatott helyzetű területen ugyanis 2016 és 2017 véres összecsapásai után valóban számíthatunk újabb összecsapásokra.
Száhel-övezet
Van Afrikának egy Szomáliától (Indiai-óceán) Mauritániáig (Atlant-óceán) tartó övezete, ahol egymás után törnek ki a súlyos, sok halálos áldozattal járó konfliktusok. Szomáliában a változó nevű, de mindig a központi hatalom ellen harcoló dzsihadista szervezetek az elmúlt évek jelentős külföldi katonai beavatkozása ellenére sem gyengültek meg, Dél-Szudánban pedig brutális polgárháború folyik a különböző politikai erők között.
Líbia déli, szaharai területei Malival, Nigerrel és Csáddal egyetemben egyetlen összefüggő problémahalmazt alkotnak, ahol nemcsak a dzsihadista csoportok által okozott erőszak jelent problémát, hanem a bizonytalanságot kihasználó emberkereskedelem, amely a délebbi területekről hozza a Földközi-tengerhez a menekülni vágyókat.
Ha mindez nem lenne elég, ott van még Nigériában és a környező országokban a gyerekrablásairól elhíresült Boko Haram is, amely ellen véres háború folyik.
Afganisztán
Egy évtizede még az afganisztáni konfliktus volt a legforróbb, a NATO és az USA számára első számú prioritást élvezett az ország. Az érdeklődés jelentősen enyhült Barack Obama elnöksége alatt, és ma már csak a nyugati katonák tizede tartózkodik az országban. A Trump-adminisztráció egyelőre az eszkalációban hisz, nyolcezerről mintegy 12 ezerre emeli az amerikai katonák számát. Érdemi változást nem sikerült elérni, az amerikai megközelítés túlságosan is a katonai megoldást preferálja, miközben 17 év háborúskodás után elég egyértelműnek tűnik, hogy ez nem működik. A megegyezést, vagy a párbeszédet a felkelőkkel azonban senki sem akarja felvállalni, mert ez a vereség beismerése lenne.
És a terrorizmus?
A terrorizmus súlyát hajlamosak vagyunk túlértékelni, hiszen éppen arról szól, hogy erőszakkal minél nagyobb pánikot, félelmet keltsen. Terrortámadás ritkán vezet háborúhoz (bár 2001. szeptember 11-e éppen erről szólt), illetve tömeges áldozatokhoz. Igaz, Európában 2015 és 2016 valóban kiugróan veszélyes év volt. 2014-ben még csak négy halálos áldozatot szedtek a terroristák, a következő két évben már 140 körül. Ehhez képest 2017-ben jelentős csökkenés történt megint, mintegy megfeleződött az áldozatok száma.
Ezekből a számokból nehéz megmondani, hogy mire számítsunk 2018-ban, de azt mindenképpen jelzik, hogy Európa még így is biztonságban van a világ többi részéhez képest. Mint említettük, 2016-ban a világban közel 100 ezer ember, többségében civil halt meg háborús konfliktusban, ebből Európa részesedése 142 fő volt az EUROPOL számításai szerint.
Bár nyilvánvalóan egy ember elvesztése is pótolhatatlan veszteség, azért érdemes látni, hogy micsoda szenvedéseken mennek keresztül a világ más részein.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Sedat Suna
