Nagyvilág

Lengyel ellenzék: folytatódik „az alkotmányos rend rombolása”

lengyel függtlenség (magyar-lengyel barátság, kultúra, székesfehérvár, )
lengyel függtlenség (magyar-lengyel barátság, kultúra, székesfehérvár, )
Felfokozott a belpolitikai nyilatkozatháború az alkotmányossági reform körül Lengyelországban. Bár a kormányzópárt szerint az ország belügyéről van szó, az EP is állást foglalt: a változások veszélyeztetik a demokráciát. A jogállami mechanizmus eljárás folytatódik, melynek vége akár a szavazati jog megvonása is lehet.

Leczh Walesa, Aleksander Kwasniewski, Bronislaw Komorowski volt lengyel államfők és más politikusok – köztük az 1989 előtti ellenzék ismert tagjai – nyílt levelet tettek közzé hétfőn a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilapban – adta hírül az MTI.

A volt politikus vezetők éles hangon bírálták a kormányzó párt – Jog és Igazságosság (PiS) – munkáját. Véleményük szerint a parlament

egy nem jelentős többség diktátuma alatt működik, amely lebecsüli a kisebbség érveit és érdekeit,

és a kormány az alkotmánybírósági reformmal folytatja az alkotmányos rend rombolását, ezzel elszigetelődik az Unión belül.

Beata Szydlo, miniszterelnök, és Piotr Glinski, lengyel kulturális miniszter is reagáltak. Válaszaikban hangoztatják, hogy az ellenzék nem tudott megbékélni a PiS választási győzelmével. A miniszter tv-nyilatkozata szerint a levél is csak cselekvésképtelenségüket bizonyítja, hiszen képtelenek „érdemi és érdekes módon előterjeszteni egy politikai programot”.

A belpolitikai szembenállás más területen is erősen kiérezhető, hiszen az ellenzékiek a teljes abortusztilalomra vonatkozó jogszabályi tervezet ellen is fellépnek, míg ezzel párhuzamosan annak támogatására aláírásgyűjtés kezdődött a minap az országban.

Újabb uniós figyelmeztetés

Lengyelországban hónapok óta patthelyzet van az alkotmánybíróság körül. Az új lengyel parlament érvénytelenítette az októberi választásokon vesztes jobbközép kormány öt új alkotmánybírói kinevezését, és saját jelöltjeit ültette a helyükre. Ezzel egy időben módosították a testület működési szabályait is. Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi-, és bel- és igazságügyi bizottsága már tavaly vizsgálni kezdte az ügyet, majd idén januárban – az unióban elsőként – megindította a jogállamisági mechanizmusnak nevezett eljárást.

Jogállamisági mechanizmus

A jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyek kezelésére szolgál és a kötelezettségszegési eljárásokat egészíti ki. Egy olyan korai figyelmeztető eszköz, ami lehetővé teszi az Európai Bizottság számára, hogy párbeszédet kezdjen az érintett tagállammal „a jogállamot érő rendszerszintű fenyegetés súlyosbodásának elkerülése érdekében”. Több lépcsője van, a második kör az ún. “jogállamisági ajánlás”. Ha ez sem vezet eredményre, akkor indulhat el az az eljárás, ami akár az adott ország szavazati jogának felfüggesztését is eredményezheti – olvasható a Bizottság közleményében.

Márciusban a Velencei Bizottság azt tanácsolta, léptessék hatályba az alkotmányossági reform kapcsán az alkotmánybíróság döntését. Áprilisban az EP is demokráciát veszélyeztetőnek minősítette a folyamatokat – a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform kezdeményezésére –, így folytatódik az uniós eljárás.

A levelet aláíró ellenzékiek szerint a következő hónapok

a lengyelországi jogállamiság és demokrácia sorsáról döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik