A saját magát szociáldemokrataként meghatározó 74 éves vermonti szenátornak mindenkit – talán még saját magát is – meglepve sikerült keményen megszorongatnia az előválasztások alatt Clintont, aki már-már szinte úgy tekintett a Demokrata Párt elnökjelölti címére, ami alanyi jogon jár neki. Amikor Sanders tavaly április 30-án bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, az egész sajtó esélytelenként írta le az amerikai politikai életben karriergyilkosnak számító „szocialista” jelzőt büszkén viselő politikust.
Még azután is, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelmet kampánya középpontjába helyező Sanders kampányrendezvényein több tízezer embert, főleg szuperlelkes fiatalok kezdtek el megjelenni, akik több tízmillió dollárral támogatták küzdelmét a politikai és gazdasági elit hatalmasságai és az őket képviselő Clinton ellen. Az ellen a Clinton ellen, aki úgy vágott neki az előválasztásoknak, mintha az csak formalitás lenne, hogy azután csodálkozva nézze, hogyan özönlenek a progresszív fiatalok Sanders táborába. Akik ráadásul nem csak a republikánus politikusokra néztek gyűlölködve, hanem rá is.
@jacobsoboroff such an inspiring night … pic.twitter.com/998y9lSPMs
— Guy Walker (@Guywalker10) 2015. augusztus 12.
Milliók álltak mellé – és szavaztak is
A Clinton-kampány frusztrációja pedig csak egyre jobban nőtt, ahogy elkezdődtek az előválasztások, és Sanders egyre több és több államot nyert meg, rákényszerítve az egykori külügyminisztert, hogy letérjen középutas, a mérsékelt jobboldali és független szavazókra kiélezett programjától, és egyre inkább balra sodródjon. Hogy olyan ígéreteket tegyen és olyan ügyek mellé álljon ki, amik majd az országos választások alatt csak árthatnak neki.
Ugyan már márciusra látszott, hogy nagyon kicsi az esélye egy végső Sanders-győzelemnek, a hatalmas támogatói bázissal, és a több millió adományozónak köszönhetően óriási mennyiségű pénzzel rendelkező szenátor nem szállt ki a küzdelemből – a Clinton-kampány legnagyobb bánatára. A két politikus közötti személyes ellentét – amire nyugodtan lehetne akár az utálat szót is használni – az április közepén tartott New York-i előválasztás, és az azt megelőző tévés vita közben ért a csúcspontjára. Olyan keményen estek egymásnak, hogy a moderátornak egy pillanatban már közbe kellett lépnie, leteremtve őket, hogy
Ha mindketten üvöltöznek, a nézők nem hallanak semmit!
A New York-i előválasztás lett volna az utolsó esély Sanders számára. Ha azt megnyeri, a Brooklynban született politikusnak még lett volna esélye az elnökjelölti cím megszerzésére. Vereségével már végleg nyilvánvalóvá vált, hogy már csak matematikai esélye maradt a végső győzelemre, de ő csak nem szállt ki a versenyből, és egészen a június elején tartott utolsó előválasztásokig folytatta küzdelmét, belekapaszkodva minden kicsi szalmaszálba. Nem csak Clintont és a kampányának dolgozó embereket frusztrálva ezzel, hanem már demokrata politikustársait is, akik alig várták, hogy Clintonnak végre semmi másra ne kelljen koncentrálnia, mint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump elleni küzdelemre.
Sanders kitartott – meg is lett az eredménye
Sandersnek azonban jó oka volt arra, hogy ne szálljon ki a teljesen reménytelen versenyből, és még akkor se álljon be riválisa mögé, amikor az utolsó előválasztások után már csak a hivatalosan nem Clinton volt pártja elnökjelöltje. Ekkor a vermonti szenátor már nem azért küzdött, hogy elnyerje az elnökjelöltséget, hanem csakis azért, hogy az általa támogatott programok, tervek és javaslatok bekerüljenek a Demokrata Párt hivatalos választási programjába. Gyakorlatilag sarokba szorította Clintont, akinek nagy szüksége volt és van Sanders támogatóira, hogy a novemberei elnökválasztáson győzni tudjon Donald Trump ellen.
A két rivális az utolsó, Washingtonban tartott előválasztás után találkozott egymással, ami után a háttérben heteken át tartó tárgyalások kezdődtek a két jelölt kampánymenedzsereinek vezetésével arról, mit kap Sanders cserébe azért, hogy kiálljon, és hivatalosan is támogatásáról biztosítsa Hillary Clintont. Végül Sandersék – a szenátor egyik tanácsadójának közlése szerint – követeléseinek nyolcvan százalékát teljesítették Clintonék, és a választási programba bekerült több olyan, a progresszív liberálisok számára fontos elem, mint a 15 dolláros minimálbér, az ingyenes állami felsőoktatás az évente 125 ezer dollárnál kevesebbet kereső családok számára, a halálbüntetés eltörlése, a túl nagy Wall Street-i bankok feldarabolása, vagy a marihuána országos legalizálásához vezető első lépés megtétele.
Végül megtette, amit vártak tőle
Sanders végül csak most kedden állt ki, hogy bejelentse, hivatalosan is Hillary Clintont támogatja az elnökválasztáson, azután, hogy a Demokrata Párt a hétvégén áldását adta a két kampány által kialakított választási programra, amit minden idők legliberálisabb demokrata programjaként kezdtek el emlegetni. És ami biztosan nem lett volna ennyire teli a progresszív választóknak kedves tervekkel, ha Sanders nem tart ki, és már hetekkel korábban beáll Clinton mögé. Clinton cserébe örülhet Sanders támogatásának, ami akár az elnökválasztási győzelmet is meghozhatja neki.
A vermonti szenátor azonban ezzel nem áll le. Facebook-oldalán már bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben létre fog hozni egy a kampányából kinőtt új szervezetet, amivel hozzá hasonló, progresszív jelöltek megválasztását segítse szövetségi, állami és helyi szinten.
A Sanders-féle „politikai forradalom”, ami milliókat mozgatott meg az Egyesült Államokban, tovább folytatódik.
