A libanoni elnök szerint Szaúd-Arábiában korlátozzák Szaad Haríri állítólag lemondott kormányfő mozgásszabadságát. Michel Aun erről vasárnap hivatalos nyilatkozatot adott ki, az elsőt azóta, hogy Haríri november 4-én, rejtélyes körülmények között bejelentette lemondását a szaúdi televízióban.
A kormányfő előtte egy hét leforgása alatt kétszer is járt Szaúd-Arábiában. Michel Aun nyilatkozata szerint Haríri még a családtagjaival sem érintkezhet szabadon, amióta Rijádban tartózkodik. A brit hírügynökség által idézett más libanoni kormányforrások szerint a miniszterelnököt az akarata ellenére tartják vissza a szaúdi fővárosban.
A brit hírügynökség értesülései szerint november 3-án Harírit a szokásokkal ellentétben nem fogadta senki a szaúdi kormány vagy az uralkodóház részéről, amikor Rijádba érkezett hivatalos látogatásra. A repülőtéren elvették a telefonját, és másnap arra kényszerítették, hogy bejelentse lemondását. Mindennek a hátterében Szaúd-Arábia és Irán vetélkedése áll a térségbeli vezető szerepért. A két hatalom szembenállása fegyveres konfliktusokban is megnyilvánul Irakban, Szíriában és Jemenben is – emlékeztetett a Reuters.
Harírihez közelálló források szerint Rijádnak az a kifogása a libanoni miniszterelnök ellen, hogy nem kész meggyengíteni országában a Hezbollah radikális síita szervezetet, amely Irán támogatását élvezi. Több libanoni forrás is úgy véli, hogy a szaúdiak Haríri Bahaa nevű bátyját szeretnék a helyébe állítani Libanon vezető szunnita politikusaként. Róla a források úgy vélik, hogy már Szaúd-Arábiában tartózkodik, de ezt a sivatagi monarchia illetékesei nem erősítették meg.
Szaúd-Arábia vasárnap azt kérte, hogy Irán ügyében egy hét múlva tartsanak rendkívüli ülést az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei.
Bejrútban vasárnap, az idei hagyományos maratoni futás nézői és résztvevői közül sokan feliratokon követelték, hogy Haríri hazatérhessen. “Azt akarjuk, hogy visszajöjjön a miniszterelnökünk” – volt az egyik plakáton.